A félrelépéshez vezető út hűséggel van kikövezve
Nem tudom, hogy létezik-e olyan örökké tartó szerelem, amelyben soha egyik fél sem csalja meg a másikat. De attól tartok, hogy ilyen szerelem nincs. Mert, bár lehet, hogy valaki soha nem lép félre, csak olykor-olykor gondol rá, netán álmodozik róla. Ez néha súlyosabb elhagyás, mint az, ha valaki egy részeg éjszakán, egy vállalati bulin, egy otthoni veszekedés után ágyba bújik az egyik kollégájával. Aminek semmiféle folytatása nem lesz. Érzelmileg meg sem érinti.
A félrelépés ugyanis nem csak az ágyban történhet. Még az is lehet, hogy erkölcstelenebb dolog a párunkkal ágyba bújni, és közben másról fantáziálni, mint valóban megtenni egyszer. De lássuk, hogy melyek a félrelépések leggyakoribb okai.
Eltérő szocializáció
Márti története: „Amikor összeházasodtunk, tizennyolc éves voltam és szűz. Az első szerelmem lett az első férjem és az első szeretőm. Vad, éretlen, lázadó kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor tizenhat éves voltam. Egy bigottul katolikus család vigyázta addig minden lépésemet. Esténként, ha a megengedett időpont után öt perccel értem haza, pofon csattant, és hegyi beszéd következett.
Az élet otthon tervszerűen folyt. Közös családi reggeli, suli után nagyi ebédje, tanulás, különórák, mi volt az iskolában, mutasd az ellenőrződ, tv-híradó, tízkor fekvés, szombaton takarítás, a heti érdemjegyektől függő kimenő, szigorúan ellenőrzött barátnőkkel, maximum tizenegyig. Vasárnap templom, családi ebéd, szunyókálás.
Nem akartam így élni. Nem is Andrásba, hanem vele egy másik életformába szerettem bele. András lófarkas volt, zenekarban dobolt, dohányzott, ivott, hajnalban feküdt, délben kelt, otthagyta a gimnáziumot, és templomba sem járt. Amikor bejelentettem, hogy összeházasodtunk és összeköltözünk, anyám kórházba került, apám azt mondta, számára többé nem létezem. Csak a nagyim hívott fel titkon olykor-olykor, és sírt, mindig csak sírt a telefonba.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2020. évfolyama 8. számának 22. oldalán!)
Még nincs hozzászólás