Spontán vagy illedelmesen?
Minden társadalmi érintkezés gyökere a másik ember tisztelete, amelynek alapja az erkölcsben és a konvenciókban, vagyis a viselkedés szokásos formáiban rejlik. A jó modor, az illem követelményei nemzetköziek, mégis nagyon különbözőek. Nemzetenként más-más az elvárás, és kilógunk a sorból, ha ehhez nem alkalmazkodunk. Ugyanakkor a modern világ arra biztat minket: „Légy spontán, légy önmagad!” Hol a határ?
Bizony, a fiatal nemzedékek feszegetik a határaikat, hiszen ez a dolguk. Az idősek őrzik a hagyományokat; az ő feladatuk meg ez. De ahhoz, hogy nemzedékek együtt tudjanak élni, be kell tartani a társadalmi konvenciókat. A spontaneitás, a természetesség szép dolog, ám aki nem alkalmazkodik a jó modor alapvető szabályaihoz, az bizony bajba kerül.
Gondoljunk csak bele. Egy meztelen férfi az utcán – elképzelhetetlen. Ha mégis felbukkanna, hamar elvinné a rendőrség, közszeméremsértés miatt. Afrika egyes területein, vagy Pápua Új-Guinea néhány törzsénél viszont természetes dolog a ruhátlanság. Ott az lenne a furcsa, ha valaki állig felöltözve próbálna a közösségbe illeszkedni. A természeti népeknek is vannak szabályaik, amelyek saját társadalmi rendjük fenmaradását szolgálják.
Sigmund Freud még tabuknak nevezi ezeket az ősi népeket egybentartó előírásokat, amelyek igen vidámnak is tűnhetnek, pedig valódi társadalomszervező erőnek bizonyulnak. A vérfertőzés megelőzésére egyes törzseknél például a házasság után a férfi nem találkozhat se az anyjával, se az anyósával. Ha szembejönne mégis a nőrokon, akkor a férfi köteles eltakarni a szemét vagy elrejtőzni.
Nos, ezt a fontos illemszabályt bizonyára Európában is szívesen betartaná néhány ifjú házas, de azért gondoljunk csak bele: furcsa lenne, ha egy ifjú beugorna az útszéli bukszusba, amikor szembejön az anyósa. De az is furcsa volna, ha csupán azért, mert nem kedveli, nem köszönne neki. Bizony, néha az érzéseinken is uralkodnunk kell. Nem feltétlenül az illem, inkább a párunk kedvéért, akinek mégiscsak az édesanyjáról van szó. Az illem csak segítség arra nézve, miképpen viselkedjünk az idős hölggyel: köszönjünk neki, kínáljuk hellyel, segítsük le a kabátját, kínáljuk ételle-itallal.
A fiatalok lázadó szellemének megfelel a mai korszellem, a „légy önmagad”, „légy spontán” jelszavával. Valamint a megrekedt fiataloknak is, akik még ötvenes-hatvanas éveikben is rövidnadrágban járnak, s a világ minden kincséért sem vennének fel egy öltönyzakót. De hiába minden önmegvalósítás, ha valaki a szobába lépve köszönés nélkül leülne a másik helyére, és cipős lábát az asztalra tenné, egyszerűen modortalannak tartanánk. Mert a közös léthez – munkahelyen, családban, de akár a buszon vagy az utcán is – be kell tartani azokat a szabályokat, amelyeket mástól is elvárunk. Hogy mindenkinek jó legyen, ne csak nekünk.
Még nincs hozzászólás