A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A 100. születésnapon

"Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban" (Szabó Magda: Mézescsók Cerberusnak)

Szabó Magda
Fotó: Fejér Gábor

Pontosan úgy van, ahogy Szabó Magda írta. Mert nincs könnyű dolga annak, aki megpróbálja megidézni, felidézni az írót, a nőt, a feleséget. Hiába tudunk komoly alapossággal megírt műveiből szinte mindent a családjáról.

Hiába jól dokumentált 90 évének megannyi pillanata – regényekben, novellákban, visszaemlékezésekben, fotókban is. Ő maga megannyi csodájával, titkával, boldogságával és boldogtalanságával együtt örök dilemma marad. Ki volt, mi volt? 

Talán egyvalakinek sikerült igazán jól belelátni abba a bizonyos „szabómagdaizmusba”, mára már újra együtt lehet vele Magda ott, ahova tíz évvel ezelőtt örökre távozott. Igazán finom lenne most vitatkozni vele arról, amit egy alkalommal állított. Miszerint az emlékeket nem lehet átadni senkinek örökségül.

Csak hát ahhoz itt kellene, hogy üljön most, amikor egy műanyag klaviatúrán kopogom ezeket a sorokat. (Ezekhez a sorokhoz írógép illene, régi, hangos írógép, de hát…) 

Lehetne vele arról vitatkozni, kinek milyen maghatározó irodalmi értéket jelent mondjuk egyik legnépszerűbb regénye, az Abigél. Hogy emlékei a szigorú debreceni Dóczi-intézetből vagy a hódmezővásárhelyi református leánygimnáziumból, ahol tanított, szóval, hogy ezek az emlékek igenis örökségnek számítanak.

Örökség, ahogy Emerence alakja az Ajtóból, vagy a Jablonczay család tagjainak történetei a Régimódi történetben, mind-mind hagyaték, a miénk is. Az írónak köszönhetjük, hogy megismertük őket, hogy általuk, belőlük mi is gazdagodhattunk. 

S hogy végül mit is hagyott ránk?

Például azt a tényt, hogy a mai napig ő a legtöbbet fordított magyar író. Aki az irodalom szinte minden területén kipróbálhatta tehetségét – kezdetben versekkel, később regényekkel, színpadi művekkel. 

Azt, hogy feleség is volt: 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek halála után egy évvel megírta Megmaradt Szobotkának című visszaemlékezését. 

De emlék az is, bár szomorú, hogy 1949-től majdnem tíz éven át hallgatásra ítéltetett – nem publikálhatott. Hogy még az azelőtt odaítélt Baumgarten-díjat is visszavették tőle...

Az pedig már öröm, hogy az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regénye meghozza számára a szélesebb körű ismertséget. S hogy ettől kezdve sorra követik egymást művei, önéletrajzi ihletésű munkái, az Ókút (1970), a Régimódi történet (1971), melyekből nem csak az író családját ismerhetjük meg, de hiteles ábrázolást kapunk egy korszakról és Debrencen városáról. 

Történelmi színdarabjai közül a Kiálts, város!-ban (1971) is Debrecen múltját jeleníti meg, A szemlélőkben (1973) a hazaszeretetről vall, az együvé tartozás erejét mutatja meg.  Történelmi regényei, meseregényei történelmi ismerettel, tanulsággal szolgálnak. Örökség ez is.

És itt lennének még a díjak, Kossuth-, Csokonai, Déry-díj, a tiszteletbeli doktori címek, az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia-tagsága. 
Mi ez, ha nem emlék és imigyen örökség?

Drága Magda, földi életében éppen most, október 5-én lenne 100 éves. Nem vitatkoznék azon, teljességgel fölösleges, hogy az emlékeit megkaptuk-e örökségül. Igen, talán valamennyit. Csak köszönettel tartozunk értük…

Címkék: ajtó, írónő, születésnap, szabó magda, abigél, 100. születésnap, régimódi történet, szobotka tibor

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!