A kereskedelem egykor szakma volt
Kérdésedről, kedves fiatal barátnőm, hogy vajon hogyan vásároltunk anno, amikor még sem robotkassza, sem vonalkód, sem biztonsági őr nem volt, sok minden az eszembe jutott.
Mert hát éltem és vásároltam már akkor is, amikor három forint hatvan fillér volt egy kiló fehér kenyér, öt forint egy liter tej. Úgy emlékszem négy-hatvan egy kiló liszt, és négy-negyven egy doboz Fecske névre keresztelt cigaretta. S bár a maihoz hasonló árubőség nem volt, azért a kasszában ülő néninek sok száz termék árát kellett fejből tudnia.
Mivel vonalkód még nem volt, a termékek fillérre végződő árait egy ujjal kellett a pénztárgépbe bepötyögni. Ez elég macerás volt, és sokáig tartott, pedig az emberek akkoriban sokkal kevesebbet vásároltak. Nem csábította őket a hatalmas árukészlet, az örökös akciók, a reklámújságok, televízióhirdetések.
Sajtból például volt az ementáli, a trappista, a pálpusztai, meg a kockasajtok közülük is a legnépszerűbb, a Mackó. Volt aztán Karaván füstölt sajt és az akkori kedvencem, mely a Hóvirág nevet viselte. Azt hiszem, ennyi. Sörből talán két- vagy háromfélét lehetett kapni. Nem tudom biztosan, hiszen még nem voltam sörfogyasztó életkorban.
De arra emlékszem, hogy sör nyáron sokszor nem volt, ahogyan nem volt lapos elem, sem nejlonharisnya, hiszen a hiánycikkek korszakát írtuk. Olykor erre a hiánycikkekel, áruhiánnyal terhes korszakra hajlamosak vagyunk elborzadva gondolni.
Talán, kedves fiatal barátnőm, úgy érzed, hogy nagyon rossz lehetett ilyen alacsony sajtkínálattal együtt élni, de nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek többsége ma is csak néhány fajtát szeret és vásárol. Persze kipróbálunk ezt azt, főleg a reklámok hatására, de aztán maradunk a régi, jól megszokottnál.
Meg az is az eszembe jutott, hogy a kereskedelemben dolgozókat egykor kereskedelmi iskolákban képezték. Éppen azért, mert nem voltak vonalkódok, meg robotkasszák, a közértben való alkalmazáshoz szakmunkás-bizonyítvány kellett.
Nem ismerem a mai élelmiszerláncok munkaerő-gazdálkodását, de a boltokban kihelyezett táblákon, melyeken munkatársakat keresnek, sehol nem látok végzettségi előírást. Felveszik az egészségügyből kiugrottakat éppen úgy, mint a fiatalokat, akiknek nem sikerült az egyetemi felvételi, s most egy kicsit dolgozniuk kell. Illetve nem kicsit kell, hiszen vannak olyan multik, akiknél bár jó a fizetés, de brutálisan sok a munka is. Nagyjából a kasszázástól az árufeltöltésig és takarításig minden.
Meg az is eszembe jutott, hogy az egyik nagy sportszereket árusító multinál a robotkasszában már a vonalkódot sem kell lehúzni. A vásárló csak leteszi a holmit a rakodófelületre, és a gép felismeri. Vagyis az ember egyre feleslegesebb. Nem tudom, hány kasszás veszítette már el az állását a robotkasszák miatt, de attól félek, hogy vannak néhányan.
A kérdés az, hogy jó-e ez nekünk. Tényleg olyan nagyon jó-e, ez a végtelen árukínálat, idegeinket tönkretevő reklámáradat és robotizáció. Valóban szükségünk van-e hihetetlen árú francia sajtokra és ezer forint feletti cigarettára. Vagy ha igen, akkor mennyit kell dolgoznunk azért, hogy megvehessük. Néha elbizonytalanodom, hogy tényleg megéri-e.
Szóval a régmúltról szólva elmondhatom, hogy nem voltak robotkasszák, vonalkódok, csak kasszás nénik. De az tény, hogy ők sem voltak barátságosabbak, mint azok, akikről írtál.
Még nincs hozzászólás