A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Versenyben a díjra jelöltek

A Richter Aranyanyu Díjat olyan nőknek ítélik oda, akik nap mint nap csendben végzik a dolgukat, miközben igazi hőstetteket hajtanak végre. Mindhárom kategóriában egy közönség- és egy zsűri által választott díjazott nyeri el az Aranyanyu szobrot, és a vele járó pénzjutalmat. Idén hét szobor talál gazdára, ugyanis a Ridikül Magazin különdíjat ajánlott fel. Most hat döntőst mutatunk be, a többi jelöltről jövő heti lapszámunkban olvashatnak.

Fotó: Richter G. Rt.

Pedagógusok:

Hutvágnerné Róth Éva

Hutvágnerné Róth Éva
Fotó: Richter G. Rt.

Éva Dunaújvárosban gimnáziumi magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanár. Kapcsolata a diákjaival az őszinteségen és a bizalmon alapul. A színjátszás eszközeit használja arra, hogy tanítványai megtalálják önmagukat és a helyüket a világban. Akik híján vannak az önbizalomnak, azokat drámajátékkal próbálja kicsalogatni a csigaházukból, aki pedig tehetségesnek bizonyul, azt igyekszik lehetőséghez juttatni.

Megtörtént, hogy egy színielőadást azért rendezett meg, hogy két diák átélhesse a színpad varázsát. Éva jelölője nehéz kamaszkorának útvesztőjében egyfajta anyapótlékként tekintett a tanárnőjére, aki segített neki megtalálni az útját, míg végül ő maga is pedagógus pályára lépett. Éva tanítványai közül többen választották hivatásul a színészmesterséget, a sok hálás volt diákból pedig létrejött a „Köszönjük!” csoport, amelynek tagjai a mai napig szeretettel gondolnak pedagógusukra.

Szabó Károlyné Ildikó

Szabó Károlyné Ildikó
Fotó: Richter G. Rt.

Ildikó lakásotthont vezet Budapesten, ahol szüleik nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeket nevel. Jelenleg tíz gyerek lakik az otthonban. Egész életében tudta, hogy ezt a hivatást szeretné választani, lakásotthon-vezetővé azonban csak akkor vált, mikor a saját gyerekei már kirepültek a családi fészekből.

Szűkös anyagi keretei ellenére programokat szervez, és próbál igazi otthont teremteni az ide érkező gyerekeknek, akik közül legtöbben életük végéig viselik a fizikai és lelki bántalmazások nyomait. Az otthonvezető célja, hogy a kis lakók olyan felnőttekké váljanak, akik be tudnak illeszkedni a társadalomba, és megtalálják a hivatásukat. Jelölője, Gábor, az otthon húszéves lakója, Ildikónak köszönhetően rendőri pályára készül, és így mesél az „anyukájáról”:

„Szerintem nálam rosszabb gyerek nem volt, de ő nem adta fel, mindig segített, és megértette a problémáimat. Tudom, hogy nem fogja elengedni a kezemet, akkor sem, amikor elhagyom a lakásotthont, és a saját lábamra állok.”

Egészségügyi dolgozók:

Beck Monika

Beck Monika
Fotó: Richter G. Rt.

Monika gyermekkorában szívműtéten esett át, fiatalon szívritmus-szabályozó készüléket kapott. Néhány éve felkérték, hogy tartson előadásokat saját tapasztalatairól az egészségügyben dolgozóknak és a sorstársainak. Pár éve a futásban találta meg azt a kikapcsolódási formát, ahol újabb és újabb célokat tűzhet ki maga elé. Küzdelmeit és sikereit megosztotta a futótársadalommal, egyre többen követik futásait.

Egy évvel ezelőtt a Szív Futónagykövet Magyarország cím tulajdonosa lett. Nagyköveti tevékenysége kapcsán létrehozott egy olyan futóközösséget, amelynek tagjai nagyrészt olyan, betegséggel élő emberek, akik szeretnének meggyógyulni. Ők a Szív Bajnokai. Munkahelye az Országos Mentőszolgálat, diplomamunkáját a hazai betegkommunikáció helyzetéről írta. Hivatásának érzi a segítségnyújtást, ennek szenteli az életét. Örökké mosolyog, és azt vallja: „Van élet a szívbetegség után is!"

Oláh Éva

Oláh Éva
Fotó: Richter G. Rt.

Éva Kistarcsán, a Flór Ferenc Kórház neurológiai osztályának nővére. Zsámbokról utazik napi több órát a munkahelyére, de nem bánja, úgy érzi, a hálás betegek kárpótolják mindenért. Édesanyját többéves ápolás után, fiatalon veszítette el, és e nehéz évek alatt vált számára bizonyossá, hogy betegekkel szeretne foglalkozni. Édesanyja emlékének a tiszteletére fogadta meg, hogy elvégzi az iskolát, és a mai napig úgy érzi, hogy „fent” nagyon büszkék rá. Hat gyermeke, és tizenhét unokája van. Sokat éjszakázik, ilyenkor harmincnál is több betegre vigyáz. A betegek szerint Éva egy földre szállt angyal, aki kedves, türelmes, és mindig mosolyog, mindegy, hogy közben mosdat, etet vagy nála kétszer nehezebb embert mozgat át.

Orvosnők:

Dr. Mailáth Mónika

Dr. Mailáth Mónika
Fotó: Richter G. Rt.

Mónika Debrecenben dolgozik onkopszichiáterként, főként rákbetegeknek segít feldolgozni a traumájukat. Karizmatikus személyisége, pozitív kisugárzása a páciensei szerint önmagában is gyógyítóan hat. Aktív résztvevője a Holnapom Alapítvány munkájának, ahol nagy tapasztalattal rendelkező szakembergárdával segítik a prevenciót és a daganatos betegek gyógyulását, akik kiegészítő terápiákon és foglalkozásokon vehetnek részt, tapasztalatokat cserélhetnek, információkhoz juthatnak.

Mónika fontosnak tartja a napi rutinba beépíthető, lelki gyógyulást támogató technikákat, melyeket egyéni és csoportos pszichoterápiás alkalmakon sajátíthatnak el a rászorulók. Művészetterápia, jóga, közös főzések, kirándulások színesítik az egyesület programját. Egy férfi páciense jelölte, aki egyetemi oktatóként szeretné ország-világ elé tárni, mennyire fontos szembenéznünk a lelki problémáinkkal. Csaba nem kevesebbet állít, mint hogy Mónika mentette meg az életét.

Dr. Mangó Gabriella

Dr. Mangó Gabriella
Fotó: Richter G. Rt.

Gabriella háziorvosként és természetgyógyászként dolgozik Tarnaörsön és Gyöngyösön. Meggyőződése, hogy az embert teljes mivoltában, nem pedig részeire tagoltan kell gyógyítani. Azt vallja, hogy a hagyományos orvoslás valamikor már nem elég, a természetgyógyászat pedig még nem elegendő. Ilyenkor a kettőt ötvözve, összehangoltan kell elérni az egyetlen végcélt: a beteg gyógyulását.

Néhány évvel ezelőtt kétszáz beteggel indította el gyöngyösi praxisát: ma már több mint nyolcszázan bíznak a szakértelmében. Nem csupán az ország különböző szegleteiből, de a határokon túlról is érkeznek hozzá. Mindig elérhető a páciensei számára telefonon, e-mailben is bármikor megtalálják. Hét gyereket nevel, négyen már elszakadtak a szülői háztól, így már „csak” a három kicsit koordinálja: egyszer rendelés után, máskor rendelés előtt viszi őket nap mint nap vízilabdaedzésre. Kikapcsolódásképpen verseket ír, a betegek szívesen olvassák verseskötetét.

A döntős Aranyanyukra november 16-ig lehet voksolni a www.aranyanyu.hu oldalon.

Címkék: aranyanyu, richter aranyanyu-díj, egészségügyi dolgozók, pedagógus, orvosnők

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!