'A lelkemnek kell a szabadság!'
Sütő Enikő mit sem változott az évek során. Magas, karcsú alakja, elegáns megjelenése máig vonzza a tekinteteket. Azt hihetnénk, az egykori fotómodellt most is a külsőségek érdeklik, pedig éppen a felszínességet utálja a legjobban. A sors kegyeltjének érzi magát, hogy a gyerekekkel való foglalkozás során, és azokban a segítő projektekben, amelyeknek a részese lehet, megtapasztalhatja a feltétel nélküli, elfogadó szeretetet.
RIDIKÜL MAGAZIN Most modelliskolát vezetsz, korábban jogászként dolgoztál, és mindenki fotómodellként emlékszik rád. Melyik az igazi éned?
SÜTŐ ENIKŐ Otthonról azt a mentalitást hoztam, hogy a szépség, a modellkedés talmi, mindenért, ami érték, keményen meg kell dolgozni. Ma már ezt máshogy látom, de akkor, abban a politikai rendszerben választanom kellett. A terv az volt, hogy jogász leszek. Kezdetben ügyész vagy bíró akartam lenni, aztán mindenképpen ügyvéd. Első próbálkozásra nem vettek fel az egyetemre, tehát elmentem telefonos kisasszonynak.
Emlékszem, egyszer hajnali ötkor ott álltam a buszmegállóban, és peregtek a könnyeim. Fellázadtam. Annyian mondták, hogy lehetnék fotómodell, én pedig ott ülök a sötét központban. Eldöntöttem, hogy kicsit kipróbálom a manökenek világát, és utána jelentkezem az egyetemre. Elkezdtem aktívan ezt a munkát, és abban az évben, amikor felvettek a jogi karra, már én lettem az év manökenje. Ott voltam az utcai plakátokon, az újságok címlapján, a tévé reklámjaiban.
Sokan gondolták rólam, hogy azért, mert modellkedem, utánam dobják a jogi diplomát. Pedig ennek épp az ellenkezője történt. Rettegtem, hogy kiszúrják, hogy modell vagyok, és emiatt buktatnak meg. Állandóan túlkompenzáltam, majdnem summa cum laude végeztem. Vizsgaidőszakban a külföldi munkákat visszautasítottam, reggel hattól éjfélig kérlelhetetlenül tanultam. El is terjedt rólam az egyetemen, hogy rendesen készülök, nem bántottak. De két furcsa, párhuzamos világban éltem. Az egyetemen alföldi papucsot hordtam, és farmert kapucnis pólóval, aztán rohantam Rotschild Klára belvárosi szalonjába, divatbemutatóra.
Majd egy kórház szívosztályán találtam magam. Kivizsgáltak, de csak egyvalaki jegyezte meg halkan, hogy ez talán pánikbetegség, a túlfeszített perfekcionizmusom következménye.
RM Tehát miközben mindenki irigyelt, mert a modellek látványos és csillogó világát éled, és közben jogi egyetemre jársz, te halálosan szorongtál a megfelelési kényszertől?
SE Pedig szép korszaka volt az életemnek. Az egyetem vége felé azon is elgondolkodtam, hogy ha kézhez kapom a diplomámat, vége a szabad életemnek. Márpedig az én lelkemnek nagyon fontos a függetlenség. Tehát elhalasztottam az államvizsgákat, azt akartam, hogy úgy vegyem kézhez az oklevelemet, hogy már kerestem pénzt, bejártam a világot, utaztam. Még énekesként is kipróbáltam magam a Modell Trióban. De eljött a nap, hogy doktorrá avattak, és rám tört ennek a súlya. Megint jött a pánikbetegség, és ott találtam magam egy szírénázó mentőautóban.
RM Nyilván ismét elkapott a megfelelési kényszer. Szemmel láthatóan mindent tökéletesen akarsz csinálni. Mi változott azóta?
SE Máig szembesülök azzal, hogy a megfelelési kényszer milyen sok pszichés problémát okoz. A modellstúdiómba bekerülnek olyan gyerekek is, akik anorexiásak, bulímiásak, lelkileg zavartak. Egy tőlük totálisan távol álló világban kialakult szépségideál kritériumainak akarnak megfelelni. Azt hiszik, ha vékonyak lesznek, akkor gyönyörűvé is válnak. Pedig a szépség megfoghatatlan. Ha én nem élem meg a pánikbetegségem kapcsán a pokol egyik fajtáját, nem tudnék most hitelesen tanácsot adni a diákjaimnak. Amikor az én életemben zajlott ez a drámai időszak, gyógyszerrel próbáltak kezelni. De a férfi, aki akkor mellettem állt, kiverte a kezemből a fiolákat, és azt mondta: dolgozz saját magadon, ismerd fel, mit kellene csinálnod, mi a feladatod!
Ez egy nagyon komoly belső utazás kezdetét jelentette a számomra. Én, aki egy extrovertált, oroszlán csillagjegyű, kívülről impulzusokat szerző lény voltam, kényszerűségből kitettem a behajtani tilos táblát magamra, és dolgozni kezdtem a lelki életemen. Az amerikai kozmetikai cég társtulajdonosa – amelynek a termékeit forgalmaztam itthon – New Yorkban filozófiaprofesszor. Először ő figyelmeztetett, hogy nem vagyok a helyemen. Azt mondta, vizsgáljam meg, miről szól valójában az életem. Hiszen dolgozom jogászként, viszem a kozmetikai céget, hétvégén a modelliskolát vezetem, és időnként elvetélek, pedig nagyon akarok gyereket. És közben hiányzik az önazonosságom. Ekkor döbbentem rá – és ebben a második férjem nagyon sokat segített –, hogy mindenkivel el akarom fogadtatni magam, és közben nem figyelek arra, én mit szeretnék.
Rájöttem, hogy nem akarok többé kifelé megfelelni, az a fontos ezentúl, hogy jól érezzem magam. Kimozdultam a komfortzónámból, felhagytam a jogi pályával, ma már csak a modellstúdióval kapcsolatos szerződések írásakor, a könyvelésnél veszem hasznát a végzettségemnek. Persze, lehet, hogy könnyű dolgom volt, mert nincs gyerekem. Ha az ember felelősséggel tartozik másokért, talán kevésbé rugalmas.
RM Nem rajtad múlt, hogy nem lett gyereked. A modellstúdiódban viszont számtalan gyerekért tartozol felelősséggel...
SE Valóban kitörési pont lehet a fiatalok számára. Sok olyan neveltem van, aki ma New Yorkban, Milánóban él, és kezében egy térképpel járja a várost, megy a különböző modellválogatásokra, akár naponta ötre is. És bírják, mert kaptak tőlünk lelki stabilitást, mentális, fizikai állóképességet. Nálam végzett Kapócs Zsóka színésznő, Szunai Linda szépségkiránynő, Kembe Sorel Arthur sorozatszínész, Illés Gabi producer, és még sorolhatnám a hírességeket. A Stúdióban megtanulják, hogy a szereplés nem öncélú, és minden fellépésnél a saját belső tartalmunkból kell átadnunk a nézőknek.
RM Nem lesz mindenki modell, aki hozzád jár. Mit kapnak azok, akik nem kerülnek a kifutókra?
SE Évadról évadra igyekszünk megújulni, új szabályokat alkotunk, de az örök, hogy ezt az iskolát szeretet veszi körül. Soha nem a hiányosságokra hívjuk fel a figyelmet, hanem igyekszünk felismerni, melyik tanuló miben tehetséges. Néha rosszcsontok érkeznek, akiket az anyukájuk küldött hozzánk, mert már nem volt más ötletük. Ha ezek a gyerekek rájönnek, milyen tehetségesek, és még meg is dicsérik a teljesítményüket, akkor szárnyakat kapnak. A tanév elején adunk egy percet, hogy mindenki írja föl öt jó tulajdonságát. Előfordul, hogy néhányuknál üres marad a papír. Viszont ha a rossz tulajdonságokat kérjük, rögtön tele lesz a lap. Ez nem jó. Év végére igyekszünk kibontakoztatni ezeket a szorongó lelkeket. Néha felveszünk egy-egy szociálisan rászoruló hallgatót ingyenes oktatásra, az ő elfogadásuk is szép feladat a közösség számára.
RM Nagyon fontos számodra a segítés. Önkéntesként dolgozol a Bátor Táborban, valamint az Egészség Hídja mellrák elleni mozgalomban is részt veszel.
SE Ha kinyitod a szíved, megtalálnak ezek a projektek. Úgy látom, aki hosszú távon sikeres, annak a szemléletéhez hozzátartozik, hogy másnak is legyen, ne csak saját magának. Ha te jót teszel, az neked is jó. Megkeresett Küllői Péter, hogy el kéne vinni néhány rákos kisgyereket a párizsi Disneylandbe. Azonnal igent mondtam, pedig már hat éve nem ültem repülőre, még az amerikai cégtársamhoz sem utaztam el, mert elmondhatatlanul szorongtam a levegőben. Ez azonban csak a tranzitban, 125 gyerek társaságában jutott először eszembe, akkor folyni kezdett a könnyem a napszemüveg alól. De körülnéztem, és láttam, hogy ennyi beteg, de vidám és boldog gyerek között én nem lehetek rosszul. Két örömteli óra után szálltunk le Párizsban.
A mellrák időben történő felismeréséért tartott Lánchíd-sétára Körtvélyes Éva hívott meg. Örömmel veszek részt ezen is. A sors kegyeltjének érzem magam, hogy megtalálnak ezek a projektek. Mivel a gyermektelenség miatt állandó bűntudattal élek, ezen az úton találom meg a feltétel nélküli, elfogadó szeretetet.
RM Ez az érzés is vezetett téged a spirituális személethez. Mit adott neked ez a gondolkodásmód?
SE A saját gyerek utáni küzdelem, és a pánikbetegségem kapcsán új utakat kezdtem keresni. Volt úgy, hogy teljesen visszavonultam, rengeteget olvastam, megismertem különböző filozófiai iskolákat. Szellemi tanítókhoz, mesterekhez jártam, aztán visszatértem saját magamhoz. Rájöttem, hogy mindaz, amit kívül kerestem, ott van bennem. Az igazság mindenki számára elérhető kell, hogy legyen, és nem lehet bonyolult. Az érdekel, hogy az univerzumban mi az az erkölcsi súlypont, aminek mindannyiunknak meg kellene felelnünk.
Persze nem a társadalmi elvárásokról beszélek, hanem olyan törvényszerűségekről, amelyeket nem az ember alkotott, mégis kötelező érvényűek ránk, csak elfelejtettük. Ez a szeretet, ami nem érzelem, hanem az a bölcsesség, ami segíti az embereknek a teljes egymásra hangolódást. Egy biztos tudatforma, ami nem teremthet mást, csak harmóniát.
Még nincs hozzászólás