A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Több mint riviéra, avagy Balaton minden évszakban

Fotó: Shutterstock.com

A Balatonról elsőként a nyár, a napsütés, a tóparti idill, a nagy fürdőzések, a „magyar tenger” lágy vízének simogatása jut eszünkbe. Az érzékszerveink is ezekre az élményekre rezonálnak. A szemléletváltás, miszerint minden évszaknak megvan a maga bája, vonzereje, hogy aktív és passzív pihenésre egyaránt alkalmas a Balaton, elindult ugyan, de az igazi áttörés még nem történt meg a négy évszakos turizmus irányába. Ennek az izgalmas kihívásnak a terjesztését, népszerűsítését tűzte ki célul a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. Ötven idegenforgalmi szolgáltató, szakember részvételével útjára indítottak nemrég egy tanácskozássorozatot „A Balaton jövője a négy évszakos turizmus” címmel.

Fotó: Shutterstock.com

A Balaton északi partjának fővárosa, egyik gyöngyszeme Balatonfüred. A történelmi belváros, az épített természet rendezettsége, a kulturális sokszínűség, a kiemelkedő gasztronómia, a borturizmus, a sportélet - élen a vitorlázással -, és a reklámmentesség mind-mind olyan vonzerő, aminek köszönhetően sokan Budapestről is leköltöznek Balatonfüredre. A város kultikus helye, zsibongó központja a Tagore sétány minden évszakban gyönyörű. Rabindranáth Tagore Nobel-díjas íróról lett elnevezve, aki füredi gyógyulása örömére ültetett itt egy fát, és példáját később számos híres tudós és író is követte.

A 19.században, a reformkor idején fejlődésnek indult Füreden a szórakozás, a nyári időtöltés jegyében színház épült az 1830-as években, Kisfaludy Sándor kezdeményezésére. Az első Anna-bált 1825-ben rendezte meg Szentgyörgyi Horváth János, Vas vármegye táblabírája, lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Innen indult Széchényi István kezdeményezésére az első balatoni gőzhajó, 1846-ban. Politikusok, művészek, arisztokraták kedvelt találkozóhelye lett Füred, főként a kiegyezés utáni évektől. A város látványosságai közé tartozik Blaha Lujza villája, a Jókai Mór Emlékház, eredetileg Jókai Villa, ahol az író húsz nyarat töltött. Impozáns, árnyas kert veszi körül Balatonfüred egyik legjelentősebb épületét, a Vaszary Villát, amely galériát, alkotóházat, kávézót rejt magában. Kihagyhatatlan élmény a Balaton és a vitorlázás szerelmeseinek a balatonfüredi Vitorlás térről induló Kékszalag Vitorlásverseny, Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye, amely 1934-ben bontott vitorlát.

Fotó: Shutterstock.com

Balatonfüred Szabadidő és Konferencia-központjával, ötven szobás konferenciaszállodájával és jégpályájával nagy léptekkel elindult a téli turizmus irányába. A cél azonban a négy évszakra kiterjedő turizmus. Ennek érdekében közel ötven idegenforgalmi szolgáltató ült össze nemrég, az egész éves Balatonért, a Balaton újradefiniálásért szervezett turisztikai meetupon.  A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület, az Edutus Egyetem és az EduTech Hungary Zrt. közös rendezvényén élénk eszmecserét folytattak a résztvevők a Balaton jövőjéről. Az esemény célja a térség turisztikai szereplői közötti párbeszéd és együttműködés elősegítése volt, egy nyitott fórum megteremtése a Balaton turizmusával kapcsolatos kérdések megvitatására.

Balatonfüred újszerű megközelítéssel kívánja kezelni a turizmus kérdéseit. A turizmus négy évszakossá tétele, a szezonális hétvégi terhelés csökkentése több kérdést is felvetett: mit lehet tenni a turizmus növelése érdekében, milyen rendezvényekre, attrakciókra és termékekre van szükség, hogyan lehet arányosabban elosztani az odalátogatókat a városon belül. Mindezt úgy, hogy az ott élők érdekei se sérüljenek. A parttól távolabbi attrakciókat és településeket is be kell vonni a turisztikai körforgásba, ami persze csak a szolgáltatók együttműködésével lehet sikeres.

A szezonalitás problémájában kihívást és lehetőséget keresnek a vállalkozók, kereskedők, szállásadók, vendéglátók, egyéb szolgáltatók. Az idegenforgalmi tapasztalatok alapján a megoldáshoz olyan elemek mentén érdemes előrelépni, mint például a jégpálya rendszer, a minden évszakban megtartott bor- és gasztronómiai rendezvények, vagy éppen a sportrendezvények, amelyek kiemelten vonzó események turisztikai szempontból. 

Fotó: Shutterstock.com

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!