A férfi néha nagyon is tudja, mit akar
Hát kedves „már nem is olyan nagyon fiatal” barátnőm, én biztosan nem mennék kempingezni egy ilyen filozófussal, és nem várnám, hogy egyszer majd, talán, esetleg, a bizonytalan jövőben megkéri a kezem. Én elfutnék jó messzire.
És egyáltalán nem azért, mert a PhD-jével van elfoglalva, és az égvilágon semmit nem csinál. Elmondom, hogy miért menekülnék, csak előbb egy közbevetett megjegyzésem lenne.
Hogy ugyanis, ha a barátnőd fülig szerelmes ebbe a lakótársával élő fiúba, akkor kitart mellette. Bár erről nem írsz, csak a kérdést teszed fel, hogy melyik a hálásabb szerep, a szinglié vagy a párkapcsolatban élő, megtört nőé.
A kérdésből arra a következtetésre jutottam, hogy barátnőd nem azért tart ki filozófusa mellett, mert annyira lenyűgözi az intellektusa, vagy mert baromi jóképű, s őt vonzza mint lepkét a láng. Hanem ezért, mert nem akar szingli lenni. S ez semmi jót nem jelent.
Ha azért vagyunk bárki mellett, hogy ne legyünk egyedül, annak jó vége nem lesz. Miként minden kapcsolat porba hullik, amelyet nem a másik emberért, hanem a biztonságért, a gyerek utáni vágy miatt, anyagi megfontolásból, vagy szüleink tanácsára kötünk, de úgy érzem, most nem erről akarsz beszélni.
Barátnőd történetét azért mesélted el, mert úgy érzed, úgy tapasztalod, hogy az Y generáció elkorcsosult hímjei nem is férfiak igazán. Nem úgy, mint régen, amikor egy férfiember virágcsokorral, biztos jövedelemmel, lakással és udvarlással igyekezett elcsábítani a nőt.
Nos, ki kell hogy ábrándítsalak, az én időmben is voltak ’filozófusok’, akik úgy képzelték az életet, hogy a párjuk majd jól keres, elviszi a gyereket a bölcsődébe, hogy legyen ideje kitakarítani, miközben ők a fekete lyukak és a végtelenség elképzelésén merengtek.
Voltak nekem is ilyen ’udvarlóim’. Sajnos ők nem számíthattak arra, hogy én majd eltartom őket, mivel művésznek készültem, festőművésznek, aki majd szenved és éhezik, de remekműveket vet a vászonra szüntelen. Így miután jól megbeszéltük a végtelen univerzummal, a nem létező véletlennel s az egzisztencialista filozófiákkal kapcsolatos dolgokat, szépen elváltak útjaink. S tudod, mi az érdekes? Hát az, hogy egyikük sem lett ingyenélő. Dolgoztak, eltartották a családjukat, felnevelték a gyerekeiket. Miként én sem lettem nagy művész, igaz, nem is éheztem soha.
Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy az emberek megváltozhatnak.
Tudom, hogy a mai pasikra panaszkodnak a lányok. Azt mondják, hogy önzők, nem mernek felelősséget vállalni, nem akarnak megállapodni, nem lehet rájuk számítani. S talán ez így is van, ilyen is van.
Mégsem szeretném feladni azt a romantikus meggyőződésemet, hogy két ember életében eljön a pillanat, amikor találkoznak, és tudják, hogy együtt akarják leélni az életüket. És a fiú, nem gondolkodik azon, hogy elkötelezze magát, s a lány sem azon, hogy ő talán nem az igazi.
Ezért, ha egy pasi kéreti magát, s még a hálószobába sem szeret bemenni, akkor vele nem az a baj, hogy filozófus, hanem az, hogy a lányba nem szerelmes. Mert, ha az lenne, nem történne mindez.
Még nincs hozzászólás