A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A győztesek magányossága

A sikeres nőnek ma is meg kell küzdenie azért, hogy ne vonják kétségbe a nőiességét. Ha kemény vezető, jó szervező, gyorsan és határozottan dönt, könnyen előfordul, hogy ezzel elijeszti a férfiakat, és a magánéletében sikertelen lesz.

Fotó: Thinkstock

Ha egy olyan telefonra, amit egy jövőbeli randi reményében kap egy nő, a „szia, hogy vagy?” után úgy reagál, hogy „szervusz, parancsolj, miben segíthetek?”, mindent meg is tett a kudarcért. És talán észre se vette, s eszébe sem jut, amikor azon kesereg, hogy nem érti a férfiakat, nem érti, miért nem sikerülnek a kapcsolatai. Sok mutatós, jó ízlésű, okos nő fizet nagy árat azért, hogy a szakmájában, hivatásában, a sportban, vagy épp egy művészeti ágban nevet szerzett magának. Még a sikeres férfiakat is elbizonytalanítja a női magabiztosság, hát még azokat, akik maguk nem nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. Egy házasságban a nők ritkán irigylik a férjük sikerét, a férjek azonban nem egyszer riválisnak érzik a feleségüket, akkor is, ha eltérő szakterületen dolgoznak.

Az a győztes, aki nyer. S ha nő az illető, nem egyszer az egyedülléttel fizet a győzelemért.

A legutóbbi, 2011-es  népszámlálási adatok szerint 1,3 millió ember él egyedül, jelentős részük idős, megözvegyült asszony. Az egyedülálló fiatalok körében 44 százalék a diplomások aránya, és minél magasabb egy nő iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy magányos. A férfiaknál ez fordítva van. Számukra nem szempont, hogy leendő feleségük ugyanolyan képzett és sikeres legyen, mint ők maguk. A nőknek viszont magasabbak az elvárásaik e téren. Sok nő a húszas éveiben a karrierépítéssel van elfoglalva, a családalapítást és a gyerekvállalást későbbre halasztja. S ha a programozott házasság nem sikerül, magának szül gyereket. Világszerte, így nálunk is emelkedik az egyedülálló szülők száma, s ennek oka nem csak a válásokban keresendő.

Egyik népszerű operaénekesnőnk nyilatkozta az akkori kapcsolatáról, hogy azért működik, mert a párja pontosan tudja magáról, mit ér, mind a férfiasságában, mind a szakmájában magabiztos, ezért képes nőként kezelni amúgy világhírű társát. Mert egy nő akkor is nő marad, ha tetszéssel fogadja a népszerű feminista szlogent, miszerint az amerikai táncosnő Ginger Rogers ugyanazt tudta, mint Fred Astaire, de tűsarokban és hátrafelé is. Vagyis élvezi, hogy akár le is győzi a férfiakat a saját pályáján, de azért otthon kell neki a gyöngédség, a kényeztetés, egy szál virág.

Címkék: győzelem, párkapcsolat, siker, egyedül, rivalizálás, ginger rogers, facér szülők, diplomás egyedülállók, házastárs

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!