Szeretlek, Vietnam!
Dzsungelek, vad tengerek, bájos-kedves emberek, a városokban ezeréves kultúrák nyomai. Mindez ráadásul a keleti szentélyek és a létező szocializmus szürreális együttesében. Vietnam kihagyhatatlan, és meglepő módon még ki is fizethető úti cél.
Vietnammal kapcsolatban az első tévhit, amit el kell felejteni az országról, hogy ide, ebbe a távolságba hazánkból csak a gazdagok juthatnak el. Valójában aki háromnegyed évvel az álomút előtt elkezd tervezni repülőjegyár-összehasonlító oldalak segítségével, a legjobb megoldásokat választva viszonylag barátságos áron eljuthat az országba.
Ha pedig már ott van, a szállás, az étkezés és a belépők jóval olcsóbbak a hazaiaknál. Leegyszerűsítve: két-három horvátországi, vagy három-négy balatoni nyaralás árából kijön egy háromhetes vietnami körutazás. A másik elterjedt tévhit, hogy a számtalan háború dúlta Indokína roppant veszélyes terep, valóságos expedícióba vág, aki odautazik.
Holott problémát legfeljebb az európai ember szervezetének szokatlan vírusok és kórokozók jelenthetnek, amelyek ellen védelmet nyújtanak a hazai oltóközpontokban kapható védőoltások.
Vietnamon belül utazni, egyedül közlekedni teljesen veszélytelen, mondhatni hasonlíthatatlanul többet kockáztat, aki a budapesti VIII. kerület egyes részein kószál, mint ha Hanoi, vagy valamelyik vidéki vietnami kisváros sikátoraiban, netán egy térképen sem található folyóparton téved el Hue és Da Nang között.
Ha egy fárasztó nap végén a turista elvész az ismeretlen vietnami város azonosíthatatlan mellékutcáiban, a kihalt és kivilágítatlan terepen, hamarosan fel fog bukkanni a sötétben néhány aggasztóan villogó szemű, igen egyszerűen öltözött alak: ők azért jönnek, hogy segítsenek.
Meglehet, hogy fordítva fogják tartani a kezükben a térképet, hogy nem beszélnek semmilyen idegen nyelvet, de valamennyien rendkívül lelkesen segíteni akarnak. Előbb vagy utóbb, de biztonságban el fogunk találni a célunkhoz.
Ha már eltévedésről van szó: hazulról, interneten az egész utazás repülő- és vonatjegyekkel, szállásfoglalással együtt remekül megszervezhető. Így nem csak sokkal olcsóbb, de érdekesebb is, mint utazási irodával menni.
A turista, akit utazási iroda cipel célponttól célpontig, a légkondicionált buszokból, európai ízléshez idomított hamis éttermekből nem fogja megismerni az országot.
Vietnamban közlekedjünk belföldi vonattal, helyi tuk-tukkal (ottani változatát cyclónak hívják, és háromkerekű biciklit jelent, amit gazdája saját lábával hajt), sárkányhajóval, motoros bárkával, szappancsónakkal.
Hazafias giccsek és lüktető élet
Vietnam nagyjából Németország méretű, viszont szélességében keskeny, északról délre hosszan elnyúló ország. A legjobb télen, december és február között ideutazni, amikor elviselhető a meleg, nem olyan magas a páratartalom, és nincsenek monszunesők.
Kezdjük az utat Hanoival, az ország fővárosával: télen itt gyakran 10-15 fokos hidegben fázni fogunk, elkel a könnyű kabát, majd egyre délebbre utazva fokozatosan jutunk odáig, hogy 35 fokos hőségben szédelgünk.
A hanoi repülőtéren a szocializmus kötelező rekvizitumai, katonaruhába öltözött hivatalnokok, nyomtatványkitöltési mániák, és hazafias giccs fogadja az érkezőt.
Lakjunk az elbűvölő óváros központjában, a Ho Hoan Kiem-tónál, melynek közepén álló kis szigetére pirosra lakkozott híd vezet. Itt áll ősrégi fák alatt a Jade-hegy temploma, legismertebb látványosságával, egy 1968-ban kifogott teknősbéka óriási páncéljával.
A szigeten reggeltől késő éjszakáig tart az élet. A Ho Hoan Kiem magyar jelentése "A visszaadott kard tava". (A legenda szerint ugyanis Le Loi, a 15. század szabadsághőse, a kínaiak ellen vívott harca előtt ragyogó kardot fogott ki a tóból. E kardnak köszönhetően nyerte meg a küzdelmet, és visszatérve, a tó szellemének ajándékokkal akarta megköszönni a segítségét. Ekkor azonban hangos égzengés közepette a kard magától kirepült a tokjából, és egy aranyszínű teknősbéka szájába szállt, mely aztán visszavitte azt az isteneknek.)
Feltétlenül keressük fel Van Mieut, azaz "Az Irodalom Temploma" pagodát. Ez nemcsak a legrégebbi és a legszebb pagodája a fővárosnak, hanem a konfuciusi tanok szent helye, s az ország legrégebbi, 1070-ben épített egyeteme is.
A valahai egyetem és pagoda belső udvaraiban vándorolva kőteknősökön álló kőtáblákra találunk: rajtuk a sok évszázaddal ezelőtt sikerrel vizsgázók neve olvasható. Hanoiban lépten-nyomon csodás pagodákba és templomokba lehet botlani, menjünk el vízi bábszínházba, és hallgassunk tradicionális zenét.
Ennyi barátságos embert régen láttunk egy helyen: meglehetősen egyszerű szállodánkban, ahol ablak nincs, ám csinos szobában laktunk, távozáskor a teljes személyzet összesereglett az utcán, kezüket összetették a szívük előtt, majd kitartóan integettek, amíg csak el nem tűntünk a távolban.
Virágzik a szocialista-buddhista-konfuciánus kapitalizmus
Vietnamban - s talán az egész országban a legszembetűnőbben Hanoiban - valószerűtlen harmóniába olvadnak az európai gondolkodás számára egymással kibékíthetetleneknek tűnő dolgok és fogalmak. Miközben paródiahatáron hirdetik a párt uralmát minden utcán, a buzgóan kommunista plakátok, vörös csillagok mellett békésen elférnek a buddhista-konfuciánus-taoista templomok és hívők.
Számtalan bolt árul "önkényuralmi" jelvényeket, zászlókat és szobrokat, amelyekben láthatóan nem pártutasításra, hanem a maga örömére vásárol is a helyi lakosság.
Hétvégén lezárják a városközpont utcáit, és nép vidáman szórakozik a pártközpontilag szervezett mulatságokon: táncolnak a flaszteren, kötelet húznak, tollaslabdáznak, jókat esznek. (De nem isznak: az egész országban egyetlen részeget sem láttunk.)
Mindezek közepette ezerrel épül a kapitalizmus, virágoznak a vállalkozások, az üzletek, megy a biznisz, minden eladó. A turistának óhatatlanul olyan érzése támad, hogy átmeneti kegyelmi állapotban látja az országot: lakói szegények, de boldogok, a párt uralma ugyan töretlen, de a korai kapitalizmus minden zsengéje jelen van, a szembetűnő árnyékok nélkül.
Ki tudja, meddig tart ez a kivételes együttállás? Már csak azért is most kell utazni, mielőbb.
Kirándulások a környéken
A világ nyolcadik csodájaként tartják számon a Ha Long Bay-öblöt, ami néhány órányi útra van Hanoitól, és egy kis tengeri hajózással bejárható. Az öböl elképesztő kisebb-nagyobb sziklaszigeteinek ezrei a vietnamiak szerint sárkányra, fekvő óriásra, kakasra vagy kutyára hasonlítanak.
A kristálytiszta tengeren úszó falvakon élnek családok; halak, kagylók és rákok tenyésztésével foglalkoznak. Szintén pár órás úttal, egynapos kirándulás keretében látogatható a Parfüm-pagoda.
A hegyek között megbújó templomegyütteshez vascsónakokkal lehet eljutni: a kemény folyami evezést vietnami hadiözvegyek végzik. Illő legalább egy dollár jutalmat adni nekik az út végén, amit meg is érdemelnek, bár a turistának kicsit gyanúsan fiatalnak tűnnek ezek az úgynevezett özvegyek.
Utazás az ország közepébe
Belföldi, olcsó légi járattal lehet eljutni Hueba, ami lehangolóan egyszerű vidéki település - viszont mellette található a kínai Tiltott Város mintájára Gia Long császár által építtetett, kihagyhatatlanul szép palota-, híd- és csatornarendszerből álló városka.
Innen sárkányhajókkal járhatjuk be a látványosságokban gazdag tájat: bátran alkudjunk, mert a vietnamiak majdnem olyan ádáz kereskedők, mint az arabok. Megeshet, hogy a folyó másik oldalára ugyanannyiért szállítanak át, mint egy jobban sikerült alku során 50 kilométerre és vissza.
Innen vonattal utazzunk tovább Da Nangba. Felejthető hely, perceket sem érdemel, viszont elérhető általa Hoi An, amit joggal neveznek Vietnam ékszerdobozának. A régi tengerparti kikötőváros megőrizte kínai házait és pagodáit, része a világörökségnek.
Az évszázados templomok, házak között kóborolva vehetünk kis pálinkásüveget is, amelyben kobrakígyó ázik. Lehet próbálkozni úszással a Dél-kínai-tengerben, de nem érdemes: a víz hideg, az óriási hullámok ledöntik az fürdőzőt a lábáról.
Repüljünk tovább Saigonba, de ne Saigon miatt!
Ha végigjártuk Hanoit, Ha Long Bayt, Huet, Hoi Ant és környéküket, Saigon - mai nevén Ho Si Minh-város - már nem sok meglepetést tartogathat. Vannak szép pagodái, világvároshoz illő toronyházai, tengerpartja és óriási kikötője, de ezeket - szebb, régibb, hitelesebb kivitelben - már láthattuk az út előző állomásain.
Ahogy a leírhatatlan motorosáradatot is. Több motorkerékpár üzemel, mint ahányan lakják a városokat. Már Hanoiban is rendre életveszélyes mutatványnak bizonyul átmenni az utca egyik oldaláról a másikra, mivel a közlekedési lámpákra nem figyel senki, a gyalogosokat a motorosok, autósok nem átengedik, hanem rájuk dudálnak és gyorsítanak.
Tulajdonképpen egyetlen módszer van a közlekedésre: felszegett fejjel, határozottan elindulni. Jól vezetnek, ki fognak kerülni. Viszont aki bizonytalankodik, félelmében rendszertelenül mozog, az bajba kerülhet. Fokozottan érvényes ez Ho Si Minh-városra.
Itt olyat láthatunk, ami még vietnami szemmel is meglepő: a sűrű hadtestekben özönlő motorkerékpárosok közlekedési dugó esetén százával, ezrével hajtanak fel a gyalogjárdára, és mennek a gyalogosok között.
Ezért nem lenne érdemes vietnami utunk végállomásának választani a zajos és szennyezett levegőjű várost, de innét indulnak a túrák a Mekong folyó deltájába. Elcsépelt szó, de tényleg "kihagyhatatlan" egy kirándulás a Mekong dzsungelébe.
Ez az igazi trópus: januárban is izzasztó hőség, magas páratartalom, tombolóan zöld vegetáció, mindenütt sár, mocsár és iszap. A bambuszligetek közötti csatornahálózaton a jellegzetes szappancsónakokkal járva pillanatok alatt veszítjük el az irányt, hogy merre is vagyunk egyáltalán.
A házak bambuszcölöpökön állnak, az utakat folyók és csatornák keresztezik. Komplett falvak úsznak a Mekongon, a tutajokon röfög a disznó, a háziasszony tereget.
Érdemes egy másik napon kirándulni Can Gióra, vagyis a Majmok szigetére. Saigon alatt komppal érhető el a sziget, ami telis-tele van mindenütt szabadon kószáló majmokkal, krokodilfarmokkal, lagúnákkal és hősi partizánemlékekkel.
A dzsungel mélyén az egyik emlékmű felirata szerint "a partizánnak két ellensége volt: az amerikai és a krokodil". Helyenként lépni sem lehet a számtalan, szabadon kószáló majomtól. Turistariogatásnak hinnénk, hogy figyelmeztetnek, a majmocskák lekapják a szemüveget.
Egy perc sem telt el, amíg az egyik útitársnak le is kapták az orráról. Innét kezdve a trópusi esőben (ajándékba kapott esőkabátban, vietnami gumipapucsban) szakadatlan fogjuk, és el nem eresztjük a szemüvegünket, kivéve amikor a krokodilfarmra érve a méretes szörnyetegeket csábító húsdarabokkal lehet horgászni, majd befejezésül száguldozni a dzsungel csatornáin motorcsónakkal.
Ami az étkezést illeti
Aki külföldön is rántott húst szeret enni krumplival, az ne menjen Vietnamba. E sorok írója súlyos gyomorrontással érkezett meg az országba, és mikor egy hanoi étteremben kiderült, hogy semmilyen kímélő ételük nincs, sőt, magát a kímélő kifejezést sem értik, elkezdte enni a helyi ételeket - és rövidesen meggyógyult.
A legjobb ételeket ott kapni, ahol a helyiek esznek. Ezek az "éttermek" az utcán, a járdán főznek - mosogatólé folyik a járdán egyenesen a csatornába -, köztisztasági előírások gyakorlatilag nem léteznek. A leginkább friss zöldségekből álló, kiváló fűszerekkel, mártásokkal, húsokkal kapott ételt pálcikával kell befalni, gyerekméretű műanyag sámlikon ülve, hokedliket használva asztalként.
De minden friss, ropogós, finom és egészséges. Talán nem véletlen, hogy kövér embert nemigen látni, a vietnami férfiak és nők izmosak, vékonyak és többnyire kortalanul szépek.
Még nincs hozzászólás