Tessék leülni
Van egy pillanat, amit szinte minden nő átél egyszer. Általában teljesen váratlanul érkezik. Egy buszon, egy boltban, egy rendelőben. Valaki udvariasan félreáll, előreenged, vagy éppen átadja a helyét, és közben azt mondja: Tessék leülni.
Először nem is érted, kinek beszél. Aztán rájössz: neked. És abban a másodpercben történik valami furcsa belül. Mintha az ember egyszerre zuhanna húsz évet az időben. Hiszen belül ugyanaz vagy. Ugyanaz, aki húszévesen szerelmes volt, aki táncolt, aki hajnalig beszélgetett, aki néha még most is megnézi magát egy kirakatban.
A lélek nem öregszik
Csakhogy a világ egyszer csak mást kezd visszatükrözni. És ez megrázóbb, mint hinnénk. Az ember ugyanis nem folyamatosan öregszik lélekben. A test igen, a lélek viszont sokszor meglepően egy helyben marad. Ezért fordulhat elő, hogy egy ötvenéves nő belül még mindig harmincnak érzi magát.
Nem infantilis módon, hanem ugyanazzal a belső elevenséggel, kíváncsisággal, humorral és érzékenységgel. A pszichológusok ezt belső életkornak nevezik. És a belső életkor sokszor teljesen független attól, amit a tükör vagy a külvilág mutat.
Melyik filmet nézi mindenki?
Éppen ezért olyan sokkoló, amikor először szembesülsz azzal, hogy mások már nem lánynak, nem nőnek, hanem idősebb hölgynek kategorizálnak. Mert ez nem pusztán külső megítélés. Ez identitásélmény. Hirtelen ráébredsz: lehet, hogy nem ugyanabban a történetben vagy, amiben eddig hitted magad. És itt jön a legfontosabb kérdés: miért lát másnak a világ, mint amilyennek te érzed magad?
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 7. számának 23. oldalán!)
Még nincs hozzászólás