A hamisítás művészete
Mindenki látott már nagy múzeumok híres képei előtt kis festőszéken ülő művészembert, aki a látogatóktól nem zavartatva magát elmélyült buzgalommal másolja a remekművet, mégsem jutott senki eszébe, hogy rendőrért kiáltson.
Festményt másolni ugyanis nem bűncselekmény. Sőt, egy festmény alá más, történetesen egy híres művész nevét írni sem bűn. Továbbmegyek: még az eredeti szignó megszólalásig hasonló másolatát az eredetivel teljesen azonosnak tűnő kép aljára pingálni sem az.
Bűncselekmény az, ha ezzel mást meg akarok téveszteni, s szándékomban áll meg is károsítani azzal, hogy a kép alján feltüntetett művész alkotásaként pénzért kínálom a művet. Sok pénzért. Néhány hamisító világhírnévre tett szert kétes értékű munkásságával.
Michelangelo
Michelangelot persze nem ezért tartjuk nagyra, de fiatalkorában ő is csalt. Egy általa faragott, Alvó Cupidó című művét előbb elásta, hogy megfelelő patinát kapjon, majd antik szoborként eladta egy közvetítőn keresztül Raffaele Riario bíborosnak akinek annyira tetszett a mű, hogy akkor sem követelte vissza a pénzét, amikor rájött a hogy becsapták..
Han van Meegeren
A holland festő azon kevés hamisító közé tartozik, akit nem kísért az átlagos művészetkedvelő közönség szimpátiája, ami pedig általában kijár minden svindlernek. Hiszen ki ne kuncogna kárörvendőn magában, amikor kiderül, hogy a számára elérhetetlen milliókat értéktelen képekre adták ki, s a szakértői rátartiság, a sznobizmus lett a veszte a gazdag pénztárcának?
Csakhogy van Meegeren oly korban űzte kisded játékát, akkor adta el a képeit a legjobb áron, amikor a 20. századi Hollandia a legnehezebb éveit élte: a német megszállás alatt. Meegeren középszerű festő volt, aki ebbe a minősítésbe nem akart beletörődni. Bizonyítani akart, így kezdett el Vermeer stílusában festeni.
Rengeteget kisérlezett, míg olyan festéket kreált, ami emlékeztetett a 17. századi művész által használtakra. Van Meegerent egy hazájához hű rendőr buktatta le, méghozza német kollaborációért, mivel jól sikerült „Vermeerjei” egyikét maga a birodalmi marsall, Hermann Göring vette meg.
Van Meegeren a börtönben – hogy a kollaboráció súlyos vádját a műtárgyhamisítás bocsánatosabb bűnére cserélje – megismételte produkcióját, festett új „eredeti Vermeert”, de betegsége miatt a rá kiszabott büntetés letöltése közben meghalt a börtönben.
Elmyr de Hory
Természetesen a műtárgyhamisítás története sem lehet meg „nagy” magyar nevek nélkül. Bár életéről könyv, sőt, Orson Welles rendezésében film is született (amelyben a hamisító maga játszotta a főszerepet), az 1906-ban Hoffmann Elemér Albert néven született Elmyr de Horyként ismert ember származását homály fedi.
Tanult, de sikertelen, nyomorgó festőként élt Párizsban, mikor rájött, hogy remekül tudja utánozni mások stílusát. Nem másolt: új műveket, többnyire rajzokat, garfikákat alkotott a kiszemelt „kolléga” modorában.
Átköltözött Amerikába, és városról városra járva adta el a galériákban egy „magyar gyűjtő megörökölt kollekcióját”. Visszatérve Európába Ibizán telepedett le, saját villát építtetett magának, amelyben biztonsági ajtókkal és falakkal körülvett műtermet rendezett be: itt születtek az új Matisse-, Modigliani- és Renoir-rajzok.
Legendásan nagy házat vitt. Innen már közvetítővel adta el a műveket, és bűntársa kapzsiságán bukott meg. Már nyomozott de Hory után az Interpol, amikor a közben partnerében is csalódott életművész 1976-ban öngyilkos lett.
John Myatt és John Drewe
„Eredeti hamisítványok! Tizenkilencedik és huszadik századi festmények mindössze 150 fontért” – tűnt fel a hirdetés egy angol lapban, amit a két gyermekét egyedül nevelő, nehéz anyagi helyzetben lévő festő, John Myatt adott fel 1986-ban. A szövegben szereplő szerény összegért bárki kaphatott egy Giacometti-, Braque- vagy Matisse-másolatot.
A hirdetést olvasva a szélhámos John Drewe nagy terveket szőtt: megrendelt több képet is Myatt-tól, majd bevonult valamely múzeumi levéltárába, és az ott lévő, az adott művészre vonatkozó dokumentumok, levélpapírok, adásvételi szerződések kilopott papírjára rászerkesztette az új mű adatait, sőt a hamisítványról maga készített, öregített fotót csempészett be a régi katalógusokba.
Az így "hitelesített" képek hamar vevőre leltek,és Myatt vonakodva bár, de belement a csalásba. Mintegy 200 művet alkotott, de a mai napig nem sikerült tisztázni, hogy hány festészeti dokumentációt hamisított meg Drewe.
Bár Myatt és társa is börtönbe került, és mintegy 80 műről kiderült a csalás, a maradék, körülbelül 120 alkotás hollétét titok fedi. Myatt – aki 2000-ben, leülve büntetését, szabadult, míg Drewe újabb csalásért ma is börtönben van – ma már a hamisítás szerezte hírnévből él, és fest. A Drewe papírjaival eladott művei pedig valószínűleg a legnagyobb 20. századi gyűjtemények megbecsült darabjai. Míg egyszer ki nem derül róluk az igazság.
Még nincs hozzászólás