Te csak egy férfi vagy
Eredetileg úgy gondoltam, azzal kezdem ezt a pár sort: „akkor most vegyünk fel egy tűzszerészmellényt, és nagyon óvatosan közelítsük meg ezt a feminizmus nevű témát”. Aztán rájöttem, hogy erre semmi szükség.
Mármint az óvatosságra. Elvégre bántani senkit sem szeretnék, néhány gondolathoz meg talán még 2015-ben sem kell védőöltözet. A címben olvasható félmondatot egy feminista ismerősömtől kaptam meg, amikor valamely felvetésével (érdemben) vitatkozni próbáltam. Kiderült, hogy mivel van Y kromoszómám, születésemtől fogva élvezem a patriarchális elnyomóknak kijáró privilégiumokat – akarva, akaratlan –, így a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelemben véleményem nemkívánatos.
Miután túlestem a férfiak védőbeszédeként ilyenkor zsigerből jelentkező „de hát nem minden férfi...” kezdetű mentegetőzésen, rájöttem, hogy ez valóban nem a helyes irány. Ennek ellenére nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy noha abszolút támogatóan (direkt nem segítőt írtam, elvégre a feminista mozgalmak, köszönik szépen, nincsenek rászorulva az atyáskodó férfitársadalom kinyújtott kezére) igyekeztem részt venni a párbeszédben, holmi biológiai okokból kizárattam a diskurzusból.
Persze, most jogosan hangzik el a kérdés: „ugye, milyen rossz érzés?!” – amit viszont én egy percig sem tagadtam. Mármint hogy fordított előjellel elítélendő és káros dolog a nők elnyomása, véleményük figyelmen kívül hagyása, és mindenkinek jobb lenne, ha az előítéleteinket bedobnánk a sufniba, a kilencvenes években lecsatolt, s azóta hál’istennek elő sem vett övtáskák és kínos válltömések mellé.
A fent említett ismerősöm blogot is ír, ahol több téma mellett természetesen a feminizmus is terítékre kerül. Épp a napokban közölt egy bejegyzést arról, milyen rossz, hogy már gyerekkorban arra kondicionáljuk a jövő generációjának tagjait, mi lesz majd velük, amikor férjhez mennek/megnősülnek/gyerekük lesz. Pedig a megfelelő hozzáállás az lenne, ha mindenki maga dönthetné el, hogy felnőttként kihez, hogyan vonzódik, kivel, hogyan él, vagy nem él együtt, illetve kivel, milyen körülmények között vállal gyereket, vagy sem. A hangsúlyos egyetértés modern, internetes szlengjével erre csak annyit írnék: minden szavával. Mármint, hogy egyetértek.
Az egyetemi éveimben szintén feminista tanszékvezetőmtől hallottam egyszer egy kinyilatkoztatást, amely szerint őt aztán egy férfi se engedje előre az ajtóban, mert az ő szemében ez maga a patriarchális társadalom elnyomó tenyerének a lenyomata. Ezzel viszont akkor sem, és azóta sem tudok egyetérteni.
Az én szememben ugyanis ez sehol sem szól alá/fölérendeltségi viszonyról, illetve a nőknek a konyhába való kiszorításáról. Nálam ezt úgy hívják: udvariasság, ami nem csupán kettő X kromoszómás embertársaimnak, hanem bárkinek kijár, akivel az adott ajtó előtt futok össze. Én így valósítom meg az egyenlő bánásmódot, és úgy gondolom, ha mindenki hasonlóan viselkedne, talán az álláspontok is közelebb kerülnének egymáshoz.
Még nincs hozzászólás