Társfüggés
A társfüggőség szinte népbetegség ebben a sokszor magányosnak tűnő világban. A magánytól, a bizonytalanságtól való félelem sokaknak sokkal rosszabb, mint egy olyan kapcsolat, ami ha nem is tökéletes, de mégiscsak van. A társfüggés gyerekkori traumák következménye, amit felnőttként megpróbál az ember palástolni még akár önmaga előtt is. Hogyan lehet felismerni? Mit lehet tenni ellene? Erről beszélgetünk mai vendégeinkkel: Timkó Eszterrel, Csézyvel és Fejős Évával. Meglepetés férfi vendégünk szerint a társfüggés egyik tünete az áldozatszerep.
"Az együttélés alapja gyakran nem a kölcsönös szerelem és tisztelet, hanem a félelem a egyedülléttől, a társfüggőség - pedig boldog csak a szabad ember lehet."
/Csernus Imre/
Fejős Éva, író, újságíró első párkapcsolata egy ilyen társfüggő viszony volt. Ebben a kapcsolatban elvesztette az összes önbizalmát. Nagyon nehéz volt felismernie, hogy rosszul érzi ebben magát. Amint a figyelmét másra fordította, akkori párjának ez egyből nem tetszett. Elvesztette önmagát, de nagyon sokat tanult belőle. Éva tehát a társfüggést a következőképpen definiálja: ebben a kapcsolatban nem érzed jól magad, de úgy gondolod, hogy az összes hiba benned van.
Csézy, énekesnő férjével négy éve élnek együtt és egy éve házasok. Csézyék ebben a témában a pozitív példa. Férjével annyira összenőttek, hogy nehézséget okoz számukra az, ha el kell utaznia és külön kell aludniuk. Kedvese egyben a pszichológusa, a szerelme, a barátja, a legbizalmasabb embere. De nagyon sokan vannak egyedül, gyakran olyan kompromisszumokat kötnek, amely eleve egy vesztes pozíció. A legnagyobb probléma talán az önbizalomhiány lehet.
Társfüggőség – kodependencia
A pártalálás egy komoly életfeladat, amely azért ütközik nehézségekbe, mert az életkorunk előrehaladtával párhuzamosan az igényeink is változnak. A társfüggőség következtében mindkét fél személyisége romlik, ami személyiségzavarhoz vezethet. A társfüggőség egyfajta szorongás, egy megbetegítő társasjáték. Szerelmünkért, párunkért sok mindent megteszünk, de mindennek megvannak az egészséges határai. Nem szabad teljes önfeladásba bocsátkoznunk.
Erre a problémára van megoldás! Előbb-utóbb ezt magunkban fel tudjuk ismerni, s ha a környezetünk is támogat minket, segítséget tudunk kérni. Okai legtöbbször a gyermekkorban gyökereznek.
A társfüggőség első jele lehet az, amikor megakarunk felelni a másiknak, mindent meg akarunk neki adni, s mindent képesek is vagyunk feláldozni. A társától az ember ritkán kapja vissza mindezt, de a társ elismerősétől válik boldoggá. Kulcsfogalmai közé tartozik az önbizalomhiány és a megfelelési kényszer - ebben az esetben egy alárendelt szerepről kell beszélnünk.