Ridikül Magazin logo

Szépít, gyógyít egy jó meleg fürdő

Kint zord szél cibálja az idegeinket, jeges eső kopogtatja szegény fejünket. De jó lesz hazaérni végre, és beülni egy jó meleg, illatos fürdővízbe. Igen ám, de nem mindegy, mit szórunk a kádba!

Fotó: Shutterstock.com

A gyógyfüvek, illóolajok, aromák mind-mind jók valamire. Nem csupán illatoznak, de különféle nyavalyáinkra is jótékony hatással lehetnek. Íme, néhány ötlet, hogy milyen fürdő mire való.

CSAK EGY KIS RELAX
A teljesen natúr fürdővíz már eleve élményt jelenthet, hiszen segít ellazulni, kellemesen simogató érzés a testünknek, újjászületünk, megfiatalodunk tőle. Köztudott, hogy a víz energetizál, de csak akkor, ha a megfelelő hőmérsékletet (38-40 C-fok) választjuk.

Persze csak akkor hatásos, ha nem visszük be a fürdőbe a mobilt, ha kizárjuk a családot, és legalább húsz percig ejtőzhetünk, esetleg valami lágy zenét hallgatva. Ne tovább, mert a jóból is megárt a sok. Vigyázat, magas vérnyomással, visszerekkel, magas lázzal ne üljünk a kádba, inkább zuhanyozzunk!

NÁTHA ELLEN EUKALIPTUSZ
Rég ismeretes, hogy az illatok hatással vannak a szervezet működésére, a hormonok kiválasztására, a hangulatra. Ha a fürdővizünkbe tesszük az olajakat, már nem csak az illatuk hat, hiszen a bőrünkön át fel is tudnak szívódni a szervezetünkbe.

Ha úgy érezzük, a nátha kerülget, segít az eukaliptusz-, borsmenta- és lucfenyőolaj, és máris kitisztulnak a légútjaink. Fürdő után alaposan bugyoláljuk be magunkat, mert az áthevült test még könnyebben megfázik.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2017. évfolyama 30. számának 18. oldalán!)

Címkék: stressz, relax, levendula, fürdő, rozmaring, nátha, eukaliptusz, kleopátra tejfürdője, illatos fürdővíz, erdei fenyő, izület, citromfű

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!