Tinédzserek - két otthonnal
Egy gyermek életében a szülők válása mindig törést jelent, különösen, ha mindkét szülővel szoros volt a kapcsolat, hiszen ilyenkor egyikükkel ez az összeköttetés megszakad. Ezt a problémát hidalná át az a megoldás, mikor a különválás után a gyermek heti váltásban él az egyik, illetve a másik szülőnél. Tizenéveseket kérdeztem a kétlakiságról.
Ági és Petra tizenhat évesek. Négy-, illetve egyévesek voltak, mikor a szüleik elváltak. Náluk szóba se került ez a megoldás. Mai fejjel azt mondják, azért felvetnék a lehetőséget, bár az ebből adódó gyökértelenség érzésétől tartanának. „Mivel nekem anyukám volt a gondviselőm, így apukám lakása »az apa lakása« maradt, és nekem nem volt az otthonom” – mondta Petra. Ági hozzátette: „az is rossz, hogy apukám így csak kéthetente kap egy kis betekintést az életembe”.
Vilmos apukája felvetette az osztott szülői felügyeletet a váláskor, de az anyuka nem egyezett bele. „Ennek a megoldásnak az egyik feltétele – amellett, hogy a szülőknek egyet kell érteniük benne –, hogy mindkét helyen ugyanolyan körülményeket biztosítsanak a gyermek számára. Nálunk egyik feltétel sem volt meg” – mesélte Vilmos. Nem bánja, hogy így alakult, hiszen úgy érzi, szüksége van az állandóságra, a stabil háttérre.
Levi...
Levi apja és anyja a heti váltásos megoldást választotta. Kilencéves volt, mikor a szülei elváltak. De az egy-egy hetes váltást csak az első két évben alkalmazták. „Aztán átálltunk a két-két hetesre – meséli.
– Igazából minden átköltözéskor kellett 3-4 nap, mire megszoktam az »új« helyet. Anyánál és apánál teljes más az élet. Anyánál városias, apánál természetközelibb. Mindkettőt szeretem. Mindkettő jó. Csak más. Először vasárnap volt a »költözködés« napja. Nagyon lehangoló volt így ez nap. Várni, hogy mikor érkezik meg apa vagy anya, hogy átvigyen magához. Ezért bevezettünk egy kis változtatást: hétfőn az egyik helyről mentem iskolába, és utána már a másik otthonba mentem haza. Így nem volt olyan nyomasztó az átállás” – mesélte Levi. Egyébként mindkét otthonában vannak ruhái, berendezett szobája, de a tankönyveket, taneszközöket, edzőcuccot minden váltáskor egy az egyben át kell hordania.
A nyári szünet rendhagyó a szervezés szempontjából, ugyanis a szülei ilyenkor felfüggesztik a két-két hetes megoldást, és napra pontosan megfelezik a nyári szünetet. Most is kicsit rendhagyó a helyzet, ugyanis egy hónapja csak anyukájánál lakik. Erről közösen állapodtak meg, mert az apukája építkezik, valamint kisgyermeke is van, így a tanuláshoz szükséges körülmények nem voltak biztosítottak.
Kérdezem Levit a terveiről. Szeretne mihamarabb függetlenedni, egyedül, önállóan, külön élni. Néha vágyik a magányra. Hozzáteszi, bár kissé fárasztó, nehezebb így az élet, és sokszor hiányzik neki a klasszikus család, ahol apa, anya együtt van, mégis számos pozitívumot talált a helyzetében. Mindkét életformát szereti, mindkét helyen otthon érzi magát, és minkét szülője új családjával jóban van. A rendhagyó helyzet miatt Levinek gyakorlatilag két baráti köre van, a barátai pedig csodálva nézik az életformáját.
Speciális helyzete révén sok új emberrel ismerkedhet meg, úgy érzi, nagyobb a rálátása a dolgokra, szélesebb a látóköre. Három-négy éve a kereszténység is elkezdte foglalkoztatni. Anyukája családjába ő vitte be a vallást. Az ifjúsági körben sok külföldi fiatallal ismerkedett meg, már szervezőként is tevékenykedik. Kivételt tettek vele a komolysága, megbízhatósága miatt, hiszen ilyen fiatal szervezőt nem szoktak kinevezni. Rendhagyó élethelyzetének tudja be azt is, hogy konkrét elképzelése van a pályaválasztással kapcsolatban. Szeretne a médiában dolgozni, rádiózni.
A beszélgetés közben kiderült, hogy Levinek van egy kishúga, akivel együtt ingáznak a szüleik között, és nagyon összenőttek. Mesélte, hogy előző este említette a kislánynak a közelgő interjút. Tizenkét éves húga csak annyit mondott: „Ha kérdezik, hogy én hogy vagyok ezzel, mondd, hogy ugyanúgy, mint te!”
Nóri...
A tizenhét éves lány szülei a válásukkor, négy évvel ezelőtt, szintén az osztott felügyeletet választották gyermekelhelyezés szempontjából. Egészen máshogy éli meg a helyzetet, mint Levi. A „tartózkodási idő” nincs precízen felosztva, a költözés napja inkább az órarendjéhez igazodik. Nagyjából hetente hurcolja át a bőröndjeit egyik helyről a másikra. A nagy magyar vándornak hívja magát. Nagyon nehéz, hogy mindig előre kell terveznie, megszerveznie, hogy hol, mikor, kinél lesz, és sok idő elmegy az utazgatással is. Kicsit keserűen mondta, hogy úgy érzi, csak ő tudja, milyen rossz neki. „Egyik helyről sem tudom azt mondani, hogy otthon. Inkább azt, hogy megyek Dunakeszire, vagy megyek anyuhoz” – vallotta be Nóri.
Mindkét helyen van szobája, ruhái, hasonlóan szereti, hogy az egyik lakhelye a belvároshoz közeli, a másik kertes, vidéki ház. Ám a szüleivel való viszonyáról nem tudott felhőtlenül beszélni: „Anyával nagyon jóban vagyunk. Olyan barátnős a kapcsolat. Néha felvetődik, hogy külföldre költözik, de remélem, erre nem kerül sor. Nem szeretném, ha elmenne.
Apáéknál kicsit más a helyzet. Apa új párja kezdetben nagyon kedves és odaadó volt, de ez hamar megváltozott. Nem nagyon foglalkozik velem, és úgy érzem, hogy apára is befolyással van, ezért őt is egyre idegenebbnek érzem. Már felvetődött bennem, hogy így nincs értelme ott is laknom, de az olyan lenne, mintha apát elveszteném, és azt nem szeretném. Mindkettőjükhöz ragaszkodom.” Nóri toleránsnak tartja magát, ha igazságtalanság éri, akkor is nyugodt marad. Próbál is alkalmazkodni apukája új párjához, de nem igazán tud rajta kiigazodni.
Adódott a kérdés, hogyan tovább: „Megszoktam ezt a helyzetet. Így marad szerintem, amíg nem kezdek önálló életet.”
Lehetetlen vállalkozás megfogalmazni, mi a tökéletes megoldás. Egy biztos – és ez az, ami a beszélgetésekből is kirajzolódott –, hogy a gyerekeknek nem a tárgyi, a környezeti, hanem az érzelmi biztonság a legfontosabb.
Még nincs hozzászólás