A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Sorsteremtő filmszerepek

Sikerguruk hirdetik a tanítást, miszerint sorsunk megváltoztatásának egyik legbiztosabb módja, ha elképzeljük a vágyott életet. Ezt nevezik teremtő képzeletnek. Talán ezért van az is, hogy sok színész sorsában visszaköszön később, amit eljátszott a filmvásznon.

Romy Schneider
Fotó: PuzzlePix

Az ezoterikusok szerint az elképzelt helyzetek olyan rezgéseket hoznak működésbe, melyek által az univerzum létre is hozza őket. Gyakorlati tanácsként azt ajánlják, játsszuk el, amit szeretnénk átélni, helyezkedjünk bele a szerepbe, mintha már a részesei lennénk, érezzük, hogy a jelenben is a miénk a vágyott változás.

Kisgyerekként ez még könnyen megy, de felnőttként szinte csak a színészek képesek rá – ők azok, akik könnyedén azonosulni tudnak a szerepükkel, hiszen miközben egy mások által kitalált fantáziakaraktert testesítenek meg, kicsit önmagukat is adják, valós álmaikat, vágyaikat és félelmeiket megélve.

De vajon a számtalan szerep közül melyik lesz sorsteremtő? Minden eljátszott karakter nem válhat attitűddé. Füst Milán szerint ezt „a legerősebb szenvedély dönti el”. Egy biztos, gyakran látunk rá példát, hogy egy színész felveszi az általa játszott karakter személyiségvonásait.

ROMY SCHNEIDER egész életében szerette volna levetni Sissi szerepét, mint ahogyan az általa játszott császárnő sem akart azonosulni uralkodónői szerepével. Sissi a császári udvarból menekült, Romy Németországból.

További párhuzam kettejük életében, hogy a világ rajongott értük, ám önmagukat sohasem fogadták el igazán. Méltatlan házasságok, beteljesületlen szerelmek és a gyermekeik tragikus halála szintén közös vonásként jelenik meg. Sissi szívét egy merénylő szúrta meg, Romy szívén a bánat ejtett végzetes sebet.

A sármos LIAM NEESON szomorú szemeit nők ezrei szeretnék ismét nevetésre bírni, minekutána több filmjében is megtört férfit vagy özvegy családapát alakított. Ezeket a drámai szerepeket mindig valósághűen formálta meg, pusztán azért, mert nagyszerű színészként belehelyezkedett a karaktere helyébe.

Aztán 2009-ben egy síbalesetben elvesztette a feleségét, Natasha Richardsont, Vanessa Redgrave lányát. Apropó Vanessa Redgrave. Az Oscar-díjas színésznő szerepei szintén determinálták tragikus sorsát. Gyakorta játszott gyermektelen, szomorú életű anyát.

CHARLTON HESTON többek között Ben Hur vagy Mózes megtestesítője. Valamennyi szerepében olyan hőst alakít, aki emberként és hazafiként áll embertársai fölött. A filmvásznon kívül is fontos szerepeket tölt be politikusként és vezető személyiségként.

Több éven át volt az Amerikai Filmintézet és az Amerikai Lőfegyverszövetség elnöke. Aktívan harcolt az ötvenes évek polgárjogi mozgalmaiban, és több párt is szerette volna szenátornak jelölni. George W. Bush a Szabadság Emlékérem átadásakor e szavakkal méltatta: „Az a jellembeli nagyság jön át a mozivásznon, amely személyes életében mindig is látható volt.”

SOÓS IMRE egy szegényparaszti család nyolcadik gyermekéből lett az ország kedvelt színésze. Számos szerepében rendre nehéz sorsú, becsületes, szenvedélyesen az igazságért viaskodó férfit alakított, aki küzd önmagáért és a világ megváltoztatásáért.

Rómeóként, vagy Bíró Mátéként a Körhintában egy lány szerelméért harcol, ahogy az életben Ferrari Violettáért. Ez a bizonyítani akaró fiú soha nem győz igazán, 27 évesen öngyilkosság vagy gyilkosság következtében halt meg – a mai napig tisztázatlan körülmények között.

MARLENE DIETRICH a Kék angyalban énekelte: „Tetőtől talpig áthat a szerelem, mert ez az én világom, és semmi más!” Valójában az életben is ez jelentette a szárnyalást. A szerelem, amely átsegítette a háború és az élet poklain. Legtöbb szerepében a szabadságért tenni akaró, a mindenkori rezsim ellen harcoló, szenvedélyes nőt jelenít meg.

Olyanokat, amilyenné ő is vált. Marlene a szerelemben nem ismert konvenciókat. Viszonya volt többek között Ona Munson és Margo Lion színésznővel, a Kennedy testvérekkel, Frank Sinatrával, James Stewarttal, Gary Cooperrel, Hemingway-jel és G. B. Shaw-val.

JEREMY BRETT 40 éves pályafutásának legmeghatározóbb szerepe Sherlock Holmes megformálása volt. Köztudott, hogy a híres nyomozó távol tartotta magát a női nemtől, de az ópiumnak annál nagyobb rabja volt.

Nos, Brett a való életben sem boldogult a nőkkel, kapcsolatai sorra zátonyra futottak, valójában a férfiakhoz vonzódott. Ő is, mint Sherlock, tudatmódosító szerekkel csillapította szenvedélyeit.

Címkék: sors, marlene dietrich, filmszerepek, liam neeson, jeremy brett, soós imre, charlton heston, romi schneider

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!