A jóság és szeretet misszionáriusa
Teréz anya neve összefonódott az önzetlen szeretet és az alázatos jótettek fogalmával. Nem véletlen, hogy halála után hat évvel boldoggá avatták, idén novemberben pedig az olasz püspöki konferencia félhivatalos napilapja, az Avvenire már arról tudósított, hogy hamarosan szent is lehet belőle. De ki volt és mit tett ez a csodálatos apáca?
„Vér szerint albán, állampolgárságom szerint indiai vagyok. Hitemet illetően katolikus apáca. Hivatásom szerint az egész világé, szívem szerint teljesen Jézus szívéé vagyok” – vallotta magáról. A szeretetről pedig azt mondta: „Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk, és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem azt, hogy mennyi szeretettel tettük.”
1910. augusztus 26-án Albániában, Üszküb városában (ma Szkopje, a Macedón Köztársaság fővárosa) született Agnes Gonxha Bojaxhiu. Kilencéves volt, amikor édesapja meghalt. A magára maradt özvegy ezután kézimunka-üzletből tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya visszaemlékezései szerint fájdalmukat a mély katolikus hitből származó szeretet enyhítette. Édesanyja jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, jótékony asszonyként tartották számon.
Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy Istennek szenteli életét. A Loretói Miasszonyunk elnevezésű írországi anyaházba kérte felvételét. Innen vezetett az útja Indiába, Darjeelingbe, hogy megkezdje noviciátusát, majd 1931. május 25-én szerzetesi fogadalmat tett.
Amikor Agnes letette a szerzetesi fogadalmat, az 1925-ben szentté avatott kis Thérse Martin de Lisieux iránt érzett tiszteletből választotta a Teréz nevet.
"Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Szent Thérse de Lisieux, Jézus kis virága. Őt választottam névadómul, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel."
Lisieux-i Szent Terézt magyar nyelvterületen gyakran említik Kis Szent Terézként is, megkülönböztetve őt ugyanazon szerzetesrend 16. századi nagy alakjától, Avilai, másképpen Nagy Szent Teréztől.
Miután szembesült az indiai nyomor mély bugyraival, engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. 1948 augusztusában levette a Loreto nővérek ruháját, és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel.
„Istent látom minden emberi lényben – vallotta. – Amikor a leprások sebeit mosom, úgy érzem, mintha magát az Urat ápolnám. Hát nem egy csodálatos tapasztalat? ... A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és kivetettség érzése.”
Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy ápolónői képzést kapjon 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendet és a kalkuttai anyaházat. Így nyilatkozott tevékenységükről:
„Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit teszünk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.”
II. János Pál pápával különösen jó kapcsolatot ápolt, hiszen véleményük megegyezett a szegény sorsú emberek megsegítéséről. Teréz anya életének legboldogabb napja volt, mikor a Szentatya látogatást tett a Szeretet Misszionáriusainál, ahol a pápa így fogalmazott: „A Nirmal Hriday (Tiszta szív) a remény otthona”.
1979-ben Teréz anyát Nobel-békedíjjal tüntették ki humanitárius tevékenységéért. A díj átvétele utáni mindössze ennyit mondott: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét? Menjünk haza, és szeressük a családunkat.” Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták.
Teréz anya 87 évesen, súlyos betegség következtében halt meg Kalkuttában. Indiában már életében is rendkívüli tisztelet övezte; állami temetést kapott, és az országban háromnapos gyászt rendeltek el. Temetésén több mint egymillióan vettek részt. Sírja, mely a Szeretet Misszionáriusai rend kalkuttai központjában található, egyházilag elismert zarándokhely lett.
2003. október 19-én, a Missziós Világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát.
Teréz anya öröksége egyedülálló. A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában dolgoznak: gondoskodnak a bajba jutott szegényekről, ápolják a súlyos betegeket, így a leprásokat is. Szeretetteljes és alázatos tevékenységüket kiterjesztették a világ majd' minden országára és „az élet minden sebesültjére.”
Még nincs hozzászólás