A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tenerife, avagy egy veszélyesen nyugodt sziget

Az Atlanti-óceán zavarba ejtő. A strandokhoz kószáló szelíd, ringató hullámok néhány száz méterrel odébb már dühödt fenevadként csapnak le a sziklákra. Ahogy tükörfényes szikraként ezermillió darabra robbannak szét, a felettük gomolygó vízpárától még szürreálisabb a látvány. Ha itt esel szenvedélyes szerelembe az óceánnal, csalod meg a hegyeket-völgyeket, dimbeket-dombokat, alföldet, nos hát, megbocsátható. Talán még üdvözülést is ér egyszer ez a kis liezon...

Fotó: Shutterstock.com

Valahogy olyan természetességgel landol az ember tenerifei Reina Sofia repülőtéren délben, mintha nem is hajnal háromkor kelt volna útra. Na, jó, azért nem egészen.

Lévén az öt és fél órás repülőút nem kevés, s ha beleszámoljuk a lisszaboni átszállással járó idegeskedést (lekéssük, nem késsük, bezárt a kapu, nem zárt be…), szóval, ha mindent hozzáteszünk az igazsághoz, tulajdonképpen megváltásnak fogható fel a megérkezés.

Még akkor is, ha az autókölcsönző által megadott helyszínen csak egymással kedélyesen kvaterkázó taxisofőrök ácsorognak, és értetlenkedő tekintettel kísérik a semmi felé tartó turistát.

Bár ők valószínűleg ezer és egy dolgot láthattak már itt, meg amúgy is ahhoz vannak szokva, hogy ugyan a turisták többnyire idegesek, de a dolgok megoldódnak. Mint ahogy ez is. Egy telefon után tisztázódik a félreértés, megtaláljuk a buszt, amely a pálmák szegélyezte úton már röpít is minket a ki tudja, hova. (Persze a reptéren kívül eső kölcsönzőhöz.)

Ez a sziget fekete, barna, szürke és helyenként zöld

Október végén az első élmény persze nem ez.

Hanem a simogató, langyos szél, aztán a délután kettőig kitartóan emelkedő hőmérséklet. Hiába, Afrikától néhány száz kilométerre vagyunk, közel Marokkó délnyugati részéhez, a Kanári-szigetcsoport legnagyobbikán. Remek kezdet.

Még akkor is, ha felhők gyülekeznek az égen, és a másnap reggel érkező esőben az apartmanház udvarán valaki hallelujával köszönti a hosszú szárazság után érkező esőt. De addig még van időnk.

Többek között arra is, hogy megadással várjuk szállásadónőnket, az orosz származású Larisszát, aki nehezen értelmezhető sms-t küld egy fix kérdőjellel a végén. Innen próbáljuk meg a kommunikációt. Végül sikerrel vesszük ezt az akadályt is.

Két órával később már a Teide vulkán csúcsát azonosítjuk a konyha ablakából, a teraszról meg az óceánt szemléljük. A parti sétány szabad szemmel jól kivehető, később a kaktuszok, rózsaszín, mályva és sárga virágú hibiszkuszok, kisebb-nagyobb pálmák, Aloe Verák övezte úton mi is bevetjük magunkat a 24 fokos óceánba.

Kis túlzással persze, inkább méltóságteljesen gyalogolunk a vízbe. Onnan már nincs megállás, csak a jóleső tempózás, a szemet maró sós víz, amelytől egyszeriben igazoltan tud sírva fakadni bárki, aki imádja a tengert meg óceánt, még ha oly ritkán jut is belőle. 

Aztán kicsit később a száradásban kezdjük megnézni, mit rejt a part. Aranyszínű homokon lépdelünk, melyet a Szaharából hoztak a sziget több részére is.

Ugyanis Tenerife vulkáni kőzetből áll össze, ahol meghagyták (például a Los Gigantesnél levő strandon), az apró kavicsos, homokszerű kőzet fekete, mint a pokol. Elég szokatlan látvány. De Los Cristianosnál aranyszínű a homok, csak a strandok melletti sziklás részen fekete, barna, szürke színűek a lyukacsos sziklák. 

Fotó: Shutterstock.com

Vigyázat: vulkánok!

Bár érthető okok miatt viszonylag kevés tenerifei turista akarja pontosan tudni a sziget kialakulásának földtörténeti vonatkozásait (jobbára mással vannak elfoglalva), az azért elgondolkodtató, hogy aki ma lépked a sziget 3700 méter magas csúcsán vagy éppen lent a tengerszintnél, az a 20 millió évvel ezelőtti forrongás talaján áll.

Bizonyos elképzelések szerint ugyanis Tenerife három vulkanikus eredetű sziget összeolvadásával jött létre. Az ősi vulkán legalább hétezer méter magas lehetett, és laza szerkezete miatt, mint annyi más vulkáni kúp, összeesett és összeomlott. Így jött létre a világ legnagyobb vulkáni krátere, a 17 km átmérőjű, Las Canadas nevű kráter.

A kráteren belüli terület pedig a mai fantasztikus Teide Nemzeti Park – megannyi bakancsos turista, kerékpározó, futó és hegymászó Mekkája. A csúcs, ahova mindenki szeretne felérni, 3718 méter magasan maga a ’Pico del Teide’. Ez egyébiránt nem adja magát könnyen, hiába próbálkozunk elszántan – kétszer is.

Mert bár ha a tengerparton szikrázó és verőfényes is az idő, ha a Teidén az erős szél az úr, aznap hiába várjuk a csúcsra tartó függővasutat. Utóbbi ténytől függetlenül mindenképp érdemes nekivágni a vulkáni kirándulásnak, mert amit ott láthatunk (ha csak 2400 méter magasan is), tényleg egészen különleges látvány.

Nem véletlenül kedvenc forgatási helyszíne a különböző elképzelt bolygókon vagy a Marson játszódó filmeknek. Egyébként az utolsó vulkáni kitörés 1909-ben, Santiago del Teide falu közelében volt. 

Amikor beüt az eső...

…és ez a nap pont egybeesik ott-tartózkodásunk első napjával, sok mindent gondol magában az ember. Aztán persze rögtön áttervez: mi is lehetne ilyenkor jobb, mint egy állatkerti séta.

Amúgy pedig nincs hűvös, a 24-26 fokos őszi nyárban elég a strandpapucs az esőben, cipő, szandál úgyis elázna. A Loro Park kihagyhatatlan program valamennyi gyerekes családnak és természetrajongónak.

A bejáratnál háromfős, sövényből ’faragott" elefántcsorda fogadja a látogatókat, és ez még csak a kezdet, mert a képeslap zölden virító pázsit, a szemet kápráztató, illegő-billegő pink flamingók rögtön megalapozzák a hangulatot. Hiába esik egyre elszántabban az eső.

A bejáratnál egyébként érdemes magunkban rögzíteni a három legfőbb látványosság, a delfin- és az orca-show és a papagájbemutatók időpontjait. Csak hogy mindent elcsípjünk. Addig pedig nyugodtan csatangolhatunk például a jégbarlangban levő pingvinházban (ez a világ legnagyobb pingvináriuma), ahol mozgó járda viszi végig a látványtól elalélt nézelődőt.

Aztán jöhetnek a gorillák, a vörös pandák, a fehér tigris, a jaguár, vagy néhány játékos kedvű vidra, a többiekről nem is beszélve. A sorrend nem feltétlenül ez, lehet keverni is, vagy éppen duplázni. Mert bőven eltelhet egy nap a Puerto de la Cruzban található parkban anélkül, hogy unalmas pillanataink lennének.

S ha már a Loro Parkba veszünk belépőt, praktikus kombinált jegyet vásárolni – egy újabb nap újabb kalandjaihoz a Siam Parkba is. 

Adrenalinsokk

Fotó: Shutterstock.com

Belátom, bizonyos kor után már nem azon töri az ember a fejét, hogy csúszdákon száguldjon összeszorított fogakkal és halálra vált arccal. Megelégszik a lágyan ringató, lassú folyókkal, a mesterséges óriás hullámokkal és a medence partján való téblábolással, sétálgatással, napozással.

Bezzeg bizonyos kor előtt (lásd gyerekek) nem létezhet olyan bátorságpróba Európa legnagyobb aquaparkjában, a Siam Parkban, amit ők kihagynának. Akkor sem, ha például 28 méter magasból kell függőlegesen zuhanni, majd egy alagúton átsuhanni a cápák medencéjén keresztül. A park egyébként végtelennek tűnő területen fekszik, van mit bebarangolni a 185 ezer négyzetméteres dzsungelben.

Mert itt is egzotikus fák, növények, virágok között kanyargó utakon érjük el a csúszdákat, tényleg, mintha egy trópusi erdőben járnánk. Erre a programra érdemes egy egész napot szánni, és nyitástól zárásig kihasználni az időt, így talán minden vízi program belefér a napba.

És ne legyenek illúzióink, estefelé már egy porcikánk sem kívánja a vizet, a tengerparti sétát is legnagyobb lelki nyugalommal toljuk át a következő napra. 

Mire való Tenerife? 

Annak, aki fut, annak, aki gyalagol, legalább egyszer érdemes hajnaltájt nekiindulni a tengerpartnak. Az ébredező Los Cristianos egészen más arcát mutatja ilyenkor.

A szociális bérlakásnak tűnő, kissé lepukkant, de luxus panorámájú egyemeletes ház olyannyira meglepő látvány az éttermek között, hogy akaratlanul is lassítani fogunk. Lakói többnyire férfiak, kialvatlan, fáradt szemük nem sok jót sejtet, első kávéjukat isszák talán az első cigarettához.

Közben a parti kávézók szép lassan telnek, főként nyugdíjas németek, angolok reggeliznek néhány tíz euróért. A petangpálya előtt kígyózó sor áll, igaz, most nem a sport kedvéért: egy markoló szedi ki az elöregedett, elszáradt pálmákat ˜– az ácsorgó férfiközönség vigyázó tekintetével kísérve.

Néhány kilométerrel odébb kínai nőkből álló, egyenruhás csoport menetel és tornázik zenére, turisták csatlakoznak hozzájuk a sor végén. A kikötőből hamarosan indul a szomszédos La Gomerra szigetre tartó komphajó – némán nyeli el a rengeteg autót és gyalogos kirándulót.

Ahogy egyre feljebb kúszik a nap az égen, a strandokon is egyre többen lesznek – ebben az évszakban semmi sem túlzsúfolt, bőven és kényelmesen lehet teret és helyet foglalni, és szemmel kísérni az állítólag Nigériából érkező színes bőrű árusokat, akik némi alkudozás után potom áron adnak pálmás, ’csillagoseges’ vagy ’jimmyhendrixes’ pamut ágyterítőt. (Néhány nappal később persze kiderül a piacon, hogy valójában reális áron vásároltuk a látszólag leárazott terméket…) 

A reggeli séta során megbizonyosodhatunk, hogy valószínűleg ezen a szigeten a legmagasabb a gondtalanul pihenő nyugdíjasok száma, nem csoda, hisz a sziget jótékony és egyenletesen kellemes időjárásával, megfizethető áraival számukra maga a paradicsom. Igaz, hogy itt a világon nem történik semmi, már a második napon kicsit unalmas is a városban, ahol letelepednek, de mégis szerethető és értékelhető ez a nyugalom.

Fotó: Shutterstock.com

Útra kell kelni, nincs mese!

A pezsgésért és látnivalókért már érdemes útra kelni, autót kölcsönözni és felfedezni mondjuk, a sziget fővárosát Santa Cruz de Tenerifét. Ez a város már lüktet, akár villamosra is szállhatunk, hogy ne kelljen a belvárosi parkolással kínlódnunk.

Persze a város leghosszabb és legismertebb sétálóutcáját, a Rambla de Santa Cruzt gyalogosan tudjuk meghódítani, kávézók, üzletek között vezet az utunk, akárcsak a Plaza de Españáig tartó Calle Castillón, ahol a legnagyobb nemzetközi márkák mellett szerencsére helyi üzletet is találni. 

Ha már lejutottunk a kikötőbe, 15-20 perces sétával érjük el a spanyol Santiago Calatrava építész-szobrász tervezte, látványos operaházat. Hatalmas épületről van szó, az Auditorio de Tenerife vonalai leginkább óriási hullámokra emlékeztetnek.

Az épület földszinti halljának üvegfala nyitható, így közvetlenül a tengerpartra lehet kisétálni. A hatás elképesztő, és túlzás nélkül lehengerlő. A part menti mellvéd alatt pedig festett köveket látunk – a világ legismertebb és legnépszerűbb zenészeinek, zeneszerzőinek portréi láthatóak a köveken.

Santa Cruz kötelezően megnézendő jelképe a Iglesia de Nuestra Senora de la Concepción-templom tornya – az 1600-as években innen figyelmeztették a lakókat az idegen hajókra vagy a lehetséges kalóztámadásokra.

Útra kelni azért is megéri Tenerifén, mert viszonylag rövid autózással a szigetet jól behálózó autópályán juthatunk el bárhova.

Útjaink mentén Aloe Vera és banánültevények húzódnak, vadon termő kaktuszfügéből falatozhatunk, a Teide Nemzeti Parkjában megtapasztalhatjuk a természeti  környezet változását: felfelé haladva a dús lombú fákat a fenyves erdők váltják, majd végül már csak kövek, kövek és kövek maradnak.

Ezekből néhányat jól be is csempészünk utolsó nap a bőröndünkbe.

Emlékeztetőül egy vulkáni szigetről, ahol látszólag mindig nyugalom van, de sosem lehet tudni, mikor éled fel a Teide.

Fotó: Shutterstock.com

Címkék: tenerife, reina sofia repülőtér, los cristianos, santa cruz de tenerife, loro park, siam park, teide, pico del teide, auditorio de tenerife

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!