Titkolózunk, mert félünk
Előbb-utóbb minden családban történnek olyan dolgok, amiket legszívesebben eltitkolnánk a gyerekek elől vagy a gyerekek előlünk. „Nem nekik való, legalábbis nem most” – mondatják velünk a saját félelmeink, és hinni akarjuk, hogy jól tesszük, ha óvjuk őket. A gyerekek is azért őrzik a titkaikat, mert félnek.
Mese, lámpaoltás, imádság és csend. Szokatlan csend. Nincsen semmi „mami, még hadd mondjak valamit” vagy „hozz egy pohár vizet, légy szíves!” Minden porcikámmal érzem, tudom, látom, hogy küzd. Egész nap szorongatta, gúzsba kötötte, marcangolta. És most nem engedi, hogy álom jöjjön a szemére. Ülök az ágy szélén, nem mozdulok. Várok, várunk. Van idő. Van hit. Van bizalom.
„...Mami, bocsánatot kérek. Azért viselkedtem ma úgy, mert össze voltam zavarodva. Egy titok nyomja a szívemet.” A fájdalmas zokogás közepette alig érteni a szavát. Nem is az a lényeg, hogy mit mond, hanem ahogy mondja.
Ha elbizonytalanodunk
Halál, betegség, válás, örökbefogadás, szexualitás, természeti katasztrófák – az élethez tartozó dolgok. Gyakran halogatjuk a kényes témával való szembenézést, pedig ösztönösen tudjuk, hogy azzal teszünk jót, ha beszélünk róla.
Teljesen természetes, ha keressük a szavakat, és nem igazán tudjuk, mit feleljünk a gyermekünk kérdéseire. Hasznos lehet ilyenkor, ha visszakérdezünk, hogy mit gondol, mit érez ő az adott dologgal kapcsolatban. Így világossá válhat, hogy mit értett meg, és milyen aggodalmak húzódnak meg valójában a kérdése mögött.
Azt is mondhatjuk, hogy ez a kérdés több figyelmet érdemel annál, hogy csak úgy futtában beszéljünk róla, ezért amint lesz egy alkalmas pillanat, vissza fogunk rá térni. Ne feledjük, és valóban mihamarabb hozzuk szóba a témát, különben azt az üzenetet közvetítjük a gyereknek, hogy nem elég fontos a kérdése.
Bizalom, biztonság és egyensúly
Amikor tragédia éri a családot, akkor a legfontosabb, hogy biztonságos légkört, otthont teremtsünk a gyerekek számára, ahol elengedhetik magukat, és kifejezhetik a legfájdalmasabb érzéseket is. A megértésre, elfogadásra mindennél nagyobb szükségük van ilyenkor (is), és arra a biztos tudatra, hogy akármi történik, megvédjük őket. A mindennapi rutinokhoz való visszatérés (kutyasétáltatás, leckeírás, időben történő lefekvés stb.) segít az új egyensúly helyreállításában.
Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk kamaszkorában is hozzánk forduljon a gondjaival, akkor születésétől kezdve ápoljuk vele a kapcsolatot. Kutatások támasztják alá, hogy azok a gyerekek, akik élő, bizalomteljes kapcsolatban vannak a szüleikkel, tanáraikkal, sokkal valószínűbb, hogy sikeresebben veszik a felnőtté válás akadályait is.
9 tipp arra, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel
1. Kezdjük korán!
Kisgyerekekkel a legkönnyebb játékos formában, szerepbe bújva beszélgetni. Próbáljuk ki, mi történik, ha felhúzunk egy bábot a kezünkre! Adjuk meg a kezdő lökést a szerepjátékhoz, és utána engedjük, hogy a gyermekünk irányítsa a történéseket. Vagy vegyük elő a csomagolópapírt és a krétákat, rajzoljunk, és meséljünk a rajzokról!
2. A gyermek szintjén és nyelvén beszéljünk!
Amikor a gyerek nyitottan fordul felénk a kérdéseivel, a mester-tanítvány szerephelyzettől megtáltosodva gyakran magasra tesszük a lécet, túlbecsüljük a gyermekünk felfogóképességét. Annyi információval szolgáljunk, amennyi kielégíti a gyereket, röviden és világosan fogalmazzunk. A túl sok információ összezavarhatja és megijesztheti. Legyünk figyelmesek a jelzéseire, amikor már inkább lezárná a beszélgetést. Ne feledjük, hogy máskor is vissza lehet térni az adott témához!
3. Tegyük a beszélgetést könnyeddé!
Néha könnyebb egy témáról az autóban beszélgetni, mintha a nappaliban, a kanapén ülve diskurálnánk ugyanarról a dologról. A közös kutyasétáltatás vagy horgászás is jó alkalmat szolgáltat rá, hogy bizalmat ébresszünk a gyermekünkben, ahelyett, hogy koncentrált figyelmünkkel baljós hangulatot gerjesztenénk.
4. Legyünk őszinték!
Azt gondolhatnánk, hogy megvédjük a gyereket azzal, ha elrejtjük az érzéseinket. Pedig jót tesz, ha a gyerek előtt sírunk, természetes viselkedésünk ugyanis segítség a számára: látja, hogy a veszteség élménye a felnőtteknek is fájdalmas.
5. Kezdeményezzük mi a beszélgetést!
Ha úgy érezzük, hogy van valami, amiről szeretnénk beszélni a gyermekünkkel, ne várjunk sokat vele. Először tisztázzuk, hogy mit tud, mit hallott az adott témáról. Aztán kérdezzük meg, hogy mit gondol, mit érez ezzel kapcsolatosan.
6. Hallgassuk meg a gyermekünket!
Ha nem a párbeszédet és a megértést tartjuk szem előtt, hanem a látszat-okítást és előfeltételezéseink igazolását, amikor befejezzük a gyerek megkezdett mondatait, és kiselőadást tartunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy süket fülekre és zárt szívekre találunk!
Amennyiben ténylegesen beszélgetni szeretnénk a gyermekünkkel, akkor törekedjünk rá, hogy minél jobban megértsük, mit jelentenek a szavai, a hallgatása és a testbeszéde. Legyünk jó hallgatók, értő figyelemmel bátorítsuk! Ne riadjunk meg attól, ha nem értünk egyet mindenben! Sokkal fontosabb, hogy a gyerek érezze, meghallottuk és megértettük az ő szempontjait is. Így fogja ő is a miénket meghallani, mérlegelni.
7. Beszéljünk az értékeinkről!
A szülők a gyerekek elsődleges információforrásai, ők a gyerekek értékrendszerének az eredői. Értékeljük a gyermekünk figyelmét, és kezdjünk el élni vele a lehető legkorábban, amíg lépéselőnyben vagyunk a kortársakkal és a médiával szemben!
8. Legyünk elérhetőek!
A gyerekek nem akkor keresik a társaságunkat, amikor nekünk kényelmes. Fontos, hogy elérhetőek legyünk, amikor beszélgetni szeretnének velünk. Minél többször megközelíthetőek vagyunk, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerek megtalál minket a kérdéseivel, mondandójával.
9. Legyünk türelmesek!
Bizonyára tapasztaltuk már, hogy beletelik egy kis időbe, amíg a gyerekek a lényegre térnek. Előfordulhat, hogy egy témát újra és újra szóba hoznak, nem véletlenül. Foglalkoztatja őket az adott dolog, és ezzel jelzik, hogy több információra van szükségük. Minden egyes beszélgetéssel jobban megértik, átlátják a helyzetet, így rakosgatva össze a teljes kép darabkáit. Ha elég türelmesek vagyunk, és a gyerek tempóját követjük, egyre mélyebb beszélgetéseket folytathatunk vele.
(a szerző gyerekpszichológus)
Még nincs hozzászólás