A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Veszteségeink szakítás után

Sokszor csak egy hosszú élettársi kapcsolat vagy házasság felbomlása után döbbenünk rá, hogy a válással nem csak társunkat veszítettük el. Nem csak érzelmi, esetleg anyagi válságba kerülünk. Egy szakítás után életünk szinte minden addigi kapcsolata megváltozhat.

Fotó: Shutterstock.com

Bármilyen rosszul is végződik egy hosszú együttlét, bármennyire kiüresedik, veszekedéssel, gyűlölködéssel, sérelmekkel telítődik, a szakítás biztosan fájdalommal jár, s csak amikor csitul a fájdalom, akkor kezdünk gondolkodni. Min is?

Mi lesz a gyerekekkel?

Valószínűnek látszik, hogy egy évekig, esetleg évtizedekig tartó kapcsolatot soha nem lehet teljesen megszakítani. Ha gyerek, gyerekek születtek, természetes, hogy ez egy életen át összeköt minket régi párunkkal. Sajnos előfordul, s nem is ritkán, hogy a viszony annyira megromlik, olyan kibékíthetetlen ellentétek keletkeznek, annyira megváltozik a két szülő között a gyereknevelésről vallott nézet, hogy megpróbálják egymástól a gyerekeket eltiltani.

Ez természetesen csak nagyon ritkán lehetséges. Bármi történjen is a szülők között, a gyerekeikhez mindkettőjüknek joga van. Nem mellesleg ez a gyerekek érdeke is. Szüleik válása a gyerekek számára akkor is egy komoly trauma, ha anya és apa békességben szakít, és legalább a gyerekek miatt barátságban marad.

Azonban a háborúskodás, a másik szülő állandó szidása a gyerekek számára feldolgozhatatlan. Ők képtelenek a két szülő között választani, ezért erre kényszeríteni őket bűn.

Mi lesz az anyagiakkal?

Fotó: Shutterstock.com

Az is nyilvánvaló, hogy a közösen épített ház, az együtt felvett kölcsönök, a közösen vásárolt lakás, esetleg együtt működtetett vállalkozás anyagi vonzatai válás vagy szakítás után sokszor beláthatatlanok. A válóperek vagyonmegosztási tárgyalásai évekig húzódnak, sokszor szinte még a gyerekelhelyezésnél is nehezebben záródnak le. Az ilyen viták elkerülése érdekében javasolják a jogászok a házassági szerződés elkészítését, de Magyarországon ennek még nincsenek hagyományai.

Sokan, a szerelem lángolásának idején, úgy érzik, hogy ez teljesen felesleges procedúra, hiszen az ő szerelmük nem múlik el soha, az ő házasságuk biztosan örökké tart majd, szeretetben és békességben fognak élni az idők végezetéig. Sokan úgy érzik, hogy egy ilyen szerződéssel megbántják a másikat.

Természetesen vannak nagyon jól sikerült házasságok, vagy élettársi kapcsolatok is, sajnos azonban senki sem lát a jövőbe. Azt tehát, hogy egy szakításnak, elválásnak komoly anyagi következményei vannak, mindenki tudja.

Mi lesz a barátokkal, családtagokkal?

Fotó: Shutterstock.com

Talán kevesebben gondolnak arra, hogy egy szakítás után megváltozhatnak a családi, baráti kapcsolatok is. Nem feltétlenül kell megtörténnie, de előfordulhat, hogy elveszítjük párunk családját. Pedig nagyon szerettük az anyukáját, vagy a nővérével voltunk szoros, szinte baráti kapcsolatban. Ha közös gyerekeink vannak, ők elveszíthetik nagyszüleiket, kedvenc unokatestvéreiket.

No és mi lesz a barátainkkal? Ők vajon ki mellé állnak egy szakítás után? Természetes, hogy legközelebbi barátnőnk velünk marad, vigasztal, biztat, nekünk ad igazat. De lehet a párunknak is egy ilyen barátja, aki viszont az ő oldalán marad, őt vigasztalja, neki ad igazat.

S akkor még nem beszéltünk közös barátainkról, akikkel együtt buliztunk, együtt jártunk nyaralni, síelni, akikkel azonos korú gyerekeink ugyanabba az óvodába, iskolába jártak, s akikkel esetleg felváltva hoztuk el őket. Mi lesz kislányunk legjobb barátnőjével, akinek a szülei esetleg párunk oldalára állnak, s velünk meglazul a kapcsolatuk?

Mi lesz az önértékelésünkkel?

Egy csúnya szakítás után elveszíthetjük önértékelésünket is. Érezhetjük úgy, hogy nekünk soha semmi, lám, ez sem sikerült. Hibáztathatjuk magunkat, amiért nem tudtuk megmenteni a kapcsolatot. Sajnos ezt az érzést a még ma is létező sztereotípiák felerősítik. A válás még ma is sok ember szemében kudarc, amely elítélendő, megvetendő.

Ha a szakítás elfogadható okok miatt történt, például azért, mert az alkoholizmus, a drog, a féltékenykedés, vagy a családon belüli erőszak miatt nem lehetett tovább csinálni, akkor jön az áldozat hibáztatása. Miért kellett egy ilyen emberhez hozzámenni, az ilyennek gyereket szülni?

Ha a válás okai nem ilyen egyértelműek, hiszen a kapcsolatban fennálló érzelmi elhanyagoltság, anyagi kiszolgáltatottság, durvaság nem volt nyilvános, akkor jön egy másfajta hibáztatás. Mert nem voltál elég megértő, nem voltál képes a kompromisszumokra, s a megbántott, megszólt fél kezdi maga is úgy érezni, hogy ő a hibás, ő a rossz, ő az alkalmatlan.

Az önértékelés elvesztésének sajnos az élet minden területére, a munkára, a gyereknevelésre, egy új kapcsolat kialakítására is rossz hatása van.

Fotó: Shutterstock.com

Mi lesz az álmainkkal, terveinkkel?

Egy válás során elveszíthetjük álmainkat, terveinket is. Hiszen a kapcsolatok kezdeti, felfelé ívelő szakaszában életünk megtelik fantasztikus tervekkel, célokkal. Párunkkal tervezzük közös életünket, otthonteremtésen, gyerekvállaláson gondolkodunk. Közös nyaralásokra vágyunk, spórolunk, számolgatunk. A jövőnk csupa izgalmas kihívás, közös életünk tervezése csodálatos pillanatokat okoz.

Amikor elválunk, terveink, álmaink, szinte a jövőnk vész el. Eleinte elképzelni sem tudjuk, hogyan tovább. Nem csak a hétköznapok menedzselése válik nagyon nehézzé, de azt sem tudjuk elképzelni hogyan, kivel megyünk ezentúl nyaralni, milyenek lesznek az ünnepek, az eddig közösen tartott karácsonyok, szilveszterek. Életünk megtelik szorongással és kilátástalansággal.

Szerencsére az idő sebeinket begyógyítja, veszteségeinket valamiképpen pótolja. Csak ezt az elején, a szakításkor még nem hisszük el.

Címkék: párkapcsolat, válás, szakítás, gyerekelhelyezés, válóper, vagyonmegosztás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!