A bikinitől a bikiniig
Jó nagyot csodálkozna az, akit az időgép mondjuk kétezer évnyire visszarepítene a múltba, és egyszer csak egy római fürdőben találná magát. Körülnézve valószínűleg azt gondolná, hogy elromolhatott a szerkezet, nem is utazott egyetlen percet sem visszafelé az időben, mindössze egy 2014-es strandra került.
A körülötte napozó, sportoló, fürdőző hölgyeket ugyanis szabályos bikinikben, vagyis kétrészes fürdőruhákban találná – merthogy akkoriban valóban ilyesmiket hordtak a nők! Ha eredeti, ép fürdőruhát, vagy róla szóló írásos feljegyzést nem is találtak a kutatók, fennmaradtak ábrázolások, mozaikok, amelyeken ilyen öltözéket viselnek a római lányok.
A sportolást mindennapi nemzeti szokásként gyakorló görögök a vázafestmények szerint még ennyi textilt sem vettek magukra: többnyire ruha nélkül fürödtek, vagy a rómaiakhoz hasonlóan legfeljebb az ágyék- és a mellrészt fedték el valami apró ruhácskával, hiszen a görög kultúrában a szép test mezítelen látványa a legtermészetesebb módon az esztétikum része volt.
Vakarópálca a kézben, kövek a zsebben
Az antik civilizáció eltűnésével nemcsak a közösségi fürdőzés ment ki a divatból, de tulajdonképpen maga a tisztálkodás is. Főúri hölgyek vakarópálcákat rendszeresítettek, hogy a nem kellőképpen tisztán tartott testrészeiket a ruha alá nyúlva megvakarhassák – és ha egyszer nem fürödtek, akkor természetesen az erre szolgáló ruhadarab sem szerepelt a női ruhatárakban. Bár Mátyás király és Beatrix királyné visegrádi palotájában hideg-meleg folyóvizes fürdőszoba állt a királyi pár rendelkezésére, ebben nyilván ruha nélkül tisztálkodtak. Közösségi fürdőzés a középkorban mindössze a török fürdőkben létezett. Bár voltak koedukált török fürdők is, de általánosságban külön időpontokban használták ugyanazt a fürdőt a férfiak és a nők, akik a fürdőn kívül a muzulmán vallásnak megfelelően szó szerint a fejük búbjától a talpukig textilbe voltak csomagolva, de a fürdőben végre boldogan megszabadulhattak a ruházatuktól, és legfeljebb egy lepellel takarták el a testüket, vagy még azzal se.
A 19. század elejéig kellett arra várni, hogy a felvilágosodás hatására újra elterjedjen a fürdés szokása. Valódi, vízben való mozgásról, úszásról, sportolásról persze nem lehetett szó: nyaktól térdig lógó köntöst, alatta bokáig érő buggyos nadrágot viseltek a nők, merev, vastag anyagból, amely nedvesen sem mutathatta meg az idomokat. Ráadásul a köpeny aljára is köveket, nehezékeket varrtak, nehogy a vízbe lépve felemelkedjen a ruha. Egy ilyen öltözék nyilván nem tette lehetővé a szabad mozgást, az úszást, tehát a hölgyek legfeljebb mellközépig érő vízben mártózhattak meg. Ennek a gyakran főkötővel kiegészített, a teljes testet fedő ruhának megvolt az az előnye, hogy megóvta a nők bőrét a lesüléstől, napbarnított bőrrel ugyanis csak a földeken dolgozó pórnép járt, a „jobb emberek” bőre hófehér maradt…
Úszódresszben a dutyiban
A 19. század végén aztán egyre népszerűbbé vált a mozgás, a sport – és ez hozta magával a fürdőruhák formájának szükségszerű megváltozását is. Az új divat már látni engedte a bokát, a térdig érő fürdőbugyogó fölött könnyebb anyagból készült matrózgalléros, derékban húzott ruhát viseltek a lányok. Igazi forradalmárnak számított az az ausztrál feminista írónő, színész és profi úszónő, Annette Kellerman, aki 1907-ben egy teljesen a testhez simuló úszódresszt viselt. Le is tartóztatták emiatt a bostoni strandon. A haladást azonban nem lehetett megállítani: a sportolás igénye és a textilanyagok fejlődése egyre kisebb méretű, és a test vonalát mind jobban követő, de még egyrészes fürdőruhák előállítását tette lehetővé.
Atomrobbantás a Bikini-atollnál
Újabb áttörés történt 1946-ban, amikor Jacques Heim párizsi divattervező bemutatta a parányi mérete miatt „atom”-nak elnevezett egyrészes fürdőruháját, amelyet „a világ legkisebb fürdőruhájaként” reklámoztak. No, ha atom, akkor erre ráteszünk egy lapáttal, mondhatta magában egy másik francia: két hónap múlva ugyanis már az „atom” is soknak bizonyult. Louis Réard a Marshall-szigetek Bikini-atolljánál végrehajtott kísérleti atomrobbantásra utalva bikininek nevezte el a hasat szabadon hagyó kétrészes fürdőruháját, gondolván, hogy ez a ruha is robbanni fog a divatpiacon. Úgy is lett: még megfelelő manökent sem találtak a bemutatóra, aki elég bátor lett volna felvonulni a bikiniben, ezért a tervező kénytelen volt a Casino de Paris egyik sztriptíztáncosnőjét, Micheline Bernardinit felkérni modellnek. A botrány nem maradt el: Olaszországban, Belgiumban és Spanyolországban betiltották a kétrészes fürdőruhát, Amerikába be sem engedték.
Csak egy évtized múlva a filmsztároknak, elsősorban Brigitte Bardot-nak köszönhetően lett lassan elfogadott a bikini. Akkorra már kiderült, hogy fürdőruhát nem elsősorban a test elfedése, hanem ellenkezőleg: a minél rafináltabb megmutatása érdekében viselnek a nők… Nem csoda, hogy 1964-ben egy osztrák születésű amerikai divattervező, Rudi Gernreich már a felsőt is elhagyva feltalálta a monokinit: mindössze két keresztpánt tartotta az alsórészt. A takarékos lányok, persze, gyorsan rájöttek, hogy nem kell megvásárolniuk a méregdrága, új divatú fürdőruhát, elég, ha a régi bikinijüknek nem veszik fel a felsőjét – így terjedt el a topless, vagyis felsőrész nélküli fürdőzés. Az alsórésznek pedig folyamatosan csökkent a mérete, egészen addig, míg a 80-as években Brazíliából megérkezett a tanga…
Sportoláshoz, úszáshoz viszont a legtöbben továbbra is egyrészes fürdőruhát hordanak – ugyanakkor például a strandröplabda sportban a nőknek egészen a londoni olimpiáig kötelező volt bikinit viselniük – vélhetőleg a meccsek nézőszámának növelése miatt…
A férfidivat a strandon is egyszerűbb
A férfiak esetében sokkal egyszerűbb a fürdőruhadivat története: a 19. század végén a cirkuszi erőművészek és sportolók térdig érő, szűk egyrészes ruháját hordták fürdőruhaként. És bár Hajós Alfréd még egy pólószerű felsőrésszel egybevarrt úszódresszben nyerte meg az 1896-os olimpia két úszószámát, a felső rész hamarosan lekerült a férfi fürdőruháról, az alsónak pedig folyamatosan csökkent a mérete – egészen az utóbbi évekig, amikor megfordult a trend, és a férfiak fürdőnadrágja egyre hosszabbá és bővebbé vált.
Ha ehhez hozzávesszük a nők kétezer évvel ezelőtti bikinijét, igaznak bizonyul, hogy a divat nem más, mint körforgás, minimális módosításokkal…
Még nincs hozzászólás