A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szellemi vetélkedő a kocsmában

Aki hétfőnként egy kis agytornára, jó társaságra és néhány kör italra vágyik, annak irány a QuizNight Nemzetközi Bajnoksága! Íme, egy újabb divat a városban. A nyári szünet után aktuális témával startoltak, olimpia-kvízen mérhetik össze tudásukat a lelkes csapatok a különböző kocsmákban. Bár ez a kör még nem része a bajnoki fordulóknak, csak ráhangolódás.

Fotó: Ferenczy Dávid

Az egyik népszerű budapesti belvárosi hely este 8 órára tele lett játszani vágyó csapatokkal. Vannak fiatalok, idősek, és számomra meglepő módon a nők is szép arányban képviseltetik magukat. Szinte mindenki lelkesen odamegy néhány szóra egy sráchoz, aki a kivetítő előtt áll, és mikrofont tart a kezében. Ő Bartha Álmos kvízmester, a QuizNight alapítója.

„Egyetemistaként Sanghajban töltöttem egy évet kínaitanulással, és a csütörtöki szórakozásunk az volt, hogy elmentünk egy helyi pubkvízre. Nagyon szerettem ezeket az estéket. Amikor hazajöttem, kerestem az ilyen lehetőségeket, újra játszani akartam, de nem találtam sehol.”

2008-ban Álmos szervezett hát egy vetélkedős éjszakát Szentendrén a barátainak, ami annyira sikeres lett, hogy ma már 17 budapesti, 12 vidéki, 7 határon túli városban, valamint Grazban, illetve Münchenben is  játsszák a különleges kocsmakvízt. 

Sőt, mára komoly nemzetközi bajnoksággá fejlődött. 24 fordulóból (vagyis hétfő estéből) áll, mindig ugyanolyan típusú kérdéssorokat kell megválaszolni, és pontokat lehet gyűjteni. Minden játék két fordulóból, és az azok közötti villámkérdésekből áll. Vannak beküldött kérdések, anagrammák vagy egyéb szójátékok, kapcsolatkör; a villámkérdések pedig egy tematikára épülve általában képfelismerésről szólnak.

Álmos azt mondja, hogy három-négyszáz csapat „végigjátssza" az egész évet, háromezer ember vesz részt hetenként a bajnokságukban. A döntőn, amit mindig Budapesten tartanak, kb. ezerötszázan vannak jelen. A versenynek egyébként nincs nagy tétje, egy serleg és egy üveg ital a nyeremény, inkább a dicsőség a lényeg.

A főállásban naperőművekkel foglalkozó Álmos minden egyes bajnokságra nagyon komolyan készül. Amellett, hogy játékot vezet, ő írja a kérdéssorokat, és koordinálja a többi kvízmester munkáját. Minden helyszínnek saját kvízmestere van, aki levezényli a 2–2½ órás vetélkedőt.

„Akkor lesz jó a kvíz, ha nem tudod, hogy mi a következő kérdés. A feladványaim nehezek, úgy vannak kitalálva, hogy többen gondolkodjanak rajta. Nem azt kérdezem, hogy melyik ország fővárosa valami, vagy kitől van ez a versidézet; ezek egyértelműek. Szerintem két rossz kérdés van: amire senki sem tudja a választ, és nem is akarja megtudni, és az, amire mindenki tudja a megoldást. Az a jó kérdés, aminek a megoldásakor a csapat összes tagja odatesz valamit a tudásából" meséli lelkesen.

De vajon mitől ilyen népszerű ez a játék egy olyan helyen, ami nem a szellemi vetélkedők hagyományos színtere?

„Összehozza az embereket, és van egy fix pont az estében, mikor a barátok együtt vannak, beszélgetnek. Annyira nehéz csak, hogy nem fáradnak el, mégis koncentrálni kell. Továbbá mindig adunk vicces extra feladatokat, amelyek színesítik a játékot. Például ha elhozod a szüleidet, plusz 15 pont jár, ha halloweenkor tököt faragsz, plusz 30 pontot kapsz, vagy ha bajuszt ragasztasz a csapatodra, szintén adunk többletpontokat, illetve szervezünk kocsmafutást is."

A nevezés ingyenes, korhatár nincs, hetvenöt éves a jelenleg legidősebb játékos, és tizenhat évesek is versenyeznek. Bármennyien lehetnek a csapatban, Álmos szerint hat fő az ideális, és jó, ha különböző érdeklődésű emberek ülnek össze, akik nyitottak a világra. A válaszokat kiosztott lapokra írják, a fordulók végén pedig egymás között kicserélik, így egy másik csapat válaszait javítják.

„Nagyon jó visszajelzés, hogy amikor véget ér a bajnokság, sokan rám írnak a Facebookon, mennyire élvezték, és köszönik szépen. Volt olyan pár is, amelyik meghívott az esküvőjükre, hiszen minden héten találkoztunk, és barátok lettünk."

Címkék: szórakozás, kocsma kvíz, városi trend, quiznight, vetélkedő a kocsmában

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!