A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A gyógyító evés

Új Ridikül Szalon nyílt október 20-án Budapest XI. kerületében, a Tűsarok és Tornacipő Programstúdióban.

Fotó: Fejér Gábor

Bogárdi Zsuzsanna háziasszony délelőttre tette a kezdési időpontot, hogy a kisgyermekes anyukáknak is lehetőségük legyen a testi, lelki, szellemi felfrissülésre – és még a gyerek is jól érzi magát a szomszédos szobában található játszókuckóban.

A vendégek először a kínai gyógyító konyha nagy kérdéseiről beszélgettek Farkas Viktória gasztrobloggerrel, az öt elem konyhájának szakértőjével. Egyik témájuk az volt, hogyan hat az étel a hőháztartásunkra. A kínai táplálkozásterápiában központi gondolat, hogy az emésztőrendszer akkor működik jól, ha elég meleg van odabent. A savanyított tejtermékek, a déligyümölcsök, a nyers saláták mind hűtő hatásúak. Természetesen az évszakot és a napszakot is figyelembe kell venni a helyes táplálékbevitelhez.

Basa Ágnes mindfulness-szakértő egyfajta éber meditatív állapotról szólt, amelyben kideríthetjük önmagunk számára, mi a tényleges oka a pótcselekvésként gyakorolt evésnek. Könnyen megkülönböztethetjük a valódi éhséget az érzelmi alapú evéstől.

Platthy Ildikó, a Ridikül Szalonok kitalálója is elkötelezett az egészséges és tudatos táplálkozás iránt. Saját élményeivel támasztotta alá, valóban milyen hatékonyan működik nála a tudatos étkezés. Megtalálta a számára ideális étrendet, és ez minőségi változást hozott az életébe.

A program végét záró lisztmentes mandulatorta is azt bizonyította, lehet egészségesen is élvezettel, finomakat enni, úgy, hogy csinosak maradunk közben. 

Címkék: szalon, egészséges táplálkozás, budapest, ridikül szalon, tűsarok és tornacipő

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!