Ridikül Magazin logo

Szeretek adni!

Tavaly a Sztárban sztár nyertese volt Veréb Tamás, az egész ország megismerte. Bravúros, hogyan tud alakot váltani, miképp tud játszani a hangjával és önmagával úgy, hogy mindvégig hiteles marad. Úgy tűnhetett, ez a rokonszenves fiú a semmiből jött, holott a zenés színház szerelmesei már hosszú évek óta követhetik szinte mesébe illő és színes pályafutását, melynek most az eddigi legnagyobb feladatát kapta meg.

Veréb Tamás
Fotó: Pitrolffy Zoltán

RIDIKÜL MAGAZIN  Kilencévesen – gyerekszínészként – kerültél a Miskolci Nemzeti Színházba, az Isten pénze című darabban játszottál.

VERÉB TAMÁS  Előtte csak kimondottan gyerekeknek szóló darabokat láttam, nem csoda hát, ha úgy éreztem, abban a varázslatban, ami az igazi színház, részt venni csoda! Új élmény volt minden, a próbák, vagy eleve az, hogy a felnőttekkel közösen csinálhatok valamit. És úgy tűnt, van is affinitásom ehhez a világhoz, ügyesen táncoltam, énekeltem. Valahogy az egész számomra több volt, mint játék.

Jó gyerek voltam, szerették a fegyelmezettségemet az öltöztetők és a kellékesek is, tudtam, hogy ez munka, így ha csöndben kellett maradni, hát csöndben voltam. Ám ha feladat adódott, örömmel perdültem ki a színpadra. Talán ennek köszönhetően figyelt fel rám az akkori igazgató, Halasi Imre is, és így kaphattam meg A kölyök – az azonos című híres Chaplin-film színpadi változatából készült darab – címszerepét, amit ő rendezett. Ez volt az első igazi szerepem, ahol már nem volt elég aranyoskodni a színpadon. 

Kezdtem ráérezni arra, hogy ez lesz az utam. De ugyanilyen elsöprő erejű volt, mikor először meghallgattam a Rómeó és Júlia-musical zenei anyagát. Ekkor csodálkoztam rá azokra, akik máig példaként állnak előttem, többek között Dolhai Attilára, Szabó P. Szilveszterre, Janza Katára. 

RM  Nagy lendülettel kerültél a Budapesti Operettszínházba, holott az esélytelenek nyugalmával érkeztél az Elfújta a szél castingjára. Aztán sorra kaptad a kihívásokat, igaz, jobbára egy karakterben maradva. A szőke, álmodozó Ashley, a hősszerelmes Rómeó – tegyük hozzá, hogy te voltál eddig a legfiatalabb Rómeó –, a Fame Nickje: ezek voltak a főbb szerepeid. Most megkaptál egy, az eddigieknél talán összetettebb feladatot: te leszel A Notre Dame-i toronyőr Quasi-modója.

VT  A "szépfiúszerepek" után fontos lépcső volt számomra a Marie Antoinette Jacques Herbert-je, épp a legjobbkor, még mielőtt a szépfiúskatulyába végleg becsomagoltak volna. Herbert igazi, véresszájú forradalmár. Bár neki is megvan a maga igaza, ő maga a borzalom, olyan ember, amilyen én a valóságban sosem lennék.

De lubickoltam a szerepben, jólesett ezeket a zsigeri, ösztönszintű dolgokat levezetni. Iszonyú ereje van a figurának, másfajta szenvedélyt lehet beletenni. Amikor a forradalmárok elveszik Marie gyermekeit, én közlöm vele a hírt, röhögve. Anyukám és a nagyi mondták is a darab végén, mennyire gyűlölték Herbert-t. Már-már úgy beszéltek róla, mint egy valóságos alakról. Ez jó, mert azt jelenti, hitelesen adtam a szörnyeteget.

RM  Quasimodo sem építhet a csinos arcocskájára.

VT  Ez eddig a legnehezebb és legkomplexebb szerepem. Most például készülésképp, hangolódásképp megnéztem azt is, más színpadokon hogyan kelt a figurám életre. Érdekes tapasztalat szembesülni azzal, más hogyan közelíti meg a karaktert.

De amúgy sem árt kinyitni a szemünket a nagyvilágra, befogadni eltérő inspirációkat. Ez persze nem azt jelenti, hogy úgymond ellesek trükköket, csak éppen kitágul a kép, ami az én figurámnak is az előnyére válthat. És persze nem feltétlenül csak az adott szerepben, lehet, hogy egy-egy rezgésre évek múltán tudok belül reagálni.

Mivel nagyon fiatalon, ráadásul a gyakorlatot adó színművészeti elvégzése nélkül kerültem a pályára, nem volt biztos eszköztáram és tapasztalatom, amit bármikor tudok mozgósítani. Az elmúlt négy-öt év ezért számomra a folyamatos építkezésről és tanulásról szólt. Talán mára érett be valami, azért is talált meg ez a komoly szerep.

Amikor ide kerültem, fogalmam nem volt róla, miképp lehet igazi férfikaraktert alakítani. Ashley figurája bizonytalan, lebegős, hogyan is tudtam volna megragadni az ő férfiasságát, hogyan is tudtam volna felmutatni, miért szereti Scarlett? Még magam is szinte gyerek voltam. Hiába erőlködtem, nem sikerült. Kellettek az évek, hogy eljussak odáig: már szeretek és akarok is gondolkodni azon, hogyan tudok magamból építkezni a színpadon.

Itt persze van egy határozott külső, ami determinálja a játék egy részét, de a többit nem, és azon tudok gondolkodni. Miért tartja így a toronyőr a vállát? A sok haranghúzás miatt? Miért ezek a szavai? Meg kell keresni az erős külsőségek mögött az embert, hogy feltöltődjön a figura, és hiteles legyen.

Ne csak leutánozzak egy könnyen hozható fizikai gyengeséget, ne csak egy elferdített test és egy furcsa akcentus legyek, hanem élő ember. Mindig a lélek számít, azzal kell dolgoznunk, a többi csak látvány és körítés. Ám ha belülről nem támasztjuk meg, semmit nem ér az egész.

RM  A szüleid hogyan viszonyultak a korai sikereidhez?

VT  Azelőtt a szüleim nem voltak a műfaj elkötelezett hívei, az én érdeklődésemmel együtt alakult ki bennük – főleg anyukámban – a musicalek szeretete. De hogy viszonylag egyenes lehetett eddig az utam, azt mindenképpen nekik köszönhetem.

Már egészen kicsi koromtól jártam például énekversenyekre, és máig hálás vagyok azért, hogy belém nevelték, nem a győzelem számít. Mindig azt mondták, a lényeg a felkészülésen és az összeszedettségen van. És talán ennek is köszönhető, hogy mindig dobogós lettem.

A támogatásuk nem merült ki abban, hogy finanszírozzák például az énekóráimat, hanem folyamatosan beszélgettünk, igyekeztek minden lehetséges emberi helyzetre felkészíteni. Például hogy a kollégáimmal ne rivalizáljak, próbáljam legyőzni magamban az irigység érzését.

Arra is megtanítottak, hogyan kezeljem, ha nem én vagyok az első – erre a tudásra ugyancsak szükségem volt, mikor egy vágyott szerepet nem első szereposztásban kaptam meg, vagy amikor egy castingon nem engem választottak.

RM  Nekik van közük a művészvilághoz?

VT  Polgári foglalkozásúak, soha egy művész nem volt a családban, bár anyunak állítólag szép hangja volt, és az anyai nagymamám annak idején énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. Mégis nagyon sok mindent, ami veszélyes lehetett volna rám, előre tudtam – általuk. Talán mert olyan jó emberismerők. Az ő bölcsességük miatt tudok olyan nyugodtan létezni a színházi világban. A legfontosabb tanításuk az volt, hogy ismerjem a saját erősségeimet és értékeimet.

Nehéz magunkról reális véleményt mondani, de meg kell próbálnunk, mert ez is tanulható, fejleszthető. Nem szabad elszállni magunktól, és saját, belső kiskapukat találva mindig éltetni magunkat, de az se jó, ha minden este mély depresszióba zuhanok, mert valami nem sikerült. Ez a fajta önbizalom abban is segít, hogy meglátom, mi való és mi nem való nekem, mi illik hozzám, és mit lenne még érdemes kipróbálni.

Így van ez a saját, különutas zenei munkáimmal is. Az első saját dalom, az Előttem a kép szövegét Molnár Tamás írta, de az új, készülő dalokban már sokkal több részem lesz. Régóta írok verseket és prózai szövegeket, tudok zongorázni, és van bennem olyan ambíció, hogy magam írjam a dalaimat. Persze még gyakorlatot kell szereznem, keresem az utam, sokat kísérletezem. 

RM  Sokan követnek a közösségi oldalaidon, talán nem túlzás, ha már közösségnek nevezem a követőidet. Úgy tűnik, kíváncsi, szeretetteljes csapat ez, akik fogékonyak az életenergiát és derűt sugárzó üzeneteidre. Nekem úgy tűnik, valóban te írod a posztokat.

VT  Nem is engedném át másnak, a közvetlenség nagyon fontos számomra. Azt is lényegesnek tartom, hogy az üzeneteim összhangban legyenek a lelkem működésével, ami alapvetően arra épül, hogy szeretek adni. Ez lehet csak egy szép kép, vagy egy apróság, amit észrevettem magam körül, és megosztottam. Ám egy apróság is szebbé teheti a napunkat. Azok látogatják az oldalaimat, akik képesek velem jönni ezen az úton, és talán emiatt nem támadnak be a trollkodók sem.

Volt már, aki megkérdezte, nem képmutatás-e ez a fajta pozitív létezés, de ez valóban belőlem fakad. Mert egy mosolynyi öröm is segíthet továbblendülni. Sokszor ez bennem is csak akkor tudatosodik, mikor kényszerítem magam, hogy csak azért is észrevegyem.

Múltkor például zuhogott az eső, én egy buszon zötykölődtem. Néztem, milyen szomorú arcuk van a körülöttem lévő embereknek. És akkor az ablaküveg tükröződésében megláttam a saját arcomat. Ami ugyanolyan volt, mint a többieké. Ezt nem hagyhattam, kellett egy pozitív gondolat. Hiszek a tudatunk teremtő erejében.

Címkék: színész, énekes, musical, veréb tamás, budapesti operettszínház, fame, quasimodo, a kölyök

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!