A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tükröt tart neked a világod

Nem tetszik, akivel élsz? Nem tetszenek, akikkel dolgozol? Nem tetszenek a barátaid, a körülményeid, a lehetőségeid...? Már csak egyetlen kérdés marad. Tetszel magadnak?

Fotó: Shutterstock.com

Hogy nem tetszünk magunknak, csak nagyon ritkán fogalmazódik meg bennünk. Mert ahelyett, hogy szembenéznénk a személyiségünkkel, dolgainkkal, életmódunkkal, sőt, a gondolatainkkal, félelmeinkkel, szívesebben keressük a környezetünkben a hibákat.

Nem könnyű felismerni, hogy minden körülményünk, kapcsolatunk, eredményünk okozója mi magunk vagyunk – így vagy úgy. Pedig ha elfogadnánk ezt a tényt, és önmagunkon át vizsgálnánk az életünk eredményeit és a köröttünk élők tulajdonságait, végre lehetőség nyílna a pozitív változásra.

Szívből nevetni a semmin

Olyan az örömünk, olyan a szomorúságunk, mint a mágnes, odavonzza a mások örömét és szomorúságát. Egy indiai guru, hogy bizonyítsa ezt a tényt, felült New Yorkban a tömött metróra. Nézett maga elé, és elkezdett nevetni.

Előbb csak halkan, majd egyre hangosabban nevetett és nevetett, mintha senki sem lenne körötte. A többi ember figyelni kezdte. Eleinte csak azt nézték, vajon min nevet. Olvas valamit, vagy fülhallgatója van? Mi olyan mulatságos? Vagy bolond?

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2019. évfolyama 11. számának 40. oldalán!)

Címkék: szerelem, házasság, öröm, bánat, változás, tükröt tart a világ, tömegpszichózis, szakíítás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!