Suta olimpiai bajnokok
A jobbkezesekre optimalizált világban nem mindig öröm balkezesként élni - szerencsére vannak olyan területek, ahol ez a tulajdonság kifejezett előny.
Olimpiai bajnokaink garmadája bizonyítja, hogy „sutaként” is lehet az ember kiemelkedően sikeres.
A balkezesek előnye a jobb agyfélteke dominanciája, amely kiváló tájékozódási és koordinációs készséget biztosít. Ez sokat számít az olyan sportágakban, ahol jó térlátás, erős, gyors és pontos mozdulatok szükségesek.
Az első Suta
A legsikeresebb magyar olimpiai sportág, a vívás képviselői között túlreprezentáltak a balkezesek.
A páston egymással szemben álló felek esetén a bal kéz sokszor előny, főleg, ha sikerül megfelelő mozgással a test „nyitott” felét eltakarni a jobbkezes riválisok elől. Ebben a sportágban szinte külön kell tanulni a balkezes ellenfelek elleni küzdelmet és harcmodort. A sportág hőskorában ennek még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, sőt, Berczelly Tibor annak idején még jobb kézzel tanult meg vívni, mert ezt látta a társaitól. Mivel nem mert szólni, hogy ő balkezes, és másként kellene fognia a kardot, sokáig jobbal szorította a markolatot. Mikor kiderült a „turpisság”, rögtön megkapta a Suta becenevet, de mindez nem zavarta, hiszen három olimpián, 1936-ban, 1948-ban és 1952-ben is győzelemre vezette a magyar kardcsapatot.
Olimpiai bajnok kardvívónk, Berczelly Tibor kezdetben a versenyeken is jobb kézzel vívott, egészen addig, amíg olasz mesteréhez át nem került. A nagy lebukás történetét maga Berczelly írta meg az alábbi módon: "Emlékszem, egyszer elmentünk a Nemzeti Lovardába. Lent vívtak, mi pedig, két piccoló, ott ültünk a karzaton az első sorban, a maestro (Italo Santelli) két oldalán. Egyszer csak szólítják a következő párt: Garay-Tersztyánszky. Nézem Tersztyánszkyt, olyan kicsi, alacsony ember volt, valahogy nem stimmelt sehogy se nekem. Rájöttem hirtelen, hogy hiszen ez fordítva áll, ez balkezes. És mondom a maestrónak: Maestro, kis ember lenni balkéz, mert lassan mi is úgy beszéltünk, mint ő. Kérem, piccoló, ez lenni vívás előny. Mondom, kérem, maestro, én lenni született balkéz. Hiiii, lenni nagy marha, miért nem mondani előbb?"
Később, persze, már a vívók is tudatosan keresték a balkezeseket, nem csoda, ha valamennyi női egyéni olimpiai bajnokunk (Elek Ilona, Rejtő Ildikó, Tordasi Ildikó, Nagy Tímea) ezzel a kézzel forgatta a tőrét, illetve párbajtőrét.
Rosszkéz oldal
„Sutája” a magyar vízipólónak is volt, a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső is ugyanezzel a becenévvel élt.
Ő is ballal lőtte a góljait, csakúgy, mint a kétezres évek sikergenerációjának tagjai, a szintén háromszoros bajnok Kiss Gergő vagy Benedek Tibor. Utóbbi most már szövetségi kapitányként tudatosan válogatja be nemzeti csapatába a legjobb balkezeseket. A felállásban lévő speciális formák miatt kell a bal kézzel jól célzó játékos, aki éles szögből nagyobb eséllyel tud gólt lőni. Érdekes módon a hazai pólóterminológia külön szót kreált a labdát ballal megfogókra, az utóbbi időben reneszánszát éli az ő pozíciójukat jelölő rosszkéz oldal kifejezés.
Balhorog
Speciális szakkifejezés utal a balkezességre az ökölvívóknál is, a fordított alapállás háromszoros olimpiai bajnokunk, Papp László jellegzetessége volt.
A jobbal előkészít, ballal „altat” mondás igaz volt a nemzet „papplacijára” is, akiről 2004 májusában nevezték el Budapest legnagyobb sportcsarnokát. A népszerű bunyóst vagány dumája miatt is szerették idehaza, nyilatkozataiban rendre utalt ökleinek keménységére. A mára legendássá nemesült „Rókus Kórház, köztemető” beszólásánál például utóbbi vonatkozott a ballal bevitt ütéseinek következményére. A pofonokból jutott bőven az ellenfeleknek, akik féltek is rendesen Papp legfőbb fegyverétől, a balhorogtól.
Új balkezesek
Nemzetközi kitekintésben is akadnak a sportvilágban bőven balkezes tehetségek, elég csak Rafael Nadal, Pelé, Martina Navratilova, vagy épp az argentin kosaras, Manu Ginóbili nevét említeni. Bár kézilabdában manapság már szinte kötelező (jobbszélsőben és jobbátlövőben) balkezes játékosokat szerepeltetni, az orosz hölgyek a közelmúltban úgy lettek világbajnokok, hogy a sportági trenddel szembemenve egyetlen balkezes lövőjük sem volt.
Érdekes a kínai asztaliteniszező, Csen Jing pályafutása is, aki 1988-ban Szöulban nyert olimpiát egyéniben. Ő eredetileg jobbkezesnek született, de gyerekkorában – több száz társához hasonlóan átnevelték balkezessé, mondván, abból nagyon kevés jó játékos van. A kínai fejlesztő módszer amúgy meglehetősen kockázatos, hiszen az „új” balkezesek mozgáskoordinációja gyakran szétesik, és nemcsak a sportra, de az életre is alkalmatlanok lehetnek, néhányan szó szerint belebolondulnak az átállításba. Csen szerencsére nem, így kivételes tehetségét később nálunk, a BEK-et nyerő Statisztikában is megmutathatta.
Elveszített jobb kéz
És ha már a „kényszerű” balkezesség szóba került, kihagyhatatlan példa(kép)ként a vívó Tersztyánszky Ödön és a sportlövő Takács Károly maradt összeállításunk végére. Előbbi az első világháborúban sebesült meg a jobb karján: harminckét évesen, szívós munkával tanult meg újra célba lőni és vívni – ballal. Ez nem is sikerült rosszul, amit az 1928-as amszterdami olimpián szerzett kardvívó egyéni és csapatbajnoki cím jelez leginkább.
Takács Károly története talán többek számára ismert. 1938 őszén, egy honvédségi hadgyakorlaton felrobbant a kezében egy gránát, és leszakította a jobb kézfejét. Felgyógyulása után rögtön az épen maradt bal kezébe vette a pisztolyt, és vasakarattal folytatta az edzéseket. Egy évvel később, Luzernben már világbajnokságot, a háború viharai után pedig gyorstüzelő pisztolyban két olimpiát (1948, 1952) nyert, 35 magyar bajnoki címét pedig egyaránt bal kézzel szerezte. Ötkarikás győzelme után ennyit üzent csupán a versenyzőtársainak: „Tanuljatok meg akarni, mert akarni annyit jelent, mint célt érni" – ezt akár a világnapjukat minden év augusztus 13-án ünneplő balkezesek mottójának is tekinthetjük.
Még nincs hozzászólás