Tudatos úszóbajnok
Nem is olyan régen még a sydney-i olimpia dobogójának tetejéről ríkatott meg egy egész országot. Ki hinné, hogy azóta már tizennégy év telt el, a kis, törékeny Ágiból mára feleség és családanya lett, pályafutását befejezve pedig már csak nézőként követi az élsportot? Mosolya és a tanulás, fejlődés iránti vágya viszont változatlan, a sportból magával hozott tudatosság most is áthatja olimpiai bajnok mellúszónk, Kovács Ágnes hétköznapjait.
Vele még a máskor oly nehézkes helyszínválasztás is könnyedén alakul, „van egy jól bevált helye”, és persze vízközelben. Ráadásul Ági percre pontosan érkezik a cukrászdába, ahol már régi ismerősként köszöntik. Nem kell sokat bajlódnia a rendeléssel sem, megvan a kedvenc menüje. Kisfia, a kétéves Dominik is gyorsan rátalál a sarokban a jól ismert játékokra, így beszélgetésünk – egy földre ejtett sütit leszámítva – zavartalan. Ági most is lendületes, dinamikus, olyan, mint annak idején a medencében. Tele van tervekkel, pedig már most, harminckét évesen is többet ért el, mint mások egész életükben.
RIDIKÜL MAGAZIN Bár napszemüvegben léptél be, már messziről felismertek a pincérek. Ennyire nem tudsz elbújni a külvilág elől?
KOVÁCS ÁGI Nem is akarok. A napszemüveget a praktikum miatt teszem fel, de így is ugyanúgy felismernek. De semmi baj nincs ezzel, már megszoktam. Tizennégy éves korom óta a figyelem középpontjában vagyok, az emberek folyamatosan követték a pályafutásomat, ráadásul annyi pozitív visszajelzést kapok, hogy nem is igazán zavar. Megtanultam együtt élni az ismertséggel, sőt annyira megszoktam, hogy néha már észre sem veszem, ha megnéznek.
RM Ha a férjeddel vacsoráztok valahol, tudtok zavartalanul egymásra figyelni?
KÁ Abszolút. Előfordul néha, hogy odajön hozzánk valaki aláírást kérni, de ez nekem egyáltalán nem terhes. Nálunk talán nincs is akkora kultusza a rajongásnak, mint külföldön, ezért tudok én is természetesebben viselkedni az emberek között. Az itthoni ismertséget persze nem lehet összehasonlítani mondjuk a legjobb amerikai sportolókat körülölelő rajongással, akik nehezen tudnak észrevétlenül kimozdulni az otthonukból.
RM Apropó Amerika. A kint szerzett diplomával a zsebedben nyilván nem kérdés, hogy milyen szintű az angol nyelvtudásod. De hogyan jött mellé az olasz?
KÁ A Corvinus Egyetemen annak idején leállamvizsgáztam és megvédtem a diplomamunkámat is, de a diploma kézhezvételéhez még egy második nyelvvizsga hiányzott. Gyermekem születése előtt ezt sokáig halogattam, majd amikor Dominikkal már fél éve otthon voltam, éreztem, hogy eljött az ideje az intenzív nyelvtanulásnak. Szerencsés voltam, mert a pici éjjel aludt 10-12 órát, nappal pedig kettőt, így az ő „segítségével” tíz hónap alatt fel tudtam készülni. Egy olasz anyanyelvű tanár járt hozzám, aki nem is tudott magyarul, így eleinte a nyelvtant is angolul vettük át, de szeretem a kihívásokat. Utólag derült ki, hogy még épp idejében sikerült letennem a középfokú nyelvvizsgát, mert csak így jelentkezhettem a tavaly ősszel indult TF-es doktori képzésre. Egyébként minden kisgyerekes anyukának tiszta szívből ajánlom a nyelvtanulást, mert otthon is végezhető, sikerélményt ad, ráadásul folyamatosan lehet fejlődni. Hiszem azt, hogy egy kiegyensúlyozott gyermekhez kell egy kiegyensúlyozott anyuka is, akinek vannak saját céljai is a gyereknevelés mellett.
RM Szakmailag nyilván sokat kaptál az arizonai diplomáddal, de emberileg is változtál-e, mikor 2005-ben hazajöttél Magyarországra?
KÁ Bizonyos értelemben igen. Talán kevésbé sztereotip a gondolkozásom, már nem kategorizálom az embereket, hanem jobban elfogadom, hogy van ilyen és olyan is. Amerikában az elején nagyon megnéztem, ha valaki fülhallgatóval a fején, táncolva ment a tengerparton, később teljesen természetesen fogadtam. Az emberek jobban mernek önmaguk lenni, és nem csodálkoznak rá azokra, akik máshogy élnek. Kint inkább önállóságra, a saját döntések vállalására, kreativitásra nevelnek, és azt akarják elérni, hogy így valósítsd meg önmagad. Szerencsére a fiatalok már itthon is sokkal nyitottabbak, mint akár csak az én generációm tagjai voltak 10-15 évvel ezelőtt.
RM Az amerikai egyetemi sportélet legendásan jól szervezett, de azért idehaza sem kell szégyenkeznünk, ugye?
KÁ Én is így látom, hiszen már jó ideje, 2009 óta dolgozom a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF), ahol a kommunikációs ügyekért vagyok felelős, így napi kapcsolatban vagyok az egyetemi oktatással is. Az intézmény nemcsak idehaza számít elismertnek, de rendkívül jó nemzetközi hírneve is van. Sokan bele sem gondolnak, hogy olimpiai bajnokaink edzőinek 99 százaléka a TF-en tanulta annak idején a szakmát. Nem csoda, ha külföldről is sokan járnak hozzánk tanulni.
RM A 2000-es olimpiáról nemcsak kiváló úszásod, de az a „sírós” eredményhirdetés is emlékezetes maradt sokaknak. Manapság, amikor magyar sportolókat látsz a dobogó tetején, és nekik szól a himnusz, akkor is elérzékenyülsz annyira, mint Sydney-ben?
KÁ Nem is feltétlenül az jut eszembe, amit a dobogón állva éreztem, sokkal inkább az, hogy egy olimpián mekkora a felhajtás, és mennyi pozitív energia áramlik. Ilyenkor az emberben átfut a gondolat, hogy tényleg én is ott voltam, és nekem is sikerült jól teljesítenem, és hogy ez milyen jó. Amikor valaki megnyeri az olimpiát, akkor nehéz felfogni, hogy mit is ért el valójában. De amióta csak nézőként követem a versenyeket, sokkal inkább átélem, átérzem azt, hogy a magyar embereknek mennyire fontos a sport. Jó érzés belegondolni, hogy amikor Sydney-ben versenyeztem, ugyanolyan örömöt szerezhettem nekik, mint a maiak két éve a londoni olimpián.
RM A szurkolói szeretetből a 2006-os Európa-bajnokságon közvetlenebb ízelítőt kaphattál Budapesten, ahol bár nem győztél, három bronzérmedet fantasztikusan ünnepelte a közönség.
KÁ Akkorra én már mindent megnyertem a sportágban, és tényleg csak úszni akartam egy jót itthoni közönség előtt is. Őszintén, felszabadultan örültem a harmadik helyezéseknek, amit az emberek is láttak rajtam, így ők is ünnepeltek. Szerettem volna felállni a dobogóra a Margitszigeten, és ez szerencsére sikerült. Az pedig külön öröm volt számomra, hogy a szurkolók reakciója megmutatta: idehaza is lehet helyén kezelni az értékes helyezéseket, és nem feltétlenül csak az aranyérem számít.
RM A TF-en elkezdett doktori képzés elvégzése után szeretnél tanítani is?
KÁ A beiratkozás már önmagában is azt jelenti, hogy előadásokat kell tartani, ami jó dolog, mert én ezt szeretném csinálni a jövőben. Azáltal, hogy hamar kiválasztottam a témámat, beálltam egy irányba, és erről a területről egyre többen megkeresnek. Hívnak cégekhez is motivációs tréningeket tartani, mert a gazdasági szféra szereplői is tudják, hogy a sportolók hitelesek, olyan személyes példával szolgálnak, amit más nehezen tud felmutatni. Amilyen sikereken és kudarcokon mi átmentünk, az sok szempontból segítheti a cégek mindennapi munkáját. Kell persze rengeteg tapasztalat és némi oktatói véna is ehhez a munkához. Nekem pedig tényleg nem számít, hogy magyarul vagy éppen angolul kell-e megtartani az előadást.
RM Amikor az Arizonai Egyetemen tanultál, ott élt az atlantai olimpia bajnok, Czene Attila is. Tudatos volt a választás, hogy épp arra az egyetemre mentél, ahol ő is tanul?
KÁ Aki egy ilyen kaliberű döntést meghoz, hogy négy évre külföldre megy, az megnézi, hogy milyen helyet választ, és milyen ott az úszócsapat. Én is körüljártam a dolgot, mert nem akartam hibázni, így a döntés előtt az egyetemen töltöttem két hónapot. Természetesen jól jött, hogy volt ott egy magyar, aki segített a beilleszkedésben, még ha Attila akkor már nem is volt aktív úszó. A sydney-i olimpia utáni évben jutottam ki Amerikába. Néztem más egyetemeket is, mert aki kiemelkedően jó eredményeket ér el az adott sportágban, azért szinte versenyeznek. Kaliforniában és Georgiában is jártam, végül az edző személye, az oktatás színvonala, valamint a kellemes időjárás miatt az Arizonai Egyetemre felvételiztem.
RM Még egy olimpiai bajnoknak is felvételiznie kellett?
KÁ Az úszócsapatba bekerüléssel nem volt gond, az simán ment, de egyébként kőkemény feltételeknek kellett megfelelnem nekem is. Le kellett tennem az amerikai érettségit, és egy nemzetközi nyelvvizsgát is. Végül 2005-ben marketing és kommunikáció szakon végeztem. Az egyetem után – bár kint nagyon sok lehetőség van – mindenképpen haza akartam jönni, mert itt érzem igazán jól magam, Magyarország az otthonom. Itt vannak a gyökereim, nagyon hiányzott a családom és a barátaim is.
RM Amióta hazajöttél, újabb diplomákat szereztél. Akárcsak közgazdász szüleid, te sem állsz meg három diplománál. Ennyire buzog benned a tudásvágy?
KÁ Most is állandóan olvasok, tanulok, hogy képben legyek a világ dolgait illetően. Gyerekkoromtól kezdve mindig több dologgal foglalkoztam egyszerre, de a tanulás még az úszás mellett is prioritást élvezett. A sport a folyamatos munkára, a napi szintű fejlődésre nevelt, így olimpiai bajnokként a civil életben sem adhatom alább.
Még nincs hozzászólás