Teljes nyitottsággal
Bódy Magdi 1981-ben ment férjhez Kanadába, és kezdett ott mindent elölről - az éneklést, a karriert, az egész életét. Pedig ismert énekesnő volt Magyarországon. Vajon lehetett reménye a világkarrierre? Erről beszélgettünk a felvételt követően.
„Óriási váltás volt akkor Kanada, ez még a rendszerváltás előtt történt, akkor teljesen más volt a két világ. Bár mivel férjhez mentem oda, én nem disszidensnek számítottam, bármikor hazajöhettem, láthattam az édesanyámat, aki nagyon hiányzott. De ritkán jöttem, évente legföljebb kétszer; messze van azért Kanada nagyon.
Végül is már az elején jól alakultak ott a dolgaim, rögtön megnyertem egy nagy énekversenyt, és beindult a karrierem: alakítottam egy együttest, akikkel többször bejártuk egész Kanadát, rengeteget szerepeltünk. Aztán hat év után áttettem a székhelyemet New Yorkba, ott énekeltem tovább, lemezeket készítettem, koncerteztem.
A véletlen hozta ezt is: egy barátnőm szólt, hogy elmegy fél évre Ázsiába, átveszem-e a lakását. Hát persze, hogy átvettem, mindig is vonzott New York, évenként átjártam oda már addig is. Fantasztikus zenészekkel lehetett dolgozni. Hihetetlen energiák vannak ott, és ezt az energiát hoztam onnan haza, azt hiszem.
Külföldön élni új embert és teljes nyitottságot igényel. Hogy átvedd az ottaniak szokásait, ne a magad elvárásait, előítéleteit és megszokásait őrizgesd, ez talán a legfontosabb. És hogy hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok, bátornak kell lenni és kíváncsinak. Akkor beindulnak a dolgok, persze csak ha jól beszéled a nyelvet. Azt muszáj, anélkül nem megy semmi.
Ha bátor az ember, és végig tudja csinálni, abból utána nagyon sok erőt kap, ezt érzem még itthon is. De nyilván megváltoztam, mert eleinte néha rám szóltak, hogy ne legyek már ennyire boldog. De hát ha egyszer megszokja az ember az amerikaiak hozzáállását az élethez!
A mosolyuk állandó, de a kapcsolataik sokkal felületesebbek – persze lehet, hogy csak azért érzem így, mert felnőtt fejjel mentem külföldre. És húszéves kor fölött sokkal nehezebb tartós, mély barátságokat összehozni. Azokat szerintem csak az iskolában lehet, és a jövőnket is az határozza meg, kikkel jártunk iskolába. De azért szerencsére van néhány jó barátom Torontóban és New Yorkban is – meg is látogatom őket minden évben.”
Még nincs hozzászólás