A kor változik, de benne az ember nem
Nos, drága fiatal barátnőm, értelek én téged, ha te azt gondolod is, hogy nem. Pedig meglehetősen elavult vagyok. Hiszen az Y generációba nekem már a fiam tartozik.
Sokszor fejemhez is vágta már, hogy ezt te úgysem érted, mama. Csak azért, mert nem értettem, hogyan működik a pentium processzor, sőt a kettes számrendszerrel is zavarba lehetett hozni.
Sokáig azt gondoltam, hogy az új évezred már nem az én évezredem. Mert a mai napig tátott szájjal álldogálok ódon antikváriumok polcai előtt. A mai napig megszagolom a könyvet, mielőtt olvasni kezdem.
Kilel a hideg a plázákban és szupermarketekben. Nagy ívben elkerülöm a multiplex mozikat. A téli levegőbe szimatolok, ha vidéken járok, és a valódi fa füstjének illatát érzem.
Már mégsem gondolom, hogy véglegesen és korszerűtlenül huszadik századi maradtam.
Megvett magának ez a sokat szidott új évezred. Szeretem végtelen lehetőségeit. Szeretek a neten böngészni, és online vásárolni. Szeretem, hogy nem kell a postára mászkálni csekket feladni. Szeretem, hogy ha bármire kíváncsi vagyok, azonnal kiguglizhatom.
Pedig máshogyan indult az élet.
Gyerekként nem síelni jártunk Ausztriába, hanem szánkózni az erdő szélére. Nem a tengerparton nyaraltunk, hanem ódon padlások mélyén álmodoztunk, és a saját meséinket írtuk.
Szóval sok minden másmilyen volt az én gyerekkoromban. De a gyerekek nem voltak másmilyenek.
Kamaszként nem romkocsmákban váltottuk meg a világot, hanem házibulikba jártunk sajnálni önmagunkat. De sajnáltuk ugyanúgy lelkesen. Nem közösségi oldalakon osztottuk meg a hétvégi buli képeit, hiszen nem volt internetünk, sem mobilunk.
Nem menekültünk az egyetemekre a felelősség elől, hiszen kevesen jutottak be a felsőoktatásba. Másmilyen volt a kamaszkorunk. De a kamaszok nem voltak másmilyenek.
Fiatal felnőttként örültünk, hogy az első néhány keresetünkből tudtunk egy hordozható kazettás magnót venni magunknak, és egy igazi farmert az ócskapiacon.
Fiatal felnőttként minden vágyunk egy saját lakás volt, bármilyen apró, bármilyen szegényes. De a saját lakás úgy tűnt, hogy bizony elérhetetlen. Ezért maradtunk sokáig a szüleinkkel.
Másmilyen volt a fiatal felnőttkorunk. De a fiatal felnőttek nem voltak másmilyenek.
Szóval, drága fiatal barátnőm, te meg az a bizonyos Y generáció! Mese nincs. Éppen úgy, mint előttetek az X, és még azelőtt az úgynevezett baby boom nemzedék tette, végig kell hogy csináljátok a felnőtté válás zavaros éveit. Azt gondolom, hogy ez mindig is így volt.
Az egymást követő generációk soha nem értették meg igazán egymást. A fiatalok mindig azt gondolták, hogy őket senki nem érti meg. Egy kicsit így is volt persze. Amikor én voltam fiatal, apám a haját tépte, ha Rolling Stones-lemezeket hallgattunk. Én sokáig azt gondoltam, hogy a számítógép csupán arra való, hogy a fiam játsszon vele.
Ma már, hogy tízesztendős, Z generációs unokám YouTube-ra gyártott videóit sok ezren követik, megengedőbb vagyok. Pedig úgy érzem, hogy a Z generáció tagjai gyökeresen különböznek minden előző generációtól.
Ők már beleszülettek a digitális technológiák világába. Nem tudnak élni mobiltelefonok, applikációk, közösségi terek nélkül. A Z generáció tagjainak már mások az ismeretszerzési, kommunikációs, barátkozási, tanulási szokásai. Információikat máshonnan szerzik be, máshogyan dolgozzák fel.
Mégsem hiszem, hogy egymást mi már soha meg nem értjük. Nemcsak azért, mert én szorgalmasan tanulom az ő nyelvüket, hanem azért, mert a felnőtté érés időszakának lelki, fizikai problémái fikarcnyit sem változtak.
A serdülő ugyanúgy képtelen a végtagjaival mihez kezdeni, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. A kiskamasz ugyanúgy szenved, amíg megtanul egy közösségbe beilleszkedni, mint régen.
Ugyanúgy fáj neki, ha egy barátja, barátnője mellőzi. Ugyanolyan szép az első szerelem, és ugyanúgy fáj az első szakítás. Ugyanúgy nehéz az felnőttéletet elkezdeni.
A lényeg változatlan.
Még nincs hozzászólás