Úgysem hívlak apunak!
Túl a viharos, veszekedős éveken, túl a váláson, a vagyonmegosztáson, a láthatási vitákon... De a fellélegzés, a megkönnyebbülés sem tart sokáig, mert az ember rádöbben, rossz egyedül. Kéne egy férfi az anyuka mellé, kéne egy apuka a gyerek mellé.
És előbb-utóbb végre berobban az új szerelem, és úgy hat ez, mint egy könnyű drog. Csupa szédülés, mosoly, csók, vágy az élet, és olyan könnyű újra elhinni, hogy örökké tart. Na és a gyerek? Mi lesz a gyerekkel? Ő is megszereti majd?
De miért is tenne fel ilyen kérdést az anya, aki szeretve érzi magát, és bízik? Miért ne lenne jó a gyereknek is az, ami neki jó, miért ne örülne a gyerek is a nemtörődöm apja után egy új apukának, aki biciklizni viszi, és csokival eteti?
Nem megy gombnyomásra
Érthető, hogy amikor szeretünk valakit, és végtelenül hiszünk és bízunk benne, úgy gondoljuk, hogy a hozzánk tartozók, vagyis a gyermekeink is boldogabbak lesznek ezáltal. Csakhogy a gyerekeknél, akik elvesztették az egyik szülőt, ez nem megy gombnyomásra.
A mi szerelmi boldogságunk bennük nem mindig örömöt, sokkal inkább féltékenységet, bizonytalanságot szül. Még friss és fájó az emlék, hogy ha nem is egészen, de nagy részben elvesztették az apjukat. És amikor az új férfira néznek, nem a nyiladozó boldogságot látják, hanem azt, hogy nemsokára anyát is elveszítik.
Higgy nekem, ez nagyon kedves bácsi!
Az már igaz, hogy egy boldogtalan, örömtelen anya nem képes idilli hangulatot biztosítani a gyermekei számára. Ezért szokták azt mondani a pszichológusok, hogy egy rossz házasságnál, ahol mindennapos az agresszió, a veszekedés, jobb a ’csonka család’, tehát szabad elválni. De vajon egy új szerelem mikor érik meg annyira, hogy beilleszthető legyen egy már összeszokott családba?
Vera (32) számára fontos volt, hogy az ötéves kisfia elfogadja az új kapcsolatát. – Fokozatosan szoktattam hozzá a gondolathoz – mondja. – Eleinte csak meséltem Péterről, hogy mennyire szeret engem, és hogy majd őt is szeretni fogja. Meghívtuk a játszótérre, ahol a fiam csúszdázni szokott. Meghívtuk mindenféle játékprogramra, bábszínházba, játszóházba, és még ez is működött.
De amikor Péter lett a kezdeményező, és már ő vitt minket autóval a Balatonra, akkor a fiam keményen ellenállt. Szó nélkül ült a kocsiban, majd egyszer csak közölte, hogy lepisilte az ülést. Dühös lettem, nem értettem, miért csinálta ezt. De aztán rájöttem. Nyilvánvalóan nem tetszett neki, hogy hirtelen kívül rekedt: mi az első üléseken nevetgéltünk, csacsogtunk, ő pedig hátul magára maradt. Az összeköltözést elhalasztottuk, de nem adtuk fel.
Ne edd meg az anyukámat!
– Még csak tizennégy volt a lányom, mégis olyan bölcs volt, mint egy korombéli – meséli a 41 éves Zsóka. – Már hatodik éve éltünk kettesben, az apja kilépett a házasságból, és Riát is alig látogatta. Ria kezdett biztatni, hogy keressek egy férfit, ne maradjak egyedül, és jobban izgult értem egy-egy randi előtt, mint én. Végül tényleg találtam egy kedves férfit, akivel egymásba szerettünk.
Ria rajongással fogadta, így nem láttuk akadályát, hogy hozzánk költözzön. De együtt élve már nem működött olyan fényesen a dolog. Ria rádöbbent, hogy már nem csak az övé az estéim, nem ücsöröghet mellettem a kanapén, amikor csak akar, nem mászhat az ágyamba, ha rosszat álmodik. És ami a legjobban zavarta, hogy rendszeresen látott minket ölelkezni, puszilkodni, csókolózni.
Négyszemközt az arcomba vágta, hogy amit művelünk, az undorító, és nem bírja nézni. Egyszer a páromra is rászólt, hogy meg ne edd az anyukámat. Be kellett látnom, hogy Ria még valójában gyerek, és sokkal óvatosabban kell tálalnom az új boldogságomat.
Jutalom mellé büntetés
– Bevallom, én nem csak szerelmet kerestem, hanem egy keménykezű apát is a kölykeim mellé, mert ahogy elkezdtek kamaszodni, már nem bírtam velük – meséli Brigi. – Az apjuk meghalt, amikor kicsik voltak, az én édesapám messze él tőlünk, így nagyon hiányzott egy férfi, aki gatyába rázza őket.
Csaba minden szempontból alkalmasnak tűnt. Korrekt, határozott ember, amúgy imádja a sportokat, kemény pasi. Rögtön azzal kezdte a bemutatkozást, hogy vele nagyon jóban lehet lenni, de csak annak, aki betartja a szabályait, és fel is sorolta, mi mindenhez kell igazodniuk. Fellélegeztem. Egy időre.
De amikor azt láttam, hogy a régen felszabadult, boldog srácaim megszeppenve üldögélnek szobafogságban egész hétvégén, összeszorult a szívem. Csaba nem csak kemény volt, hanem könyörtelen. Hiába győzködött, hogy csak úgy lehet nevelni, ha a jutalom mellé büntetés is jár, én ezt már nem bírtam nézni. Szétmentünk. Rájöttem, hogy csak az lehet szigorú egy gyerekkel, aki legalább annyira szereti is, ő viszont alig ismerte őket.
Türelem!
Bojti Andrea gyermekpszichológus szerint, ha egy családban válásra kerül a sor, a gyermekek felé a változásokat fokozatosan érdemes kommunikálni. Igaz ez a szülő új párkapcsolatára is. Eleinte jobb, ha külső, semleges helyen történnek a találkozások. Sokan ilyenkor még csak úgy beszélnek az új partnerről, hogy ’egy barát’, de előbb-utóbb be kell vallani az igazságot.
Később eljöhet a partner a közös lakásba, egy-egy vacsorára vagy programra, így az összeköltözés egy folyamat része. Az idő múlásával az eleinte elfogadó gyerek általában megváltozik, és mégsem fogadja olyan jól az új párt. Általában ez az időszak az összeköltözés után néhány hónappal jelentkezik, és az az oka, hogy a gyerek rádöbben, ez az állapot most már így marad. Megértően és türelmesen kell ilyenkor a gyermekek felé fordulni.
Hogyan segítsünk a gyerekünknek?
- Teremtsünk számára biztonságot, ne változtassunk a megszokott napirenden, szokásokon, szabályokon! Ezek kapaszkodót jelentenek számára.
- Ha testközelségre, ölelésre, simogatásra vágyik, soha ne utasítsuk el! Még akkor se, ha rég éjszaka van, és megjelenik az ágyunk mellett. Előbb-utóbb, ha érzi, hogy biztonságban van a kialakult helyzet ellenére is, magától felhagy az éjféli látogatásokkal.
- Ha viselkedésváltozást, visszahúzódást, regressziót tapasztalunk, kérjük pszichológus segítségét!
Még nincs hozzászólás