A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Van egy nő, van egy férfi

Nem titok, hogy másképp működik a nő, másképp a férfi. Ami az egyiknek jó, a másikat idegesíti. Ami az egyiket felvillanyozza, a másikat untatja. Hogyan élhetnek akkor békében együtt?

Fotó: Shutterstock.com

Talán úgy, hogy megtanulnak egymás fejével (is) gondolkodni. Nincs szebb érzés, mint kitalálni a másik vágyát, gondolatát, és ily módon örömöt szerezni neki. Persze, ez nem egyszerű, de segítünk.

A nő törődést akar, a férfi nyugalmat

A férfi hazaér, táskáját a sarokba dobja, cipőjét lerúgja, hanyatt vágja magát a kanapén, és végre elvan. A nő meglátja, és arra gondol, de jó, itt a megfelelő alkalom, hogy előálljon a kívánságaival, hiszen a férfi épp ráér, a vak is látja, hogy épp nem csinál semmit.

– Szeretsz? – kérdi. – Olyan rég mondtad, hogy szép vagyok… Megkérdezhetnéd, mit szeretnék a szülinapomra, elvihetnél végre vacsorázni.

A férfi idegesen felpattan, és a nőre mordul: – Nem hiszem el, hogy sosem hagysz békén! Miért nem lehet egy kicsit nyugton lenni?

Helyes viselkedés: A nő megérti, hogy a férfinak szüksége van negyedóra ejtőzésre, hogy a fárasztó nap után feltöltődjön. Szó nélkül csinál egy kávét, vagy kiönt egy pohár sört, odaül a férfi mellé, és megmasszírozza a vállát. A férfi egyre jobban érzi, hogy édes otthonra lelt, hogy szeretik, kényeztetik és megértik. Idővel ellazul, majd önkéntelenül is megdicséri a nő finom kezét, az illatát, és elviszi vacsorázni.

A férfi elismerést szeretne, a nő még menőbb férfit

Fotó: Shutterstock.com

– Egész nap gályáztam, meg sem álltam – nyafizza a férfi –, alig érzem a lábam. És a nőre sandít, értékeli-e, milyen kemény és szorgalmas fickó is ő. A nő a körmével babrál, fel sem néz, megvonja a vállát, úgy mondja.

– Ha menő vállalkozó lennél, mint a Tibi, nem kéne másoknak robotolnod… A nő persze úgy véli, minden nagyszabású férfiú mögött egy okos nő áll, aki lelkesíti, motiválja, és most ő szeretne lenni az a nő, hogy a férfi végre felnőhessen általa az égig. A férfi viszont úgy érzi, nem becsülik semmire, a Tibit jobban csípik nála, és már nem is elég jó a nőnek, indul is, hogy keressen egy kevésbé okosat, aki majd csodálja.

Helyes viselkedés: A férfit a dicséret motiválja. Erősíteni kell benne, hogy erős, okos és tehetséges, és akkor azzá is válik. Ha kritizáljuk, elveszíti az önbizalmát, és nyomorultabb lesz, mint valaha.  

A férfi a nő testét akarja, a nő a férfi lelkét

Fotó: Shutterstock.com

– Te mindig csak AZT akarod, pedig lelkem is van! – panaszolja a nő… A legtöbb férfi a szexualitáson át képes csak kifejezni az érzelmeit. Mi több, ha öröm éri vagy trauma, ugyanúgy reagál, azonnal szeretkezni szeretne. A szexszel vezeti le a feszültséget, a fájdalom és a csalódás okozta stresszt, a szexszel nyilvánítja ki az örömét. Az Ohiói Állami Egyetem kutatóinak felmérése szerint a férfiak minimum 28 percenként asszociálnak a szexre.

Helyes viselkedés: A nő vegye tudomásul, hogy a férfi testestül-lelkestül vágyik rá. Nem igaz az, hogy a nő lelke nem érdekli, csak hát általában pont abban a pajzán 28. percben varázsolja el ez a szép lelkület…

A nő biztonságot remél, a férfi kalandot

Fotó: Shutterstock.com

– Eljössz velem vadvízi evezni, hegyet mászni, bulizni az éjszakába? – kérdi a szerelmes férfi a nőt. – Nem lehetne, hogy inkább elmenjünk az anyakönyvvezetőhöz, ahol megesküszöl, hogy soha nem hagysz el? A szerelmes férfi kissé lehervad, mire a nő elkönyveli, hogy egyáltalán nem is szerelmes.

Helyes viselkedés: A türelem! Minden férfi retteg attól, hogy elveszíti a szabadságát! Nem szabad sürgetni az eskütételt, előbb célszerű bebizonyítani neki, hogy az élete mellettünk csupa kaland lesz: hegyen, mezőn, vadvízen vagy akár a zajos éjszakában.

A férfinak egy NŐ kell, a nőnek a FÉRFI

Fotó: Shutterstock.com

Mindenki akkor érzi magát legkellemesebben a partnerével, ha általa az lehet, ami: nagybetűs férfi, nagybetűs nő. Bár a XXI. század emancipált hölgyeinek és a gépekkel kiegészült háztartáshoz is értő férfiaknak egyre kevésbé van szüksége a mindennapokban a másik nem segítségére, mégsem szerencsés kikapni párunk kezéből a csavarhúzót azzal, hogy apukám, rossz nézni, ahogy piszmogsz, add ide, majd én megcsinálom.

Helyes viselkedés: A férfi illatos, gyengéd, szelíd és érzékeny nőre vágyik, aki kiváltja belőle a nagy és erős, hős védelmező ösztönét. A nő pedig épp egy ilyen hős védelmezőről álmodozik, engedni kell tehát, hogy minden egyes alkalommal, ahol a rettenthetetlen férfierő és a könyörtelen vaslogika érvényesülhet, a férfi oldja meg a problémát. A nőnek nincs is más dolga, mint hátradőlni, és szendén pislogva csodálni ezért.

Pár dolog, amitől a férfi kiborul

Fotó: Shutterstock.com

Még mielőtt tartós (életfogytig tartó) kapcsolatba kezdünk az erősebb nemmel, nem árt, ha megjegyezzük, mit nem ajánlatos csinálnunk előtte.

Az első ilyen a hiszti, melyet egyébként a férfiak is gyakran művelnek, de ez most nem róluk szól. A lényeg, hogy mi, nők még véletlenül se sikítozzunk, csapkodjunk, kiabáljunk, mert a férfi megijed, kétségbe esik, és rosszul reagál. Például bezárkózik vagy elrohan, és csak sokára tudjuk visszacsalogatni.

A mártírkodást is utálják, mert pontosan tudják, hogy a nagy szolgálatainkért várunk valamit cserébe. Ha valamit nem kér a férfi, nem ér mégis megtenni szívességből, majd a fejéhez vágni, hogy mi mindent megtettünk.

Nem szép az sem, ha idővel egyre kényelmesebbé válunk, mackóalsó lóg rajtunk, az arcunkon maszatos a smink, és mindig rántotthús-szag árad a ruhánkból. Kezdetben pedig tündököltünk, de amióta sikerült őt elcsábítani, már nem fektetünk sem időt, sem energiát a külsőnkbe. Ezzel azt üzenjük, már az enyém vagy, de nem érsz annyit, hogy küzdjek érted. Lelombozó, ugye? A szerelemért tenni kell, mert magától sajnos nem működik!

Féltékenykedni, telefont ellopkodni, másokkal folytatott levelezést olvasgatni tilos! Ha nem tudunk bízni egymásban, akkor valami gond van a kapcsolattal. Ha valóban okod van a féltékenységre, akkor tisztázni kell a dolgokat. Ha a saját bizonytalanságod miatt vagy féltékeny, akkor saját személyiségeden kell dolgoznod, mielőtt tönkreteszed a kapcsolatot.

Címkék: helyes viselkedés férfiközelben, az enyém vagy, beteljesedés a szerelemben, a férfinak egy nő kell, a nőnek a férfi

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!