A kétél(e)tű író

2015. december 6. | Írta: Gócza Anita

A kortárs gyerekirodalom jól ismert alakja a Sünimanó és a Darwin-játszma szerzője. Azt már kevesen tudják róla, hogy másik hivatása szerint konduktor.

Mészöly Ági először bölcsész akart lenni, de azután kiderült, hogy inkább valami gyakorlatiasabb dolgot szeretne, így jött az ötlet, hogy a  Pető Intézetbe menjen tanulni. Pedig kicsi korától az volt a kedvenc időtöltése, hogy ült a hintában, és történeteket talált ki. Ezeket sose írta le, talán azért sem, mert egyszer, mikor iskolai házi feladatként a János vitéz tartalmát felező nyolcasokban foglalta össze, a tanítónő nagyon ledorongolta, mondván, hogy jön ő ahhoz, hogy verset írjon.

Fejlesztő pedagógusként indult
A Pető Intézet képzése után egy évig dolgozott fejlesztő pedagógusként, majd megszületett az első gyereke, a következő nyolc év alatt pedig még három. Közben szerzett egy kommunikáció szakos diplomát is, de érezte, hogy igazából nem ez hiányzik neki. A fordulópontot a 2004-es év jelentette, amikor ismételten meghirdették az Édes anyanyelvünk pályázatot.

„Emlékszem, álltam a mosogatónál, és azon gondolkoztam, hogy ha én ezt most nem próbálom meg, soha nem fogom megvalósítani, amire titokban annyira vágyom. És akkor nekikezdtem az írásnak. Hihetetlenül feldobott a munka, pedig nagyon nehéz volt a pár hónapos legkisebb és a három nagyobb mellett,  de megérte.

Az első szerelemhez tudom hasonlítani, amit azokban a hónapokban éreztem. Ugyan díjat nem kaptam, de sokan mondták, hogy ennek meg kellene jelennie, és amikor egy év múlva tényleg könyv lett belőle, elképesztően jó érzés volt, éppen, mint az első gyerekem születése.”

Ma, amikor már a legkisebb gyerek is kamaszodik, Ági el tud menni egyedül néhány hetes időszakokra külföldre dolgozni konduktorként, ami anyagi függetlenséget biztosít az év maradék részére.

„Szeretem ezt az intenzív, koncentrált munkát, amit a külföldi projektek jelentenek. Ráadásul a gyerekekkel is látványos fejlődés érhető el néhány hét alatt. És amikor 3 órakor hazamegyek, mondjuk, a kis szuterénlakásba Norvégiában, senki nem kér kakaót. Sétálok egy fél órát, és utána le tudok ülni írni. Persze, figyelek rá, hogy egy évben soha ne legyek kilenc hétnél többet külföldön, mert azért hiába van Skype, a személyes jelenlétet a gyerekeimmel nem helyettesíti semmi.”

„Két élete van”
A „rendszer” nem működne a segítő családtagok, mindenekelőtt a férje nélkül.

„Tényleg hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt megtehetem. Rögtön az elején, amikor elkezdtem írni, húsz férjből tizenöt azt mondta volna, hogy mit hülyéskedsz. Engem meg inkább bátorítottak otthon, mindenki biztatott, és végig büszke volt rám.”

Az elmúlt években eléggé felpörgött az írói élete: kezdte elhinni, hogy tényleg ott élnek benne ezek a történetek, amelyek csak arra várnak, hogy rögzítse őket. Ebben nagy szerepe van az Író Cimboráknak, ami egy gyerekirodalmi alkotóközösség. Legújabb könyve, a Darwin-játszma is az ő közreműködésüknek köszönhetően született meg. Ági egy közös sörözésen mesélt a fejében motoszkáló témáról, a hír pedig eljutott egy mórás szerkesztőhöz, akit kifejezetten érdekelt a kézirat.

„Sokat járnak hozzánk a gyerekeim barátai, néha panaszkodnak, és egyszer felmerült bennem, mi van akkor, ha egyszer az iskola, a tanárok elleni lázadásuk nem merül ki annyiban, hogy tönkreteszik egy-egy tanár óráját. Azt akartam megmutatni, hogyan keveredik bele négy lány valami olyasmibe, amit nem is igazán akartak, és amiből már nem lehet kiszállni, és hogy a dolgoknak következményeik vannak, amiket már nem feltétlenül tudunk befolyásolni.”

Nem ír azokról, akikkel konduktorként dolgozik
Adná magát a helyzet, hogy Ági a mozgáskorlátozottakról írjon könyvet, de ez eddig nem történt meg, és nem véletlenül. Bár most már érlelődik a dolog.

„Nagyon ódzkodtam attól, hogy bármit is leírjak sérültekről, mert belülről az egészet iszonyú bonyolult problémának látom. Ahogy papírra kerül egy mondat, rögtön azt érzem, hogy nem pontos. Mindig sikítófrászt kaptam a cuki kerekesszékes gyerek ábrázolásától, aki ugyanolyan, mint a többiek. Nem, nem ugyanolyan.

A realitás nem egészen áll összhangban a ma „kötelező” politikai korrektséggel. És ha ezt nem vagyunk hajlandóak felismerni, nem adhatunk igazi segítséget. Ez a világ sokkal keményebb annál, mint ahogy az emberek elképzelik. Nem rosszabb vagy jobb, csak más.” 

Címkék: író, háromgyerekes anya, gyerek irodalom, gyerekkönyvek, konduktor, mozgássérült gyerek