Rendőr lesz a barátnőm
Már nem sok idő kell, és hivatalosan is nyomozó lesz a barátnőmből. Abból a szőke, mosolygós lányból, aki néhány évvel ezelőtt még egy multinacionális cég csinos kis irodistája volt. Ő, aki három éve indulás előtt még a különböző árnyalatú magas sarkú cipői és kosztümfelsői közül válogatott, most fél hatkor kel, hogy kék egyenruhában és bakancsban beérjen a reggeli sorakozóra.
Hogyan történt mindez? Igazából még ma is csodálkozom rajta. Mindig reálos volt, műszaki beállítottságú családi háttérrel, gazdaságinformatikán végzett a közgazdasági egyetemen. A diplomát egy jól fizető, biztos állás követte egy multinacionális cégnél, kényelmes beosztással, és persze sok kedves férfi kollégával, akik örömmel fogadták a csinos, göndör hajú fiatal lányt az erős férfi többségű munkahelyen. Így minket, a legjobb barátait is meglepett, amikor bejelentette: felmond, és felvételezik a rendőrtisztire.
„Mindig is benne volt a rátermettség, látszott, hogy valami ilyesmire született – mesélte később a nővére. – Soha nem esik pánikba, elképesztően okosan működik az agya. Mindig is imádta a detektíves játékokat, és kiskorunkban, hiába ő a fiatalabb, ő játszotta az anyuka szerepét.”
Ezeket a tulajdonságait, persze, mi is ismertük, nem véletlenül ragasztottuk rá az „Okos” becenevet. Hiszen mindig felkészült volt, jól tájékozódott, a szükséges apróságokkal a táskájában: kisolló, cérna vagy éppen cellux. De a döntésén mind meglepődtünk.
„A váltással kicsúszott a lába alól a talaj, teljesen megváltozott az élete” – emlékezett vissza a testvére. Amikor felmondott a munkahelyén, a kereseti lehetőségét is elveszítette, így nem tudta fenntartani az albérletét. Hazaköltözött a szüleihez, úgy készült a cseppet sem könnyű fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgákra. Még egy gimnázium tornatermébe is bejárt, hogy gyakorolja a csíkok közötti futást. „Folyton azt számolgatta, hogyan lesz elég pontja a bejutáshoz, melyik gyakorlatból mennyit kell teljesítenie.”
Mint kiderült, a rendőrködés ötletével már korábban is eljátszott, de sosem merte megpróbálni.
„Egyszer a munkahelyemen a főnököm megkérdezte, mik a céljaim a cégnél. Nem tudtam mit mondani. Tovább kérdezett, hogy mégis mi a célom, bármit mondhatok. Annyit tudtam mondani, hogy rendőr szeretnék lenni” – mesélte nosztalgiázva a barátnőm, mikor a döntéséről faggattam. Gondja volt az irodai munkával, hiszen úgy érezte, „azzal nem segít senkinek”.
De miért épp rendőr? „Talán az átlagosnál nagyobb az igazságérzetem, és szeretem betartani és betartatni a szabályokat. És persze, ahogy a magánéletben is, szeretek segíteni másokon” – ennyit mondott a motivációjáról.
Természetesen sikerült bejutnia az egyetemre, de ott még nagyobb megpróbáltatások vártak rá. A rendőrtisztin ugyanis másfél hónapos kiképzéssel kezdődnek a tanulmányok, amely alatt erős fizikai és lelki megterhelésnek teszik ki a gólyákat. Sokféle módon tesztelik, hogy a rendőrjelöltek hogyan tudják kezelni a stresszt. A barátnőm akkoriban eléggé bezárkózott, hiszen a környezetében senki sem értette, ami vele abban a „burokban” történik.
„A kiképzés nagyon leterhelt, és a barátom azt kérdezgette, miért jó ez nekem. Nem tudtam elmagyarázni, viszont rápakoltam minden stresszt. Ez az egy-két hónap pont elég volt arra, hogy szétmenjünk” – mesélt a párjával való kapcsolatáról, akivel azóta újra egymásra találtak. „Megtaláltam a helyem ebben az iskolában, aminek köszönhetően minden más is a helyére került” – mosolygott.
Én azért tisztelem a legjobban, mert képes volt újrakezdeni, vállalta a jóval alacsonyabb fizetést és a lelkileg megterhelőbb munkát, és az újabb egyetemet, ráadásul nála jóval fiatalabbak társaságában. De elszánt, és mindent meg akar tanulni, így nem csoda, hogy évfolyamelső lett. Azt mondja, ő jóval tudatosabb, mint a 18-19 évesek, hiszen nem kérdés számára, hogy miért van ott, és mik a céljai.
Mikor a barátainkkal találkozunk, mindig nevetgélünk azon, hogy milyen lelkesen mesél a tantárgyairól. Olyan szavakat használ, amiket mi csak a nyomozós sorozatokból ismerünk. A legjobban a büntetőjogot imádja. „Olyan jól átlátható a rendszer, minden definiálva van, és baromi logikus.”
Nyári szabad heteiben gyakornokként dolgozott a rendőrségen, s hiába faggattuk, nem pletykált. Nem adta ki a „rendőrtitkokat”. De azt azért nevetve elmesélte, hogy egy „megfigyelés” alkalmával összefutott egy rég nem látott volt osztálytárssal: „Mikor megkérdezte, hogy mit csinálok errefelé, nem tudtam mit válaszolni. Nem mondhattam el neki, hogy éppen »megfigyelek«”.
Nemrég, mikor találkoztunk, a barátnőm arra panaszkodott, hogy fáj a lába. „Nagyon rég nem volt rajtam magas sarkú” – mondta. De a hétköznapokban hordott egyenruha nem ment a nőiessége rovására. Ez ugyanis a kisugárzáson múlik, amivel neki sosem volt gondja.
Én pedig, ha megpillantok egy egyenruhást, már nem a sebességtúllépési csekkek és a rosszul elsült házibulik rémképe villan fel előttem, hanem elmosolyodom, mert úgy érzem: kicsit ismerem, hiszen olyan, mint az én barátnőm.
Még nincs hozzászólás