A láp kincsei - Szabolcs, Szatmár, Bereg
Néhány évtizeddel ezelőtt a "Nyírség" szóra nyírfaligetek és almáskertek jutottak a magyarok eszébe. Az iskolai kirándulásokról hazatért diákoknak "Nyírbátor" ugrott be, a lekvár és pálinka szerelmeseinek a "szatmári szilva", a gazdasági vezetőknek "Záhony", a szociológusoknak a "szabolcsi szegénység", az irodalomrajongóknak Kölcsey, Krúdy, Móricz. A görögkatolikusoknak ez a táj a híres Mária-búcsújáró kegyhelyet, a máriapócsi kegytemplomot idézte fel. Biomérnökök vizsgálták a bátorligeti ősláp összetételét és a Fényi-erdőt. Történészek merengtek a szabolcsi földvár sáncain. Építészek álltak meghatottan az egyszerű emberek buzgalmából épült tákosi református templom előtt.
Nyíregyháza mindent visz?
Azóta a megyeszékhely mintha mindent elhomályosítana. Egyedül a Nyíregyházi Állatpark olyan ismertséget és kapcsolatot teremtett az ország többi részével, hogy a város neve szinte naponta fordul elő a tévéhíradók ’cuki állatos’ részében.
A komodói varánusz, a hópárduc és a fehér tigris már a város címerébe kerülhetnének. Tény és való, az ’Európa Legjobb Állatkertje’ címet többszörösen elnyerő park még az amúgy hatalmas Sóstói Tófürdőnél, az Aquarius Élmény- és Parkfürdőnél, vagy a Múzeumfalunál, azaz a skanzennél is híresebb.
De a város több mint újabb nevezetességei. Aki régen járt erre, annak most el kell ismernie, Nyíregyháza szemre is sokat fejlődött. Ma már semmiben sem marad le a többi megyeszékhelytől, noha a történelem során ezeknél jóval jelentéktelenebb település volt.
Amikor 1753-ban a város mai területének egyik földesura, Károlyi Ferenc gróf letelepítette ide a Békésből és a Felvidékről toborzott evangélikus tótokat (szlovákokat), talán maga sem gondolta, milyen kimeríthetetlen szorgalmú és törekvő közösségnek adott új lehetőséget.
A tótok – a napi munkák mellett – két éven át 60 társzekéren hordták a ma is látható templomuk építéséhez a követ a 40 kilométerre lévő bodrogkeresztúri bányából. A templomot 1786-ban szentelték fel, ugyanabban az évben, amikor az addig falusias Nyíregyháza mezővárosi rangot kapott, és ezzel jogot, hogy évente négy nagy vásárt tarthasson. 1803-ban a lakosok kivásárolták a földet a másik tulajdonostól, a Dessewffy családtól. 1806-ban hatalmas gimnáziumot építettek.
Két emberöltő alatt Nyíregyháza népessége tizenötszörösére, 7500 főre nőtt. 1824-ben a Károlyiakat is kifizették. Innen a fejlődés már szélsebes volt. Minden épült, ami akkor egy modern várostól elvárható volt: kórház, városháza (1841-ben emelték, 1872-ben átépítették), iskolák, templomok, közfürdő. 1876-ban már megyeszékhely.
A millenniumi ünnepségek Nyíregyházán is építkezési lázat keltettek – ahol most csodálkozva sétálgatunk, az utcákat-tereket szegélyező paloták és gazdag villák akkor emelkedtek. A Megyeháza 1892-re lett készen, a színház 1894-re, a Korona Szálló 1895-re, a görögkatolikus templom 1897-re, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház római katolikus templom 1904-re. Végül a gyönyörű Nyírvíz-palotát 1912-ben adták át, ugyanabban az évben, mint a Takarékpalotát. Ekkor már egy éve villamos járt a városban.
A most 116 000 lakosú városnak korszerű ipara van, a legnagyobb foglalkoztatók között olyan nemzetközi óriások, mint a Michelin és a LEGO. Ez utóbbi ultramodern üzemében napi hatvanmillió kis építőkocka készül, és minden műhely, minden munkafolyamat turistalátványosság. Sajnos másfél évre elfogytak már a látogatóhelyek.
A múlt kis szigetei
A táj gyökeresen megváltozott. A folyóvizek hordalékából feltöltődött, szélfújások formálta Nyírség ma is 20–50 méterre kiemelkedik a Tiszántúl síkjából, de már régen nem az az erdőkkel borított lápos, mocsaras vidék, ami hajdanán.
Az 1700-as években kezdődött, és az 1800-asokban kiteljesedett vízszabályozási munkák során átvágták a szeszélyes folyókanyarulatokat. Hosszú kilométereken át új medret ástak a Krasznának, Szamosnak, magas gátakat emeltek melléjük. Csatornákkal szőtték át a tájat. Lecsapolták a pangó vizeket, kiszárították a talajt, hogy lehetővé tegyék a földművelést. A víz alatti iszapból agyag, lösz és futóhomok lett, a tavakból szikes puszta.
Még a nyírerdők sem élték túl a változást, alig maradt belőlük pár folt, kiszorította őket a könyörtelen akác. Ám itt-ott elrejtőzött egy-egy érintetlen rész a történelmi tájból. Szinte valamennyi település határában maradt egy kis tavacska, egy folyó holtága. A Tiszatelek–Tiszaberceli Ártér Természetvédelmi Terület megmentett valamit az eredeti gazdagságból: nyár- és fűz ligeterdőket, tölgy-, kőris- és szilfákat, a parton bokorfüzeseket, nádat, sást és kákát.
A Vajai-tónál még látni, milyen sűrűn borították az úszólápokat olyan növények, amelyek nevét már nem halljuk – kúszó csalán, hagymaburok, tarjas- és szálkás pajzsika és társaik. Legteljesebben a román határhoz közeli Bátorligeten, a Fényi-erdőben láthatjuk az ősláp erdejének végtelen változatosságát. Itt, a fentieken túl, létezik még a fehér madársisak, turbánliliom, vitéz kosbor és zergeboglár. Ennyi maradt Közép-Európa leghatalmasabb, szinte járhatatlan mocsárvidékéből. Ilyen volt valaha a Nyírség!
Gyöngyszemek a löszben, homokban
A nehezen járható vidéket tartósan egyetlen idegen hatalom sem tudta megszállni, hatalmában tartani. Átvonultak rajta a mongol, török és császári seregek, megsarcolva, gyilkolva a helyieket, olyannyira, hogy a Tiszántúl az 1200-as és az 1700-as években is elnéptelenedett. Ekkor telepítették be a tótokat, ruszinokat (oroszokat), oláhokat (románokat), szászokat és svábokat (németeket), rácokat (szerbeket), akik újraélesztették az ősi kis magyar településeket.
Furcsa tény, hogy Magyarország háborús csataterei között itt maradtak meg legnagyobb számban középkori emlékeink. Ha sokszor átépítve, kibővítve is, de majd minden faluban áll egy román vagy gótikus templom, amely manapság felújítva, fehérre meszelve ragyog a sötétzöld tájban.
A Beregi-síkságon könnyű autós poroszkálással olyan csodákra bukkanhatunk, mint a nagylónyai református templom, amely az 1200-as években épült, előtte a jellegzetes, 1781-ben fából készült harangtorony, amely 26,5 méterével a legmagasabb a környéken.
A műemlékvédelmi munkák előhozták a reformáció korában eltüntetett korai freskókat. Nincs messze ide Vámosatya, ahol a templom jó száz évvel későbbi, az 1330-as években emelték, már kora gótikus jegyeket visel. Érdemes részleteiben is megnézni az előtte álló, 1691-ben ácsolt haranglábat, milyen hatalmas fákat szolgáltattak akkoriban a beregi erdők.
Vámosatyától igazán percekre van Csaroda, ahol szintén áll egy 800 éves, késő román stílusú templom, s bár van tornya, mellette mégis áll egy vele egyidős harangláb.
Csarodából bármerre indulunk, az élmények felerősödnek. Beregdaróc, Beregsurány, Márokpapi szomszédos települései mind-mind őriznek valamit a virágzó magyar középkorból. Ám a legbecsesebb emlékek egyike Mária Terézia idejéből való. A császár- és királynő nem engedte a reformátusoknak, hogy kőből és téglából építsenek templomot maguknak. Így abból építettek, amilyük volt, fából és sárból. Az így emelt tákosi református templom sokak szerint a népi építészet egyik legtökéletesebb darabja, s nem véletlenül nevezik a Mezítlábas Notre-Dame-nak.
Főúri földeken
Nyíregyházától a romániai Nagykároly és Szatmárnémeti irányába elindulva elsőnek Nagykállóba érkezünk. A városon érződik, hogy hosszú évszázadokig ez volt Szabolcs vármegye székhelye. Az egykori megyeháza ma a Nagykállói Pszichiátriai Nagykórház nevet viseli. Túl azon, hogy minden jelentős vallásnak (a reformátusnak, a görög- és a római katolikusnak, a zsidónak) van itt temploma, kegyhelye, temetője, a várost múzeumai, iskolái, képtára és strandfürdője is kiemeli az átlagos mezővárosok sorából.
Nagykálló egyik szokatlan nevezetessége az Ínségdomb, melyet a legenda szerint az 1780-as években Kállay Ferenc gróf hordatott össze birtoka népességével, hogy a munka fejében gabonát adjon az aszály miatt éhezőknek. A dombon ma kilátó áll, de régebben egy kis kúria volt ott a barokk park részeként.
Nyírbátor felé haladva utunk Máriapócs előtt vezet. A település a maga kétezer lakosával az egyik legkisebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mégis az egyik legismertebb kegytemploma a könnyező Szűz Mária ikonja miatt. A hely olyan fontos a görögkatolikusok számára, hogy 1991 augusztusában II. János Pál pápa keleti rítusú misét pontifikált itt magyar nyelven, 150 000 hívő jelenlétében.
Nyírbátor gyönyörű késő gótikus építményei valószínűleg az 1479-es kenyérmezei csatában a törököktől zsákmányolt kincsből épültek. A csata egyik hadvezére – Kinizsi Pál alárendeltségében – Báthory István volt, aki a győztes ütközet emlékére két templomot is építtetett, az egyiket családi kápolnának és sírhelynek – ez a mai református templom. Az olasz építész tervezte égbe törő ablakai és hálóboltozata ma is csodálatra készteti a látogatót.
A másik templom a Minorita templom és rendház, ahová végül Báthoryt temették. Sokak szerint Magyarország legszebb barokk szobrai itt találhatók, köztük a Krucsay- vagy más néven Passió-oltár világhírű. A vár valaha sokkal nagyobb volt, vizesárok és palánk vette körül – sajnos mára csak az egyik, bár lenyűgöző oldala maradt meg.
Az erőd évszázadokkal később a Károlyiak birtokába került. Nem becsülték sokra, több épületszárnyat lebontottak, a most látható rész magtár lett, úgy pusztult tovább. 1985-ben műemlékké nyilvánították, 2006-ban pedig teljesen felújították. Ezekben a napokban kiállítóterek, konferenciatermek és étterem van benne.
Érdemes átkelni a határon, hogy Nagykárolyban megnézzük a szépen rendbe hozott Károlyi-kastélyt. Tegyünk látogatást a Romániához került Szatmár vármegye másik jelentős városába, Szatmárnémetibe, és az Ukrajnához csatolt Bereg vármegye központjába, Beregszászra, hogy viszonyítási alapunk legyen, hol tart 2022-ben Nyíregyháza.
Szatmár végtelen gazdagsága
Igen, azért is jó Szatmárnémetiben szétnézni, hogy lássuk a lüktető, mindennapi életet, mielőtt visszafordulnánk Magyarországra és az építészeti középkorba. Rögtön a határ magyar oldalán, Csengersimán, a Szamos holtágából kialakított tó mellett áll az 1210 és 1220 között épült, akkoriban hatalmasnak számító, száz ülőhelyes román kori templom.
Másutt talán ez így nem maradhatott volna meg, mint itt, a vizek által elrejtve. Szemben, a Szamos másik oldalán Csenger, amelynek egyik utcájában három templom is áll. Az első egy fekete és piros téglából épült, magas, sokszögű, tornyos gótikus templom. Nem az egyedüli téglaépítmény az Alföldön, észszerű is, hogy a helyi agyagból téglát égessenek, mégis, a téglából alkotott gótika az északi országok sajátja, errefelé szokatlan.
Még szokatlanabb a pár lépésnyire található görögkatolikus templom, melyet Makovecz Imre tervezett. Jobbján egy klasszicista stílusú katolikus templommal. A szem itt befoghatja a vallások és népek szatmári gazdagságát. Nehéz, sőt, lehetetlen mindenről akárcsak említést is tenni.
A gótikus, kazettás mennyezetű, freskókkal díszített, faragott ülőpados, karzatos és szószékes templomoknak szerencsére még hosszú sora van Szatmárban, bármerre is indulunk el. Csengersima fölött ott van Gacsály. Túrricse és újabb gótikus emlékek. Zajta és Kispalád. Ugyanilyen csodát rejt Szamosbecs, Szamosújlak, Szamostatárfalva, Csegöld, Jánkmajtis, Gyügye, Fehérgyarmat, Nagyar.
A közeli Túristvándin nem csak egy 1470–1480 között épült templom van, hanem egy fából ácsolt nevezetes vízimalom is, amelyről már 1181-ben említést tettek a birtokösszeírások. A malom azóta is működik, mostani formáját még 1890 előtt kapta – kevés ennél regényesebb helye van az országnak. Móricz Zsigmond itt, Istvándiban töltötte gyerekkorának azt a részét, amikor anyai nagybátyja nevelte. Ragyogó középkori templomok vannak Sonkádon és Kölcsén is.
Tisztelgés pálinkával
Tarpa és Szatmárcseke egymással szemben vannak a Tisza két oldalán. Tarpáról mindenki tanult, hiszen itt született 1666 táján Esze Tamás, a későbbi kuruc brigadéros, a legendás talpasok győzelmes vezére. Bár Tarpáról sokáig vitatkoztak, hogy a Beregben van-e vagy inkább Szatmárban, a lényegen ez mit sem változtat, hogy itt is akad egy XV. századi, késő gótikus református templom, ahogy az dukál mindkét térségben.
Világibb látnivalója egy, az 1800-as évek elejéről származó fából készült, méretes szárazmalom, amelyben körben járó lovak mozgatták az őrlőkereket. A másik oldalon, Szatmárcsekén a szemnek szokatlanul szép temető van, ahol 600 csónak alakú, ember magasságú fekete fejfa áll a sírkövek helyett. Szép emléke ez embernek és tájnak, ahol a tutaj és a csónak volt a közlekedés mindennapi eszköze, úgy tűnik, az élet és a halál között is.
Mintha a csónakokat a faruknál beásták volna a földbe, orrok pedig az ég felé ágaskodik. E fejfák között van Kölcsey Ferenc oszlopkaréjos szép síremléke. Ugyanebben a temetőben van Bajcsy-Zsilinszky Endre sírja és szobra is. A nyilasok által Sopronkőhidán kivégzett politikus a körzet országgyűlési képviselője volt.
Ennyi szomorúság és halál után térjünk be a szomszédos Vásárosnaményba. Ha nyár van, feküdjünk ki Gergelyiugornya homokpados strandjára, amelynek szépsége a tengerpartokéival vetekszik. Létezik még termál- és wellnessfürdő, s egy vízi vidámpark is van a közelben Atlantika néven.
Választhatunk, hogy az esti pálinkázás előtt inkább a Lónyai-kastély kiállításait nézzük meg, vagy inkább azt a helyet, ahol a Szamos találkozik a Tiszával, vagy kicsivel lejjebb, ahol az eltérített, új medret kapott Kraszna zubog a Tiszába. Víz hát van a környéken, s ez teszi a helyi szilvát olyan sajátosan mássá. A magyar eredetvédelmi törvény szerint csak a Vásárosnaményban és környékének 63 településén termett szilvából, és az e helyütt főzött pálinkát illeti meg a ’szatmári’ védjegy.
Társadalmi előrejutás
Vásárosnaménynál jutunk vissza a Nyírségbe. Még annyi helyen nem voltunk. Hogy érdekes-e Kisvárda? Persze. Érdemes-e elmenni Zsurkra, Vajára? Mindenképpen. Ahogyan érdekes Mátészalka is. Nem csak azért, mert Trianon után a csonka ’Szatmár, Ugocsa és Bereg k. e. e. (közigazgatásilag egyelőre egyesített) vármegye’ székhelye lett, ennek megfelelően új adminisztratív városközpontot kapott, hanem mert egész története olyan jól kifejezi e táj embereinek széles látókörűségét, munkabírását és felelősségérzetét.
Azt hinnénk, a lápvidékről, a mocsárból kitörni nem lehet, de ez már a kezdetekben sem volt így. A templomok nem egyszerűen építészeti és esztétikai emlékek, a vallások szentélyei, hanem annak is bizonyítékai, milyen kifinomult kultúra létezett itt mindig. Az emberek tanultak, és tanulni küldték gyerekeiket is. Egy szalkai varga fiából már az 1400-as évek végén esztergomi érsek lehetett, ahogy ezt Szalkai László példáján láttuk. És erre bizonyíték az errefelé sok ’Deák’ nevet viselő család.
Három magyar miniszterelnök származott innen: Lónyay Menyhért (1871–1872), Károlyi Gyula (1931–1932), Kállay Miklós (1942–1944). Vagy legyen a mobilitás jelképe az űrhajós Farkas Bertalan? A festő Benczúr Gyula? Az olyan színészek, mint Kozák András, Hegedűs D. Géza, Eszenyi Enikő, Szabó Győző, Dolhai Attila, Muri Enikő? Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a tudományos életbe is számtalan jeles földijét küldte. A nevesebb egyházfik, csodarabbik hírneve pedig örök életűnek tűnik.
Epilógus
A Bereg és Szatmár vidéke legalább olyan kies, mint az Őrség, csak az ország ellentétes határán. Itt kevesebb a domb, de több a víz, viszont az élet ugyanolyan nyugodt folyású, természetközeli. Az emberek ugyan a szélrózsa minden irányából települtek ide, más-más vallásúak, de nemzedékek óta dolgoznak kitartóan, hogy megtartsák európainak és magyarnak az ország legkeletibb szegletét.
Egészen bizonyos, hogy még rengeteg kincset rejteget ez a táj, s hogy az utak épültével egyre közelebb kerülvén sokak fogják ’felfedezni’ és szeretnek bele, akár úgy is, hogy ideköltöznek.
Még nincs hozzászólás