"Sokan nem értik, miért vagyunk együtt"
Loveshake, avagy Az élet összeráz címmel mutatják be január 20-án Rezes Judit és Szabó Győző közös darabját. A művészpárt többek között arról kérdeztük, mi motiválta őket arra, hogy a saját életüket, párkapcsolatuk történetét vigyék színre.
"Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"?
Rezes Judit.: - Sokkal prózaibb az ok, szerettünk volna végre együtt játszani, mert bár 17 éve vagyunk együtt, erre eddig alig volt módunk. Pozitív hozadéka a próbáknak, hogy nappal is találkozunk, nemcsak este meg reggel.
Szabó Győző.: - A Szombat esti lázban mind a ketten szerepeltünk, és már akkor felmerült, hogy keresni kellene egy zenés-táncos darabot kettőnknek. De végül inkább írtunk egy sajátot.
Ha hiteles darabot szeretnétek készíteni önmagatokról, akkor a múlt eltemetett része sem kikerülhető.
Sz. Gy.: - Nem lenne értelme csak a vicces-boldog vonalon haladni. Azt reméljük, valamiféle kiutat tudunk mutatni másoknak bizonyos helyzetekből, amelyekbe mi is belecsöppentünk régebben.
Nem egy dokumentarista előadásról van szó, ej, mit csináltam, de megbántam jelleggel, nem egy Családi kör című műsorhoz hasonló valamiről, nincs kimondva szájbarágósan minden.
Olvastam egy korábbi interjútokban, hogy Judit, te évekig hárítottad Győző udvarlását. Miért? Rossz híre volt?
R. J.: - Rossz híre volt, de nem ez volt az ok. Nem voltam szerelmes belé. De nagyon kedves, helyes pasinak tartottam.
Ez mézesmadzag egy férfinak, nem? Hogy melózni kell valakiért, miközben viszonylag sok nőt könnyen megkaphatna.
Sz. Gy.: (nevet) - Igen. Mondják, hogy a jó kislányok szívét a rosszfiúk dobogtatják meg, ez fordítva is igaz. Jut eszembe, akár megcsinálhattuk volna a Grease-t is, nem?!
R. J.: - Imádom! (nevet)
Sz. Gy.: - Nem azért szerettem meg őt, mert kihívás volt. Persze, piszkálta a csőrömet, hogy nem érdeklem, de nem adtam föl.
Judit, és téged mi fogott meg benne végül mégis?
R. J.: - Talán a kitartása.
A jó kislányok gyakorta megpróbálják háziasítani a megszerzett rosszfiúkat.
R. J.: - Akkor mégsem vagyok jó kislány.
Sz. Gy.: - Színházban dolgozunk, jövünk-megyünk, nem csörget meg este kilenckor, hogy hol a pokolban vagyok, pontosan tudja, miért nem megyek még haza.
Azt mondják, hogy bár az ellentétek vonzzák egymást, hosszú távon hasonló a hasonlónak örül. Ehhez képest ti hosszú távon örültök a különbözőségnek?
Sz. Gy.: - Sokan nem értik, miért vagyunk együtt. Annyira mások vagyunk.
R. J.: - Tavaly egy társaságban a lakásokról beszélgettünk, és szinte egyszerre szólaltunk meg Győzővel, ő közölte, hogy a kicsi, kerek lakásokat szereti, én meg, hogy egy jó lakás nagy és levegős – talán a táncos múltamból is fakad, hogy szeretem, ha van terem, annak ellenére, hogy már nem táncolok. Ez a kis epizód jól tükrözi a kapcsolatunkat. (nevet)
És ehhez képest milyen lakásban éltek?
R. J.: - Egy normális, nem hodály és nem is kicsi lakásban.
Egy kisbaba érkezése mindig megbonyolítja a dolgokat egy párkapcsolatban. Misi fiatok már hétéves. Hogyan emlékeztek vissza a születése körüli időszakra?
Sz. Gy.: - Nekem rengeteg munkával telt. Az anyagi hátteret teremtettem meg a családnak.
És Juditra maradtak a gyerek körüli teendők?
R. J.: - Igen, de nem kényszerűségből vállaltam, akartam is ezeket a feladatokat. Korábban el nem tudtam képzelni, hogy egy darabig ne legyen színház az életemben, de amikor Misi kisbaba volt, nem mentem vissza játszani, pedig hívtak.
Boldogság volt otthon lenni, nem éreztem áldozatnak. Amit ma másként csinálnék: több időt hagynék pihenésre, elfogadnám a segítséget. De sokat tanultam ezekből az évekből. Mondhatni, felnőttem.
Kollégiumban laktam tizennégy éves koromtól, ott egyfajta burokban éltünk. Ha otthon voltam a szüleimnél, kiszolgáltak, gondoskodtak rólam, örültek, hogy velük vagyok.
Amikor felkerültem Pestre, a főiskolára, azt sem tudtam, hogy hol kell befizetni egy csekket. Misi hét éve egy jóféle rendszert visz az életembe, jól is esik a praktikus teendők nyomán teljesen kikapcsolni egy próba után. Ez régen nem sikerült, folyton járt az agyam a jeleneteken.
A szabadság szó minden Szabó Győző-interjúban elhangzik. Kell őt fékezni a család érdekében?
R. J.: - Nem tudom pontosan, mit ért szabadság alatt. Én nyugodtabb természet vagyok, nem ágazom el annyifelé, de én is szeretem, ha magam dönthetek a nekem fontos kérdésekben, miért lenne ő más, vagy fura?!
Győző, nálad a labda: mit értesz szabadság alatt?
Sz. Gy.: - Tizennégy éves korom óta egyedül élek, nem szeretem, ha korlátoznak, megszoktam, hogy a magam ura vagyok. Ezért járok inkább motorral, utálok a dugóban rostokolni. Judit nem fékez. Nincs elszámoltatás, élni és élni hagyni van. Kapunk egymás mellett levegőt.
Judit, ha egy hétre elutaznál, át tudná venni Győző az otthoni feladatokat?
R. J.: - Most már igen. De nem utaznék el. Nem bírom ki Misi nélkül egy hétig. Ha vidéken van dolgom, akkor is viszem inkább magammal.
Sz. Gy.: - Csak akkor hívjuk a nagyit, Judit édesanyját vagy a bébiszittert, ha végképp egyikünk sem ér rá. Azért például nem hívunk senkit, hogy eljussunk egy moziba, pedig nem lenne rossz megnézni együtt egy filmet, vagy kettesben vacsorázni, de nincs szívünk otthon hagyni Misit.
Színészként milyen a kommunikáció kettőtök között? Volt már, hogy meg kellett birkózni szakmai féltékenységgel?
R. J.: - Nem, dehogy. Mire lennék féltékeny?
Például Győző népszerűségére. Mert bár a Katona József Színház ünnepelt színésze vagy, tagadhatatlan, hogy Győző ismertsége nagyobb.
R. J.: - Győző nagyon jól kezeli az ismertséget, én viszont nem is vágyom rá, hogy úton-útfélen megismerjenek. Persze jólesik, ha gratulálnak, mondanak pár kedves szót. Ami hiányzik, az a filmezés, de annak, hogy Győzőnek ez megadatik, őszintén örülök.
Sz. Gy.: - Magyarországon valójában nincsenek sztárok. Vannak kollégák, akiket nyomaszt, ha nyilvános helyen kell mutatkozni, és megismerik őket. Én mindenkivel lepacsizok. Minél több zárat teszünk egy ajtóra, annál biztosabb, hogy megpróbálják betörni.
Elfogadjátok egymástól a szakmai kritikát?
Sz. Gy.: - Még nem láttam Juditot rossznak soha. Komolyan. Judit kritikusabb velem. Hogy bírom-e? Bírom...
R. J.: - Dicsérek is, nem csak kritizálok ám. Most például a darab kapcsán egészen lenyűgözött Győző, olyan szépen látja egyben az egészet, a világítástól a díszlethasználatig ő találta ki a látványvilágot. Fantasztikus, milyen kreatív!
Még nincs hozzászólás