A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szerencsétlen flótás

A sajtó világában se szeri, se száma a mázlis vagy éppen peches történeteknek.

Fotó: Thinkstock

A háromszor „halálra” gázolt riporter

A hetvenes évek elején volt fotós státuszban P. S. egy vidéki lapnál, s „legenyhébb halálát” egy szénásszekér alatt szenvedte el. Úgy esett – természetesen fényképezőgéppel a kezében – a kerekek alá, hogy töréseiből, belső sérüléseiből hetek alatt gyógyították csak ki, de az elején nem volt orvos, aki hitt volna az életben maradásában.

A fotóriportert másodszor egy száguldó motorcsónak gázolta csaknem halálra egy vízi riportján. Hogy miként került gépével a Dunába, ma már senki sem tudja, de az orvosoknak hála ezt is túlélte.

A harmadik balesetének hírét vevők is már-már indultak koszorút rendelni, hiszen az extrém körülmények között dolgozó szerencsétlen flótást egy felszálló repülőgép propellere kapta el úgy – őrzi a helyi krónika –, hogy életjelekkel órákig, ép fényképezőgéppel pedig egyáltalán nem szolgált az eset után.

Ám az őrangyal és a megyei kórház sebészete megint jól kooperált, rutinosan és sikeresen rakták össze a peches riportert. És a lényeg is ez, hogy összerakták: a szerencsétlen flótás legnagyobb szerencséjére…

Téves szám

Az egyik napilap munkatársa egy kétszemélyes „delegáció” tagjaként kiküldetésre utazott a 80-as évek elején Varsóba. Útitárs-kollégáját utálta, így estére a szálloda bárpultjánál magába roskadva jött rá, hogy születésnapját egyedül kénytelen „megünnepelni”.

Nagy nehezen elhatározta, életében először kész lesz megajándékozni magát egy örömlánnyal, ha már egyszer minden négyzetméterre jutott legalább egy a hotelben. Panaszkodott a bárfiúnak, feltűnően letette, „ott felejtette”, ujján pörgette, mutogatta a szobakulcsát, majd felment alkalmi otthonába, miután látta, hogy többen is „leolvasták” a szobája számát a kulcstartóról.

Várt és várt. Telefonálnak-e, kopogtatnak-e, hogy szebbé tegyék a születésnapját, majd belealudt magányos szomorúságába; a telefonközpontos volt az első, aki köszönt, de nem köszöntött: ébresztő, reggel 7 óra van…

Alig telepedett le a reggelizőasztalhoz, mikor kissé ziláltan megérkezett utált kollégája, hogy felpanaszolja: 10 percet sem aludt, állandóan csörgött a telefon, hol németül, hol angolul, hol oroszul vagy lengyelül nők hívogatták, volt, aki csak úgy bekopogtatott azzal, hogy nem is kér sokat, ha van kedve hozzá… A születésnapos szerencsétlen flótás máig nem tudja, hogy lehetett azt a 6-ost 8-asnak nézni.

Szégyen a kocsmában

A napilap gazdasági rovatának két újságírója riportkörútra indult a Dunántúlra, elvitték a szerkesztőség szolgálati autóját, sofőrrel együtt.

Az újság Ernő keresztnévvel megáldott egyik vezetője lecsapott a potyázásra, előírva a két ifjú kollégának, legyenek szívesek Budapestre úgy visszajönni, hogy egy csepp kerülővel beugranak Kőröshegyre, ott van ugyanis az ő szőlője és pincéje, haza kellene hozni a szolgálati kocsival három-négy demizson bort.

Közölte, hogy ő beül délután háromkor a kőröshegyi kocsmába, oda menjenek érte. Ernő nagyon büszke volt a borára, s többször hangsúlyozta, hogy a kocsmai lőrét meg nem inná.

Sajnos, a havazással senki sem számolt, mobiltelefonnak még híre sem volt azokban az időkben, s néhány óra késéssel a két ifjú ott találta a szerencsétlen szerkesztőt elázva a kocsmában, aki ócska pancsolt borok mellett itta félrészegre magát, s nem mert elmozdulni a fűtetlen, bagófüstös ivóból.

Évekbe telt, míg Ernő visszaállította a renoméját a helyi borosgazdák és a pesti szerkesztőség előtt.

Címkék: sajtó, fotóriporter, történetek, szerencsés, szerencsétlen

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!