A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Válásra programozva

Egyes elméletek szerint a válások nagy számáért a transzgenerációs, vagyis a generációkon átívelő programozás felel.

Fotó: Thinkstock

Azok a felnőttek, akik gyermekkorukban nem láttak mintát jól működő párkapcsolatra, jóval nagyobb számban küzdenek maguk is hasonló gondokkal. De hogyan tudunk szülőként segíteni a gyereknek abban, hogy ne a rossz mintát vigye tovább?

Baktay Miklós és Zelka párterapeuták szerint segíthetünk a csemeténk egészséges énképének megteremtésében, s ennek következményeként el fogja hinni, hogy megérdemel egy boldog kapcsolatot, és képes azt meg is tartani.

Hogyan tudunk szülőként segíteni az egészséges énkép megalapozásában? A szakemberek szerint először is magunkat kell kihoznunk a negatív helyzetekből, hiszen ekkor tudjuk igazán hatékonyan támogatni a gyermekünket. Segíthetjük az értékrendünkkel, például „a férfiakban nem lehet megbízni”  mondatok helyett inkább biztassuk a konfliktushelyzetek megoldására, és arra, hogy merje megfogalmazni a problémákat, majd bontsa le feladatokra a teendőket, és semmiképp se a csatamezőt válassza.

 „A szülőknek kötelességük, hogy egészséges párkapcsolati mintát nyújtsanak a gyereküknek – hangsúlyozza Baktay Miklós, ahogy az adásban is kiállt emellett. – Gyakran halljuk megromlott házasságban élő szülőktől, hogy »a gyerekre való tekintettel« maradnak együtt, és sokszor eszükbe sem jut, hogy ezzel lemondanak a kapcsolatuk megjavításának lehetőségéről.”

De vajon milyen mintát adnak ezzel a gyereknek?

„Dolgozzunk a kapcsolatunkon. Vagy a megjavításán, vagy pedig a lezárásán, hogy utána egy új, működőképes kapcsolatot índíthassunk el. Ha a gyerek miatt benne maradunk egy rossz házasságban, az nemcsak azt jelenti, hogy az utódunk folyamatos feszültségben nő fel, hanem azt is, hogy megvonjuk tőle a normális kapcsolat mintáját. Így hát fontosabb, hogy kiteljesedett, együttműködésen és szereteten alapuló mintát lásson, még ha ezt a kapcsolatot nem is a saját szülei között látja, hanem az új párkapcsolataikban.”

Címkék: párkapcsolat, boldogság, válás, transzgenerációs minta, egészséges énkép

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!