Számítógépek, nők, lakatlan sziget
Két baj van a számítógépekkel. Az egyiket filozófus ismerősöm világította meg. Elmondta: volt idő, amikor még meg tudtuk érteni a gépek működését, már ha akartuk. A nők is.
A benzinmotor szív, sűrít, robban, kipufog, megy az autó, irány a Balaton. A mosógép alján forgott az az izé, keverte a vizet, betettem a kabátot, és a gép azt csinálta vele, amit én csinálnék kézzel, ha bolond lennék. Nyomogatja, dörzsöli a szerrel, mifelénk ezt hívják mosásnak. De még a régi rendszerű televíziót is el lehetett magyarázni a mazochistább hölgyeknek. Jön az elektromos áram, tekercseken halad át, ott nagyon mágneses a helyzet, így eltérül, és mindig más ponton találja el a képernyő foszforrétegét – ott fog felvillanni, ahol éri a sugár, jé, kép lett belőle. A számítógép azonban más. A lényeg olyan apró vackokban történik, amelyekbe nem látunk bele, csak drótok jönnek ki belőlük, abban szintén láthatatlan jelek, kúsznak tovább máshová, végül kép lesz belőlük valahogyan.
A másik baj az, hogy a számítógépeket, programokat férfiak tervezik – férfiaknak. Nem rosszindulatból teszik ezt, egyszerűen nem tudnak nők lenni, vagy nőként gondolkodni. Léteznek női programozók is, de tartok tőle, hogy ők is férfiak. A programozók úgy képzelik, hogy ha a felhasználó azt látja, hogy 6354327. számú hiba, akkor fel fogja lapozni a kézikönyvet, végigfuttatja mutatóujját az oldalon, és felkiált: megvagy! Itt olyasmi fog állni, hogy „verem túlcsordulási hiba a kliensben”. Ezt a felhasználó, ha nem érti azonnal (miért ne értené?) beírja a Google-ba, végignézi a felbukkanó fórumokat a lehetséges javításokról, mások tapasztalatairól és megjavítja a rendszert. Az ideális felhasználó, talán újra is installálja a Windowst, és utána upgrade-eli a videokártya drivereit. Hány szót értettek az előző mondatból? Önöknek igazuk van – olyan világban kellene élnünk, amelyben mindezt nem kell értenünk.
Mi a megoldás? Talán a technikai rendszerek megérthetetlenségének elfogadása. Kiiktatnánk a rendszergazdák magas stroke-arányának egyértelmű okozóját, a „kiírt valamit, de nem tudom mit” típusú segítségkérést, s egymás után mindent megnyomva reménykednénk abban, hogy ez a vacak majd előbb-utóbb megcsinálja azt, amire kérem, ha meg nem, akkor az gömbvillám, semmi kétség.
Vaaaaaagy… meg lehet próbálni visszatérni a butatelefonokhoz, kár, hogy már nem kaphatók sehol, néhány alapvető szabályt betartva használni a számítógépünket, úgy, hogy nem teszünk fel rá semmilyen programot, nem nézünk fura site-okat, értjük az angol kérdéseket, és „no”-val válaszolunk rájuk.
Vaaaaagy… álljunk össze egy vidám szektává, és vegyünk egy szigetet, olyat, ahol áram sincs. Neveljünk gyermeket ott, és vegyük észre, hogy sem számítógépre, sem okostelefonra nincs szükségünk. Mert egyébként nincs szükségünk rájuk.
Még nincs hozzászólás