Zenebolondok
A zene hatásáról így vagy úgy, de mindannyiunknak vannak tapasztalatai. Egy boltban vagy étteremben szóló háttérzene nem csak az aktuális hangulatunkat befolyásolja, de meghatározza, hogy milyen emlékeink lesznek a helyről. Egy-egy zeneszámról, vagy szerzőről pontosan tudjuk, hogy milyen érzéseket fog kelteni bennünk. A zenének ez a csodálatos tulajdonsága Oliver Sacks amerikai neurológust és amatőr zenészt annyira foglalkoztatta, hogy egy egész könyvet szentelt a témának.
Egyik egyetemi vizsgaidőszakom során, több évtizeddel ezelőtt ébredtem rá teljesen véletlenül arra, hogy a gregorián zene varázslatos módon megnyugtat, a vizsgák előtti estékbe olyan békét hoz, hogy újra képes vagyok átolvasni a tananyagot, s utána magabiztosan állok a másnapi megmérettetés elé.
A felismerés annál is különlegesebb volt, mert nem lévén templomjáró, semmilyen emlék nem fűzött az ilyen zenéhez, az egyházi szertartások inkább ellenérzéssel töltöttek el, s az iskolai énekkarról is rossz emlékeim maradtak.
Így ha valaki a relaxációnak ezt a formáját javasolja, biztosan kinevetem. Az egyetem után aztán hosszú évekre feledésbe merült a gregorián dallamoknak ez a jótékony hatása, míg nemrég, egy különösen stresszes időszakban újra hasznát vehettem.
Ilyen kézzelfogható, jól meghatározható hatása van hát annak a furcsa valaminek, ami ritmusból, hangok egymásutániságából, a hangerő és a hangmagasság váltakozásából áll, és aminek evolúciósan, a fennmaradásunk vagy a szaporodásunk tekintetében az égvilágon semmi haszna sincs.
Az agyban nincs is olyan terület, amely a zene észleléséért vagy kifejezéséért lenne felelős, ahogy van például nyelvi, látás- vagy érzelmi központunk. A zene felismeréséhez, élvezetéhez vagy reprodukciójához egy sor agyi hálózat összehangolt működése szükséges.
Ezért is olyan figyelemre méltó, hogy az értelmi fogyatékkal élők közül a legtöbbeknek különleges kapcsolatuk van a zenével, és tehetségesek többsége épp a zenében nyújt kimagasló teljesítményt.
A zenének ez a csodálatos tulajdonsága Oliver Sacks amerikai neurológust és amatőr zenészt annyira foglalkoztatta, hogy egy egész könyvet szentelt a témának, amelyben a legkülönfélébb neurológiai betegségekben szenvedők zenéhez való viszonyáról, hirtelen felébredő zenei tehetségekről és a hangokhoz kapcsolódó képekről, érzelmekről, agyi aktivitásról mesél történeteket a tőle megszokott életigenlő módon.
Beszél például Martinról, aki hároméves korában agyhártyagyulladás következtében elveszítette az értelmi képességei nagy részét, megváltozott a személyisége, és mozgása is görcsössé, rángatózóvá vált. Ezekkel a veszteségekkel párhuzamosan olyan zenei tehetségre és memóriára tett szert, amely végigkísérte az életét, és az egyetlen élvezetté vált számára.
Hatvanéves korára, amikor számos egészségügyi problémája miatt otthonba került, több mint kétezer operát tudott kívülről. Sacks, aki neurológusként dolgozott az otthonban, és egy egész köteg kottával indult a tesztelésére, nem tudott kifogni rajta.
De Martin nem csak az áriákat fújta kívülről. Tudta az összes hangszer szólamát, minden hangot ismert. Amikor pedig az orvos egy olyan Debussy- darabot mutatott neki, amivel korábban nem találkozott, azt első hallás után képes volt lejátszani, áttenni másik hangnembe, majd kicsit rögtönözni a dallamra, persze Debussy stílusában.
Mondhatnánk, hogy az értelem deficitjét Martin az érzelmeket irányító agyi hálózatok mozgósításával kompenzálta, és ebből született meg különös zenei tehetsége. Ám mi a helyzet azokkal, akik az érzelmeket tudják nehezen felismerni, vagy éppen kordában tartani?
Autista gyerekek beszédtanításának az egyik legsikeresebb módszere, ha zenébe ágyazva gyakorolunk velük. Míg egy egyszerű kérdésre képtelenek válaszolni, ha ugyanezt a kérdést elénekeljük nekik, a válasz sem késik, persze, ugyanúgy – dalolva.
De nem csak a beszéd elsajátításának jó eszköze a zene. Nem ritkán ez az egyetlen mód, amivel autista gyerekek és felnőttek másokhoz kapcsolódni tudnak, és csak zenehallgatás vagy zenélés közben figyelhető meg az arcukon és testtartásukon a helyzethez és a zene hangulatához illeszkedő érzelemkifejezés. Ilyenkor mintha eltűnne az autizmus.
A zene nemcsak az érzelmek előhívására, hanem azok kiegyenlítésére is jól alkalmazható. Egy érzelmi csúcsokkal és mélységes szakadékokkal küzdő fiatalember azt figyelte meg – idézi fel Sacks a könyvében –, hogy a zongorázás ugyanúgy képes kiegyenlíteni az érzelmeit, ahogy másoknál a terápia vagy a gyógyszerek.
Ha épp túlságosan fel van pörögve, akkor olyan zenét választ, ami ehhez illik, majd fokozatosan, az improvizációk sorozatán keresztül vált nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb zenére, és hozza lejjebb a hangulatát. Ugyanígy tesz akkor is, ha nagyon levert, csak akkor fokozatosan vidámabb zenékre vált át.
Hosszasan lehetne még sorolni a bizonyítékokat a zene varázslatos erejére, ám nem szabad elfelejteni, hogy a zene, más művészetekhez hasonlóan, nem valamiféle gyógyszer, aminek garantált a hatása. A körülmények, az emlékek és a személyiség tulajdonságainak együttese fogja meghatározni a csoda természetét.(a szerző pszichológus,családterapeuta)
Még nincs hozzászólás