Simon Baker, a háromgyerekes, szexis apuka
Nem csak Brad Pitt az egyetlen, sármos ötvenes színész, Hollywoodban. A nálunk is nagy sikerrel futó A mentalista című sorozat főszereplője, Simon Baker idén töltötte be az ötvenet. A háromgyerekes apuka imádja a munkáját, a családját és a sportokat. És nem csak mi gondoljuk úgy, hogy szexis, de a People magazin is, amely már többször beválasztotta a színészt a világ legszebb emberei sorába.
Az 1969. július 30-án született színésznek ausztrál gyökerei vannak, Launceston városában cseperedett kisgyerekként. Kétéves volt, amikor szülei elváltak. Édesanyja gyorsan újraházasodott, ekkor Lennox Headbe költöztek, Új-Dél-Walesbe.
Baker már 18 éves volt, amikor édesapjával újra találkozni tudott, sőt ekkor tudta meg, hogy a vér szerinti apja nem az, aki nevelte. Az iskolában átlagosan teljesítő fiút talán édesanyja miatt – aki angoltanár volt – a művészetek és az irodalom érdekelte, viszonylag korán vonzódott a színészethez.
Ennek ellenére mégis egészségügyi főiskolára ment továbbtanulni, de a filmipar még így is felfedezte magának. Mielőtt feltűnt volna egy jégkrémet reklámozó kisfilmben, kőművesként, kertészként és mosogatóként is dolgozott.
Reklámfilm után sorozatok
Az a bizonyos jégkrémreklám volt számára a kiugrási lehetőség, mert ezt követően több videoklipben is szerepelt, majd különleges mosolyának és tehetségének köszönhetően jöhetett a tévé. Amikor a kilencvenes évek közepén megkapta a legnépszerűbb ifjú tehetségnek járó Logie-díjat, már egészen biztos volt benne, hogy a színészet az ő útja.
Összecsomagolta az életét, és családjával együtt Los Angelesbe költözött. Eleinte csak kisebb szerepeket bíztak rá. Játszott a Mesék a kriptából és az Otthonunk című sorozatban, de ő volt Tom Summers a népszerű tinisorozatban, a Szívtipró gimiben.
Majd jött a Nacked és az Őrangyal, de az igazi népszerűséget A mentalista főszerepe – Patrick Jane karaktere – hozta meg számára. Hét évadon keresztül és százötvenegy részben igyekezett szuperképességeivel segíteni a nyomozók munkáját. Közben Golden Globe- és Emmy-jelölést is kapott a szerepért.
Büszke édesapa és boldog férj
Romantikus alkatnak vallja magát, amiért felesége külön hálás lehet. Nem is szolgál botrányokkal a magánélete. Boldog, kiegyensúlyozott házasságban él Rebecca Rigg színésznővel, akit fiatalon ismert meg egy forgatáson.
A szerelem gyorsan kialakult közöttük, és Simon még nem volt 24 éves, amikor 1993-ban első gyerekük, Stella Breeze megszületett. A házasságkötést viszont későbbre hagyták, csak 1998-ban mondták ki a boldogító igent, bár az sosem volt kérdés, hogy együtt akarják leélni az életüket.
„Még mindig törekszem arra, hogy meghódítsam a feleségemet, ez a násztáncom. Csodálatos, életben tart” – nyilatkozta a házasságáról a színész. Első gyermekük születését még kettő követte: Claude Blue és Harry Friday, akik ráadásul híres keresztanyukákkal is büszkélkedhetnek.
A középsőnek Naomi Watts, a legkisebb fiúnak pedig Nicole Kidman a keresztanyja, akivel Baker évek óta jó barátságban van. Gyengeségeit ő maga vallotta be, elmondása szerint bevételeit nagyon rosszul kezeli. Nem ért a pénzhez, legszívesebben ételre költ, na meg a szeretteire.
Csillagot kapott a Hírességek Sétányán
Azért nem csak sorozatokban jeleskedett. 1997-ben a Szigorúan bizalmas egyik szereplője volt, majd a Vörös bolygóban Val Kilmerrel, Carrie-Anne Moss-szal és Benjamin Bratt-tel játszott együtt. Az ördög Pradat visel című vígjátékból pedig az intrikus szívtipró újságíróként még Anne Hathawayt is elbűvölte.
2013-ban kapta meg a csillagát a Hírességek Sétányán, ami sok színész álma. Baker ezt is szerényen fogadta, és inkább azoknak köszönte meg az elismerést, akik látták benne a fantáziát. Két évvel ezelőtt már rendezőként is bemutatkozott, de még nem döntötte el, hogy karrierjét melyik irányban folytassa tovább.
Ha pedig nem a filmes teendői töltik ki az idejét, akkor imád sportolni. Ausztrál gyökerűként főleg a vizes sportok érdeklik: szörfözik és vízilabdázik, és amikor csak teheti, úszni megy.
Elegancia és sárm
A 178 centi magas színészre több világmárka is felfigyelt. 2012-ben a Longines nagykövete lett, de a Givenchy is szívesen használta sármos mosolyát és megnyerő külsejét. A márkák képviselői szerint, ha egy szóval kellene jellemezni Simon Bakert, az az elegancia lenne.
A színész viszont mindig is szörfösnek tartotta magát, bár azt mondja, nem volt olyan fickó, aki úgy is néz ki, mint egy szörfös.
„Nem akartam, olyan lenni, aki úgy öltözködik, mint…, és ezért szörfös. Annak nincs értelme. Én egy igazi szörfös vagyok, és teszek rá, hogy tudják-e; csak a magam örömére csinálom. Szeretek divatosan öltözni. Imádom a jó szabású öltönyöket, és ha ebben érzem jól magam, akkor senki más véleménye nem számít.”
Még nincs hozzászólás