A hazugság vizsgálásának rövid története
Az embert mindig is foglalkoztatta a hazugság leleplezése: háromezer évvel ezelőtt, Kínában például rizspúdert tettek a gyanúsított szájába a kihallgatás előtt, és amikor véget ért, megnézték a rizspor állagát: ha átnedvesedett, ártatlannak tekintették, ha viszont száraz maradt, a bűnösségére következtettek ebből.
A középkori Angliában a kihallgatott személynek a procedúra alatt száraz kenyeret kellett sajttal együtt megennie: ha a falatot nem tudta lenyelni, bűnösnek ítélték. Mindkét módszer arra az élettani jelenségre épült, hogy félelmi, izgalmi állapotban a száj nyálkahártyája kiszárad, illetve a nyelés jelentősen megnehezül.
A hazugság műszeres úton történő feltárására először 1885-ben került sor: Cesare Lombroso olasz orvos, kriminológus a pulzusszám változása alapján igyekezett leleplezni a valótlanságot állító tesztszemélyeket.
Az első hazugságvizsgálót 1921-ben, a kaliforniai Berkeley-ben, John Larson alkotta meg. A készülék egyidejűleg rögzítette a vérnyomásban, a pulzusban és a légzésben bekövetkezett változásokat. A berendezést Larson tanítványa, Leonarde Keeler fejlesztette tovább, majd szabadalmaztatta a Keeler-poligráfot. Keeler a második világháború után nagy hírnevet szerzett azzal, hogy több tucat gyanúsítottat mentettek fel poligráfos vizsgálatai alapján.
Magyarországon a bűnüldözés területén először 1978-ban alkalmaztak poligráfot.
Még nincs hozzászólás