A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A listavezető férjgyűjtő: Gábor Zsazsa

Mindig az élre tört, s most is vezet egy listát. Azt, ami azokról a hírességekről szól, akiknek halála a leghamarabb bekövetkezhet. Az ötvenfős listán tavaly még csak az ötödik volt.

Frederick von Anhalt és Gábor Zsazsa
Fotó: Europress/Getty Images

Sárának született, és egyértelműen anyja nagyravágyásának lett az áldozata, aki az angol trónörökössel a Ritz Hotelben való véletlen találkozásra alapozva levelet írt a Buckingham-palotába, azt kérdezve, hogy ha Zsazsa (Sári) lánya eladósorba kerül, a walesi herceg nem venné-e feleségül.

Gondolhatnánk, hogy a kedves mama nem volt teljesen komplett, mindenesetre Zsazsa volt kitől örökölje az ékszermániát és a gátlástalanságot, hiszen anyja gond nélkül szerezte meg – meglátva a nővérének szánt gyémánt jegygyűrűt – az ékszert, és a hozzávaló férjet is, saját magának.

Zsazsa tizenöt éves volt, amikor eszébe jutott a család egyik török diplomata barátja, aki egy alkalommal viccesen azt mondta neki: „Ha egy kicsit idősebb volnál, három font kávéért megvennélek az apádtól, s magammal vinnélek a háremembe.” Hirtelen ötlettel randevúra hívta Burhan Belget, aki a török külügyminisztérium sajtófőnöke volt, és megkérte, vegye feleségül. A diplomata, persze, meglepődött, de igent mondott, és – a családi értetlenkedést leküzdve – feleségül is vette.

Zsazsa ekkor kezdte ámokfutását élete férfiakkal kikövezett országútján. Ankara teljesen lenyűgözte – férje kevésbé, mert már a Simplon expresszen töltött nászéjszakájukon kiderült, hogy ez ügyben nem sok jóra számíthat. Férje híres volt a hazájában, így összeismerkedhettek Atatürkkel, minden törökök atyjával, aki hamarosan Zsazsa szeretője lett.

Törökországból 1941-ben szökött haza, egy családlátogatást hozva fel ürügyként. Éva nővére már Amerikában élt (Greta Garbo orvosához ment feleségül), Magda nevű testvérét pedig a portugál nagykövet jegyezte el. Ez a kapcsolat mentette meg apját és anyját a deportálásról, és segítette Zsazsát is a menekülésben. A Grant nevű óceánjárón érkezett Amerikába, Los Angelesbe ment, ahol Évának heti 75 dolláros szerződése volt egy filmgyárral. Gondolta, hogy Alexander Korda (akit apja sok pénzzel támogatott Londonban) szerepekhez segíti majd, de próbálkozása kudarcba fulladt. Az álláskeresést tovább nem erőltetve, beadta a válókeresetet (hiszen még Belge felesége volt) és randevúzni kezdett.

Találkozgatott Charlie Chaplinnel (amit mindig nagy büszkeséggel mesélt), partikra járt és nemsokára megismerkedett második férjével Conrad Hiltonnal. Hilton hatvanegy éves volt, tehát a korkülönbség negyvennégy év volt köztük, Zsazsa mégis sokszor hangoztatta, hogy szerelmes volt belé. Ám eközben is udvaroltatott magának, majd viszonyt kezdeményezett a mostohafiával. Zsazsa állítása szerint utolsó együttlétük Conraddal olyan jól sikerült, hogy kilenc hónap múlva megszületett a lányuk, Francesca Hilton – akit Hilton soha nem ismert el.

Lányát egyedül nevelte, mikor Az ördög sarkantyúja című filmben meglátta George Sanderst: beleszeretett, és rögtön azt is elhatározta, hogy ő lesz a harmadik férje. Egy partin személyesen is találkozott a színésszel és kicsit izgatottan azt mondta Sandersnek: „őrülten szerelmes vagyok önbe”, amire azt a választ kapta: „meg tudom érteni”. Azért a házasság összejött.

Zsazsa ismertségét nem a film, hanem egy tévészereplés alapozta meg. Az Agglegény paradicsom című műsorban a nézők leveleit felbontva és azonnal megválaszolva bizonyíthatta rátermettségét. Pillanatok alatt sztár lett, a Life és a Cosmopolitan címlapjára került. Ettől kezdve ismertsége miatt filmszerepeket kapott, ő pedig sztárnak képzelte magát. A harmadik férjnek semmiképpen nem tetszett Zsazsa filmkarrierje, és folyamatosan csalta is, így Zsazsa kénytelen volt Porfirio Rubirosával, egy dominikai diplomatával vigasztalódni. Ekkor már úgy került az újságok címlapjára, hogy ő az egyetlen élő asszony, akinek a partiján egyszerre két exférje és híres exszerelme is jelen van.

Szabadidejében intim viszonyba került Frank Sinatrával, Richard Burtonnel, Sean Conneryvel, szóval minden olyan férfival, akiről csak álmodoztak a nők. Alapelve, úgy tűnik, az volt, hogy ha nekik szabad (fűvel-fával), akkor neki miért ne? Ugyanakkor sikerült megtartania a kényes egyensúlyt, hogy ezeknek a férfiaknak a hiúságát se sértse, amikor a potenciájukról vagy szerelmi ügyeskedéseikről számolt be.

Egyik testvére, Magda balesete alatt egy Herbert Hutner nevű üzletember vigasztalta. Ő lett a negyedik férj. Az ügyvédből lett gyáros egy 23 karátos gyémántköves, 3 millió dollárt érő gyűrűvel vette le a lábáról. Így kerülhetett újra a figyelem középpontjába, mert az egyik összejövetelén azt mondták róla, hogy a gyűrűvel és egyéb ékszereivel együtt – két lábon járó ötmillió dollár. Ez a házasság három évig tartott, az ötödik, kicsit rasszista, kicsit antiszemita férjét, Joshua Cosdent hat hónapig viselte (el).

A következő házassága előtt hónapokat töltött London közelében, J. P. Getty Sulton Place-i házában. Viszonyuk – Getty magas kora ellenére – oda vezetett, hogy Zsazsa lett talán az egyetlen nő a világon, aki a világ akkor leggazdagabb emberének kosarat adott. A hatodik tehát nem Getty lett, hanem Jack Ryan, a Barbie baba feltalálója. A sajtó szerint Ryan elvette a saját Barbie babáját, ami végül is igaznak bizonyult, mert tervezett Zsazsa-hasonmás babát is. Szexuális aberrációja viszont még Zsazsának is sok volt, így hét hónap után elváltak útjaik.

A hetedik Michael O’Hara válóperes sztárügyvéd volt, akivel öt évet húzott le. Nem túl vidám együttlétük eredménye az lett, hogy ő volt Zsazsa egyetlen exférje, aki nem maradt a barátja. Utolsó, egyben mostani férje Frederick von Anhalt „herceg”, akit a már szenilis Mária Auguszta anhalti német hercegné felnőtten adoptált. Az eredetileg egy düsseldorfi rendőr fiának, s Hansnak született Frederick 1986-ban vette el a nála huszonhét évvel idősebb Zsazsát, akinek egyetlen lánya idén februárban hunyt el.

Zsazsa kortalanul élte életét, és mindig hangoztatta: attól a perctől fogva, amikor egy nő félni kezd az öregedéstől, tényleg öregedni kezd. Szinte hallom – ha még képes tükörbe nézni –: „Drágám, nézd ezt az arcot. El sem tudom hinni, hogy kilencvennyolc év alatt így megöregedtem.”

Címkék: hollywood, sztárok, házasságok, hilton, getty, hírességek, gábor zsazsa

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!