A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Sziget a gyerekeknek

A szünidei programválasztást könnyíti meg idén is az immár hagyományossá vált hajógyári Gyereksziget. Manók, artisták, környezetvédők, felfedezők és álmodozók, kicsik és nagyok egyaránt részt vehetnek az ingyenes programokon.

Fotó: Hernád Géza

Gyereknapi műsorunk kapcsán Jakupcsek Gabriella kijelentette, hogy lassan minden nap gyereknap. Jeles műsorvezetőnknek igaza van, hiszen a szülők egyre tudatosabban igyekeznek csemetéiknek hasznos és tartalmas programokat találni. Ráadásul az iskolai szünet kezdetével még nagyobb az igény rá, hogy a szabadidős tengés-lengés helyett valami értelmeset csináljon a gyerek.

Immár egy évtizednél is régebben számíthatunk megbízhatóan a Hajógyári-sziget júniusi gyerekrendezvényeire. A támogatók ugyan változnak, így az esemény elnevezése is, de a helyszín és a programok kavalkádja még mindig lenyűgözően vonzó. A népszerű Halász Judit-, Kolompos-, Alma-, Gryllus- és egyéb nagyszínpadi  koncertek mellett lesznek kézműves foglalkozások, cirkusztanoda, Manóvilág, felfedezőtúra, Rippel Brothers Mozgásművészeti Akadémia, és még sok más, mindez a szabadban. Megtanítják a gyerekeket felfedezni és védeni a környezetet, helyesen közlekedni, egészségesen táplálkozni, szőni, fonni, kézműveskedni, kofáskodni; a vagányabbak  zsonglőrködhetnek és artistamutatványokat is tanulhatnak. Június 6. és 28. között minden hétvégén ellátogathat a család apraja-nagyja a rendezvényekre, amelyek kivétel nélkül díjtalanok. 

Címkézd fel a gyereked!
Fontos hogy a pompás szórakozás közben biztonságban is tudhassuk gyermekeinket. Ezért a Generali Gyerek Sziget szervezői azt tanácsolják, hogy az információs sátor munkatársaitól kérjenek a szülők ingyenes matricákat, amire ráírhatják gyermekük nevét és a telefonszámukat. Ezt felragaszthatják a gyerek ruhájára. Ha külön utakra tévednének, így könnyen megtalálhatják egymást.

A kedvenc előadók koncertjei mellett a nagyszínpadon lesznek néptáncbemutatók, gyerekopera-előadás, sporttáncbemutatók és természetesen báb- és színházi előadások.

A Poronty Cirkuszban nemcsak nézőként, hanem akár bohócként is szerepelhetnek az érdeklődők; ugyanitt a Bélaműhely zenészeivel is megismerkedhetnek a gyerekek, továbbá különleges, egyedi hangszereikkel, és együtt zenélhetnek velük.

A rejtélyes nevű Bohóc Erdőben titkokat tudhatnak meg a kíváncsi gyerekek a bohóctermészet rejtelmeiről. A Bohóclakás vendégei megkóstolhatják a legfinomabb kendőlevest, kipróbálhatják a legrugalmasabb hasra-ejtő-ajtót, elolvashatják a leggyorsabban repülő mesekönyvet, fényképezkedhetnek a leglágyabban dülöngélő cirkuszfal előtt és labdával dobhatják a kottavonalakra a bohóczenebona dallamát.

Aztán akad egy hívogató nevű Gyerek Paradicsom, amelyben – nevének megfelelően – a természettudományos múzeumok munkatársai mutatnak izgalmas, állati és növényi különlegességeket. A „kofatéren” pedig illatos fűszerekkel, színes, ízes, friss gyümölcsökkel és zöldségekkel lehet ismerkedni, piacosat és sokféle érdekes játékot játszani. Erre a hónapra ideköltözik majd a Csodák Palotája is, és ha jótékonyságon törjük a fejünket, vért is adhatunk, amíg a gyerekünk viháncol.

Címkék: bohóc, természetvédelem, hajógyári sziget, gyerek sziget, gyereknap, gyerekprogram, környezettudatos, bohóc erdő, gyermek paradicsom

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!