A boldog Habsburgok
Ausztria, csak házasodj! - A hagyomány szerint ezt a mondatot Ovidius nyomán Mátyás király még pejoratív értelemben sütötte rá III. Habsburg Frigyes német-római császárra, aki nem harcok révén növelte birodalma nagyságát, hanem családi kapcsolatok által; a későbbi Habsburg uralkodók már büszkén vállalták a szállóigét, a dinasztia békés külpolitikáját demonstrálandó.
A fiatal, harcias IV. László könnyű- és nehézlovassága nélkül a mai Svájc területén található Habichtsburgot, vagyis Héjavárat birtokló, jelentéktelen katonai és gazdasági potenciállal rendelkező Habichtsburg Rudolf komoly vereséget szenvedve hagyta volna el 1278. augusztus 26-án a morvamezei csatateret.
A magyar segítséggel elindult dinasztia
A kezdetek ugyanis még háborúskodással teltek a később békésen házasodó dinasztia életében. Mégpedig magyar segítséggel. A tizenhat éves magyar uralkodó, az említett IV. László kisegítette az ismeretlen Habichtsburg Rudolf grófocskát a cseh Ottokár király seregének nyomasztó számbeli fölényével szemben, s ezzel hozzájárult egy európai dinasztia felemelkedéséhez.
A „Habichtsburg” később Habsburggá rövidült, és az ősi várnak nevet adó héja is kétfejű sassá változott a címerben. A 15. század közepétől kezdve csaknem kizárólag a Habsburg-, illetve a Habsburg-Lotaringiai házból kerültek ki a német-római császárok. A 15. század végén I. Miksa császár fia, Szép Fülöp házasságának köszönhetően a spanyol trónt is megszerezték, sőt, a 16 század elején lezajló dél-amerikai hódítások következtében Fülöp fia, Károly volt az, aki elmondhatta magáról, hogy „birodalmában soha nem megy le a nap...”
A magyar trónon
A magyar trónra is házassági kapcsolatok által jutottak: Zsigmond király veje I. (Habsburg) Albert néven lett Magyarország királya 1437-ben, majd a Várnában elesett I. Jagelló Ulászlót követően az Arany János által megénekelt V. László lett a második magyar Habsburg király.
V. László halála után nemzeti királyt óhajtott az ország, így került sor Hunyadi Mátyás királlyá választására; ő azonban kénytelen volt abba az alkuba belemenni, hogy fiúutód nélküli halála esetén a magyar trónt a német-római császár, III. Frigyes fia, Miksa örökölje. És bár az akkor még csak húszéves Mátyás ezen a kitételen egy kézlegyintéssel átsiklott, nem sejthette, hogy alig több mint negyedszázad múlva valóban törvényes utód nélkül hal meg, és éppen ez a cikkely válik majd a Habsburg-ház magyar trón iránti igényének jogalapjává.
Szeret – nem szeret...
Összesen tizenhárom Habsburg- és hat Habsburg-Lotaringiai házból származó királyunk volt. Magyarországgal való kapcsolatukról sokat elmond az a 17. századi szállóige, mely szerint a Habsburgok a töröktől az országot megszabadítani nem tudták, ősi alkotmánya szerint kormányozni pedig nem akarták.
Voltak azért ennek a kapcsolatnak romantikus elemei is. A lovagias magyarok szempontjából nem véletlenül elsősorban a család női tagjaihoz fűződnek kellemes emlékek, mint a határozott, kemény kézzel uralkodó, de a magyarokkal szemben némi halvány rokonszenvet mutató Mária Teréziához, vagy a Wittelsbach-házból származó, de házassága révén Habsburggá váló, hangsúlyozottan magyarszimpatizáns Sissihez, akinek a dinasztia és Magyarország közti viszony patriarchálissá szelídülésében sokat köszönhetett férje, Ferenc József.
A legmagyarabb Habsburg
És persze ne feledkezzünk meg a legmagyarabb Habsburgnak tartott József nádorról, aki II. Lipót császár és király tizenhat gyermeke közül kilencedikként született, bátyjai mellett tehát nem volt esélye az uralkodásra – viszont így 1796-tól 1847-ig, Magyarország nádoraként rendkívül sokat tett Pest-Buda fejlesztéséért, az ország korszerűsítéséért, gyakran akár királyi családja ellenére is. Kezdeményezte az ipartanoda – a Műszaki Egyetem elődje – létrehozását, támogatta a reformországgyűlések összehívását, az 1838-as árvíz idején pedig ő irányította a mentést. Jelentős része volt a Városliget rendezésében és a tulajdonába került Margitsziget parkosításában; emiatt sokáig Palatinus-szigetnek, vagyis Nádor-szigetnek hívták a Margitszigetet – a strand neve még mindig rá emlékeztet...
„Fenség” vagy „uram”?
Az első világháború után a Monarchia szétesett, a korábban a Habsburgok által uralt országrészek kiváltak a birodalomból, és az utódállamokban mindenütt megfosztották trónjától a dinasztiát. I. Károly osztrák császár – IV. Károly néven magyar király – az államügyek vezetéséről lemondott, de a trónról soha. Az utolsó magyar uralkodó 2004-ben elnyerte azt a katolikus jelzőt, amelyet írásunk elején a Habsburg-ház dinasztikus politikájával kapcsolatban idéztünk: ő valóban „boldog” lett, a szó kanonizációs értelmében...
IV. Károly legidősebb fia, Ottó, „az utolsó trónörökös” 1961-ben lemondott osztrák trónigényéről. A magyarról azonban sem ő, sem idősebbik fia, Habsburg Károly nem mondott le – igaz, nem is emlegették. Ottó kisebbik fia, a műsorunkban is szereplő Habsburg György jogász, politikus, újságíró, a Magyar Vöröskereszt korábbi elnöke 1993-ban családjával Magyarországra költözött, és felvette a magyar állampolgárságot. És bár az 1947. évi IV. törvény Magyarországon eltörölte a nemesi címek használatát, az uralkodóházak leszármazását számon tartó Gothai almanach osztrák főhercegként, magyar és cseh királyi hercegként említi őt...
Még nincs hozzászólás