Sztereotípiák alakítják a viselkedésünket?
A nők alapvetően irigyek és féltékenyek, ezért képtelenek az igaz barátságra... Egy női munkahely sosem olyan összetartó, mint ahol férfiak vannak többségben... Az iskolában már alsóban is kegyetlenül megkínozzák egymást a kislányok, amilyen alattomosak... Ezeket a sommás ítéleteket nem csak férfiak mondják, sok nő is egyetértene velük, még ha önmagára a szabályt erősítő kivételként is tekint.
Nem csoda, hiszen a világról alkotott elképzeléseinket történetek alakítják. Történetek, amelyeket az iskolai történelemkönyvek közvetítenek, amiket az újságokban olvasunk, s amelyek a különböző szabályokban és szokásokban jelennek meg. Ezeket pedig évszázadokon keresztül férfiak írták, hiszen ők voltak abban a pozícióban, s gazdasági fölényüknél fogva ők határozták meg a közgondolkozást.
Férfiak végezték a kutatásokat is, gyakran többségében férfi alanyokon, így nem csoda, ha a férfiak története vált elterjedtté. Széles körben ismert például a stresszre adott alapvetően kétféle válasz: „harcolj vagy menekülj”. Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtek el megjelenni olyan kutatási eredmények, amelyek rámutatnak, hogy bár vészhelyzetben az azonnali válasz valóban a „harcolj vagy menekülj”, a nőknél és a nőstény állatoknál ennél meghatározóbb a „gondoskodj ÉS barátkozz” reakció. A gondoskodás itt magában foglalja a saját maguk és gyermekük védelmét, biztonságba helyezését, és a stressz csökkentését, a barátkozás pedig annak a szociális hálónak a megteremtését és fenntartását, amely mindezt támogatja.
Hasonlóképpen izgalmas az a kutatás, amely azt vizsgálta, hogyan változik a társas kapcsolatok iránti igény stressz következtében. A vizsgálatot végző szakemberek itt meghatározó különbséget találtak a férfiak és a nők között. Míg a férfiak stresszhelyzetben inkább magukba fordulnak, és csökkentik a társas kapcsolataikat, a nők – a fent említett kutatási eredménnyel összhangban – inkább keresik a kapcsolatokat. Megosztják a bajukat, bánatukat, általában más nőkkel, és ez segíti őket a problémák megoldásában, a stressz leküzdésében.
Remélhető, hogy a jövőben egyre több, nőkre vonatkozó kutatási eredmény fog napvilágot látni, ahogy a kutatócsoportok mindinkább koedukálttá válnak, és a nők már nem csak laborasszisztensi munkát végeznek.
A személyes történetek terjesztésének egyik leghatékonyabb terepe az internet, így a véleményalakító szerepe is hatalmas. Nemrégiben futótűzként terjedt a világhálón egy videó, amelyen rákbeteg barátjukért, szolidaritásból egy csapat nő kopaszra vágatta a haját. Micsoda nagyszerű példája ez az önfeláldozásnak, együttérzésnek, csapatszellemnek! Nem csoda, hogy hatalmas népszerűségre tettek szert, és a megjegyzések is nagyrészt támogatóak voltak.
Ezek a történetek – még ha egyesek hatásvadásznak tartják is őket, s ezért idegenkednek tőlük – tudják megváltoztatni azt a képet, ami a nőkről kialakult. Minél több ilyen epizód lát napvilágot, és lesz népszerű, annál inkább fogjuk mi, nők is elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk a bajtársiasságra, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” típusú önfeláldozásra.
(A szerző családterapeuta.)
Még nincs hozzászólás