Történelmi kisebbségek
A törvény által elismert nemzetiségeken kívül más nemzeti kisebbségek is élnek Magyarországon, amelyek nem teljesítik a nemzetiséggé válás feltételeit, például az itt élő kínaiak, arabok, oroszok, kurdok. Bizonyos nemzetiségek pedig mára gyakorlatilag tökéletesen beleolvadtak a magyarságba: ilyenek a besenyők, a böszörmények, a kunok és a jászok.
A böszörmények muzulmán vallású bolgár-török nép voltak, akik a honfoglalókkal együtt érkeztek a vidékre. A 11-12. században még kun néven emlegették őket, mások kazár eredetűnek vagy besenyőnek tartják őket. A böszörmény kifejezés a muzulmán szóból ered, a név egyik törökös változata a büsürmen, ez a magyar elnevezés forrása. Kiváló íjászok, könnyűlovas harcmodort művelők voltak, vagy kereskedők. Településeik általában fontos kereskedelmi utak mentén terültek el. Nagyobb összefüggő tömbben a Mezőföldön, a Mátra vidékén és az ország déli határvidékén éltek, illetve lettek tervszerűen letelepítve.
A besenyő török nyelvű oguz-török nép volt, amely eredetileg az Altaj-hegység és a Bajkál-tó közötti területen élt. A magyar hagyomány úgy tudja, hogy Géza fejedelem és Szent István uralkodása alatt más vendégnépekkel együtt besenyők is érkeztek az országba. A Dunántúlon a Fertő és a Rába vidékén, Tolna és Fejér megyében, a Sárvidéken, a Balaton déli részén és a Dráva–Száva vidékén találunk besenyő telepeket. Többnyire legelőkben gazdag területeket foglaltak el, melyek ősi életmódjuknak jól megfeleltek, és amelyekre a letelepedett magyarság nem tartott igényt. Híresek voltak állatállományukról, jómódjukról és kézművességükről. A besenyők 1500 táján enyésztek el, ezt követően már csak a történetírók emlékeznek meg róluk.
A Jászsághoz 15 település tartozik, a jászokat azonban még annak 30-40 kilométeres körzetében is megtalálhatjuk – Hatvantól Kiskundorozsmáig, a Duna–Tisza közén, a Nagykunság déli részén, Makó környékén és a dunántúli Fejér megyében is. A 13–14. században a kunokkal együtt érkeztek, mára nyelvükben és kultúrájukban elmagyarosodtak, más néprétegekkel keveredtek, de ősi kultúrájuk maradványait még őrzik.
A kun belső-ázsiai türk (török) nép. A muszlim forrásokban kipcsák néven szerepelnek. A tatárjárás után IV. Béla telepítette vissza őket az Alföld lakatlanul maradt vidékeire (a Temes, Maros, Körös folyók vidékére, a Duna–Tisza közére és a Mezőföldre): hamarosan ők is elmagyarosodtak. Utolsó csoportjukat 1473-ban Mátyás király hívta be az országba; ők Buda környékén és a Csepel-szigeten telepednek le. Nagy mesterei voltak a sütésnek-főzésnek.
Még nincs hozzászólás