A kényszeres előredolgozó
Nem csak állandó késésben, csúszásban lévők élnek és dolgoznak körülöttünk. A nagy nyomás, a maximalizmus, a precizitás egy pillanat alatt fordulhat át kényszerességgé: amikor már mindent a színkódos naptárunk határoz meg, és a legfőbb cél, hogy a napi, heti, havi teendők listáján mindent kipipáljunk.
Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a precizitás, a pontosság, a struktúra és a rend szeretete pozitív személyiségjegyek. Ugyanakkor a szélsőséges tökéletességre törekvés és az állandó feladatoptimalizálás ugyanúgy a szorongásra adott válasz, mint a feladatok elodázása. „Mind a halogató, mind a kényszeres előredolgozó szorong. Az előbbi fél aktívan lázadni, passzív ellenállásának eszköze pedig a nem csinálás, a halogatás. A kényszeres ugyanakkor a túlzott kontrollal igyekszik a szorongását enyhíteni” – magyarázza a jelenség hátterét Dr. Varga Réka pszichiáter.
„A szorongás mindig tárgyat keres magának, mert a kezdeti, úgynevezett szabadon lebegő szorongás a tudat számára hosszabb távon elviselhetetlen. Ha az időre irányul, pánikbetegség, ha valamilyen megfogható, élettelen vagy élő dologra, akkor fóbia, ha pedig gondolatokra, cselekvésekre, akkor kényszerbetegség alakulhat ki. A szorongásos zavarok az intelligens, magas erkölcsi és morális értékrenddel bíró, megbízható emberekre jellemzőek” – magyarázza. Innen pedig már csak egyetlen logikai lépés, hogy belássuk: a szorongásnak akár az is tárgyává válhat, hogy félünk: nem teljesítjük a feladatainkat, valamit elfelejtünk, kifutunk az időből.
„Mindig maximalista voltam, a szüleim el is várták tőlem a legjobbat. Azt hittem, ha befejezem az iskolát, mindez enyhül, de ahogy felnőttem, és már csak én feleltem saját magamért, csak még erősebbé vált. Ma ott tartok, hogy színkódos naptárat vezetek a teendőimmel, a biztos eseményeket tollal, a bizonytalanokat pedig ceruzával jegyzem. Körülbelül két-három héttel a határidők lejárta előtt végzek minden feladatommal, de így is állandóan stresszelek, hogy megcsúszom.
Ha kell, az éjszaka közepén is felkelek az ágyból, hogy felírjam, parizert is kell venni a boltban, annyira szorongok, hogy elfelejtem. Rengeteg időmet elveszi, hogy mindent több helyre adminisztrálok és agyonstrukturálok, ahelyett, hogy csak egyszerűen haladnék a feladataimmal. A legnagyobb boldogságot pedig az jelenti, ha egy nap végén mindent kipipálhatok, ide értve a baráti találkozókat vagy a családi ebédeket is.
Lassan az is elvégzendő feladattá vált, amiben korábban örömömet leltem” – meséli a huszonnégy éves, kétdiplomás, munkájában sikeres Zsófi.
„Néha épp ez a túlzott tökéletességre törekvés válik a teljesítmény gátjává. Az illető mindent kontrollálni akar, nem tud feladatokat átadni, rengeteg időt és energiát fordít arra, hogy bebiztosítson mindent, közben pedig nem veszi észre, hogy éppen ezzel akadályozza magát a céljai elérésében” – mondja dr. Varga Réka.
A kényszeres előredolgozó attól fél, hogy ha nem ír fel mindent, valamit elfelejthet, valamit nem teljesít. Nem bízik önmagában, külső kontrollt keres, mondjuk a naptárja vagy listák formájában. A több helyre való feljegyzés, és a színkód mind-mind olyan ceremónia, ami enyhíti a feszültséget, biztonságot nyújt. „Ami benne van a naptáramban, az szentírás” – vallja Zsófi is.
Szerencsére a pszichiáter szerint az idő előrehaladtával enyhül ez a megfelelni akarás. „Harmincöt-negyven éves korára az ember rájön, hogy a kényszeres maximalizmus nem okvetlenül visz előre, viszont rengeteg túlzott elvárást, és szorongást generál.”
Attól, hogy valaki mindig kétszer ellenőrzi, bezárta-e az ajtót vagy kihúzta-e a vasalót, még nem beteg. Ha viszont mindez a hétköznapi életvitelét, vagy a társas kapcsolatait befolyásolja, rengeteg idejét és energiáját elveszi, szó szerint megkeserítve az ő és/vagy a környezete életét, akkor érdemes szakemberhez fordulni.
Még nincs hozzászólás