Sri Lanka szeretni tanít
Élményterápia. Srí Lankán. Deviáns gyerekeknek. Hogy micsoda? - Ez volt az első reakcióm, amikor hallottam, hogy egy magyar pszichológus az indiai-óceáni szigeten szervez több hónapos programot, problémás kamaszoknak.
Annyira bizarr volt az ötlet, miszerint gazdag gyerekek problémáira méregdrága luxusutazás a gyógymód, hogy rögtön beszélni akartam a szervezővel, Vaskuti Pállal. Karácsony előtt két nappal találkozunk: az ünnepekre ugyanis hazajött Délkelet-Ázsiából, szervezi a tavaszi turnust.
Heti egy beszélgetés kevés
A téli idő ellenére pimaszul napbarnított férfi nyit ajtót a budai rendelőben. Mivel fél órával később páciense érkezik, rögtön bele is vágunk a beszélgetésbe.
„Már fiatal pszichológusként láttam Popper Péter mellett az I. számú Gyermekklinikán, hogy az kevés, ha heti egyszer bejön a gyerek. Így aztán később, mikor a XI. kerületi nevelési tanácsadóban dolgoztam, kialakítottunk egy szobát, ahová a srácok iskola után szabadon jöhettek, amikor csak akartak. Ha pedig ráértünk, mi is bementünk, így sokkal többet és kötetlenebbül tudtunk velük foglalkozni” – meséli.
Később elkezdtek nyári táborokat szervezni, s ezek ráébresztették, hogy az együttélés élménye idéz elő igazán tartós változást. Többek között ezért is vállalta el több gyermekotthon igazgatói pozícióját.
Csináljunk új családokat!
Amikor 2014 decemberében lecsapott a cunami, Srí Lankán sok gyerek árván, sok szülő pedig gyermek nélkül maradt. Januárban szerveztek egy gyűjtést a magyar televízióban, és összejött 700 millió forint. Ebből a Magyar Vöröskereszt árvaházat akart építeni a szigeten.
„Én otthon néztem az adást, és gondoltam egy merészet, hogy árvaház helyett az árván maradt gyerekek és a gyerekeiket elvesztett szülők részére építsünk házakat, és hozzunk össze új családokat. Már másnap beoltattam magam minden létező betegség ellen, annyira biztos voltam benne, hogy össze fog jönni.”
És láss csodát: a magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány segítségével másfél év múlva fel is épült a Help Falu. Európában talán nem működne egy ilyen ötlet, de a délkelet-ázsiai embereknél egészen más a gyász fogalma: ők a karmában és a reinkarnációban hisznek, így sokkal könnyebben elfogadták, hogy az a sorsuk ebben az életben, hogy elvesztik a családjukat, majd kapnak egy újat.
A dolog pedig hosszú távon is sikeresnek bizonyult, a családok nagy része együtt maradt. „Amikor épült a Help Falu, kivittem egy heroinos srácot, segíteni. Az élmény teljesen megváltoztatta az életét: tíz éve tiszta, felesége, gyereke, munkája van. Sikerült kiszakítani abból a rossz spirálból, amibe belegabalyodott. Akkor gondoltam, hogy ez talán másoknál is működhet” – mondja Vaskuti Pál.
„A tünet tök mindegy”
Ma már öt-hat fős csoportokat visz Srí Lankára, két-három hónapos turnusokban, évente háromszor. Minden gyereknek saját mentora van, illetve utazik a csapattal egy-két pszichológus is. Kint alapvetően négy tevékenységgel töltik az idejüket a fiatalok: részt vesznek az egyéni és csoportterápián, tanulnak a mentorokkal, társadalmi munkát végeznek a Help Faluban, és gyűjtik az élményeket.
Talán az utolsó a legfontosabb: ezért is nevezik a módszert élményterápiának. Volt már kint depressziós, pánikbeteg, bipoláris, drog- vagy játékfüggő, de Pál szerint „a tünet tök mindegy”, nem az számít: ugyanis ha egy gyereket sérülés ér, abból ezerféle tünet kialakulhat. A valódi baj legtöbbször a szeretet hiánya.
A szigetről nincs egérút
A gyereket ki kell szakítani abból a környezetből, ami kiváltotta nála a deviáns viselkedést. Ez értem. De nincs olcsóbb és közelebbi megoldás, mint Srí Lanka? Miért nem lehet mondjuk a Mátrában, egy faházban a terápia? – kérdeztem.
„Azért, mert onnan tud telefonálni, odahívhatja a szüleit, felbuszozik Pestre, vagy szól a dealernek, hogy küldjön egy kis anyagot. Van menekülőút, ha konfliktusos szakaszhoz ér a terápia – kontrázik a pszichológus. – Amúgy nagyon sok haragosunk van, sokszor még a szakemberek is azt gondolják, hogy mi ott »havájozunk«, és nagy pénzeket teszünk zsebre.
Pedig ami nyereség van a dolgon, abból állami gondozottakat viszünk ki. És egyébként se gondold, hogy minden gyerek jómódból jön! Van, akinek a szülei jelzálogot vesznek fel a házra, hogy elküldjék a gyereket” – teszi hozzá, majd felpattan, mert csöngetnek.
Kintről gyerekhangot hallani: „Hoztam ajándékot! Melyik kezemet választod?" „Mind a kettőt, hülye kérdés!" – viccelődik Pali, majd betessékeli Kálmánt, és megkérdezi tőle, volna-e kedve válaszolni egy éppen erre járó újságíró kérdéseire.
„Mi az, hogy segítség?”
A most tizenhárom éves Kálmánt négyéves korában örökbe fogadták. Azzal a problémával jött a pszichológushoz, hogy nagyon rossz a viszonya a szüleivel. Mindenen összevesztek, vitáztak, Kálmán pedig nem nagyon mozdult el a számítógép elől. „Mindannyiunk hibás volt egy kicsit, én a legjobban. Nem nagyon akartam semmit se csinálni, ha valamit kértek, nem érdekelt” – meséli, otthonosan elnyújtózva a fotelben.
Három hete jött haza Srí Lankáról. „Voltunk szörfözni, wakeboardozni, motorozni, naponta voltak megbeszéléseink. Az első két hétben honvágyam volt, de utána tök jól éreztem magam. Most egy picit maradnék itthon, de utána visszamennék.” Látszólag jól érzi magát, kiegyensúlyozott, pedig az első időkben szó szerint hisztérikusan viselkedett, mint egy csecsemő. Neki segített Srí Lanka. De vajon mindenkinél így van?
„Mi az, hogy segítség? Eltölt két hónapot egy baromi izgalmas helyen, ahol naponta értelmes emberekkel beszélget az életről – ez csak pozitív lehet. Eddig 46 gyerek volt kint a Chance Programmal, és 35-ről biztosan tudom, hogy jelentős és tartós javulást ért el” – összegzi az eredményeket Vaskuti Pál.
Meggyőz. A beszélgetés végén megkérdem, hogyan lehet mentornak jelentkezni. Pedig már amikor kilépek az ajtón, tudom, hogy úgysem volnék képes kiszakadni az életemből, a munkámból 2-3 hónapra. Akkor sem, ha Srí Lanka szeretni tanít.
Még nincs hozzászólás