A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Randi, órarendhez igazítva

Most, hogy túl vagy a váláson, és készen állsz egy új kapcsolatra - és talán már meg is van az igazi -, jó, ha tisztában vagy néhány dologgal. Rég elmúltak azok az éveid, amikor szabadon találkozgattál azzal, akivel csak akartál. Most már a gyerekek órarendjéhez kell igazítanod a magánéletedet.

Fotó: Thinkstock

Ebben a helyzetben szükséged lehet néhány jó tanácsra. Kezdjük talán azzal, hogy mi van akkor, ha randevúra hívnak! Először is fontos tudnivaló, hogy futó kalandokkal nem érdemes terhelni a gyereket. A lazább, átmenetinek ígérkező kapcsolatot tekintsd a saját ügyednek!

Eltitkolni persze nem okvetlenül kell, hazudni meg nem szép dolog… de hát vannak kegyes hazugságok. (Igen, igazad van, ott tartasz, mint évtizedekkel korábban, csak akkor anyádnak hazudtad, hogy egy barátnődnél alszol, most meg a gyermekeidnek, hogy késő éjszakáig dolgozni fogsz.)

Ha még kicsik a gyermekeid, nem hagyhatod őket egyedül, így szembesülnöd kell a bébiszitter-problémával. Amíg házasságban éltél, addig egymás után jöttek a csinosabbnál csinosabbak. A férjed néha még otthon is maradt, hogy segítsen nekik vigyázni a gyerekekre, míg te távol vagy. Mióta egyedül vagy, senki sem akar vigyázni a gyerekeidre.

Ha már nagyobbak a csemeték, és fontosnak tűnik az új kapcsolat, más helyzet áll elő. A randevúra való készülődésedet kamasz gyerekeid harsány röhögése fogja kísérni. Befesteted a hajad vörösre, majd visszafesteted az eredetire.

Pakolást raksz az arcodra, legalábbis amikor nem csináltak salátát az uborkából. Próbálsz lazán kinézni, de hát, mint tudjuk, a hanyag külső kerül a legtöbbe. Kisminkelsz, majd hajat mosol, és kifésülöd a délután elkészült drága frizura utolsó nyomait is… és elviseled a gyerekeid beszólásait: „Ne viselkedj úgy, mint egy tizenhat éves!"

Ja, és keresnéd az egyetlen rendes ruhádat, de azt felvette a lányod az iskolai színielőadásra. Ő játssza ugyanis a nagymamát, és szüksége volt valami öregesre.

Nem, nem jobb a helyzet akkor sem, ha a lakásodban fogadod a férfit. Mint tudod, a kisgyerekek (is) alapjáraton szófogadatlanok. Egészen biztos lehetsz benne, hogy amikor végre férfilátogatót vársz, nem fogják lehúzni a WC-t, hiába tanítod őket erre nap mint nap. Abban se reménykedj, hogy kiszámíthatóan szófogadatlanok.

Aznap egyszer biztosan azt fogják tenni, amire tanítottad őket: kezet mosnak vacsora előtt. És a vendégnek kikészített hófehér törülközőbe törlik a kezüket. Ami egy kicsit csokis maradt. De te erről már csak másnap reggel szerzel tudomást. 

És ha nagyobbak? Nos, ekkor még nehezebb a helyzet. Többnyire a gyerekek órarendjétől függ, hogy mikor lehettek kettesben a pároddal a saját lakásodban.

Javaslom, hogy ha szeretnétek egy hétvégét együtt tölteni, tartsd szem előtt a következőket: ne higgy a véletlennek, amikor úgy alakul, hogy az összes gyermekednek hétvégi programja van, és elutazik valahová!

Véletlenül se éld bele magad abba az évek óta várt helyzetbe, hogy a kutyát is magukkal viszik! Már akkor, amikor meghallod a távozásuk tervét, tűnj el a lakásból! Ugyanis hamarosan vissza fognak jönni, mert vagy elromlott az autó, vagy otthon hagyták a pénztárcájukat, vagy kitört a vihar, földrengés van, árvíz sújtja a kiszemelt területet, erdőtűz tombol… vagy egyszerűen csak beállítanak, hogy közöljék a jó hírt: kinyílt a légzsák.

Tudnod kell azt is, hogy választottad a gyerekeidnek sokáig csak egy  gonosz, betolakodó mostoha marad. Nem tehetsz mást, mint tudomásul veszed, amit már eddig is tudtál: a sors mindig a másiknak kedvez. A gyerekek némán elfogadják az édesapjuk bármelyik nőjét, de hatalmas elánnal üldözik el az összes férfit, aki az édesanyjukra csak egy pillantást vet. Még ha nem is tudatosan.

Persze, a választottadnak sem könnyű. Neki is sok mindent el kell viselnie. Például azt, hogy a fogason lógó vadonatúj világosszürke télikabátját összecsokizzák, vagy hogy az autója hátsó ülését összehányja a gyermeked.

Esetleg te vagy az, aki félbeszakítod a Sartre egzisztencializmusának gyökereiről szóló reggeli monológját, mert a gyurma eltömte a mosogató lefolyóját, és áll a víz a konyhában.

Esetleg ha vegyész, nem fogja elviselni, hogy a hatodikos gyereked simán hátat fordít neki, amikor hosszan ecseteli, hogy mi a ligandum szerepe a komplex stabilitás szempontjából, különös hangsúllyal a fémion–ligandum kölcsönhatás specifikus jellegére.

Az pedig, hogy a komplexképződésnek milyen hatása van a  fémion redoxitulajdonságára, egyszerűen üvöltőrohamot vált ki a gyerekedből.

És hiába szeretné a párod, hogy esténként frissen sminkelve, elegáns ruhában, gyertyafénynél megigyál vele egy üveg pezsgőt, miközben halk zene szűrődik be a hálószobába az amúgy csöndes és nyugodt nappaliból. (Esetleg a méhek döngicsélése vagy a tücskök ciripelése zavarná csak a nyugalmatokat.)

Persze, találhatsz olyan férfit is, aki nem rendmániás, nem filozofálgat feleslegesen, és nincsenek túlzott elvárásai. Ő az, aki elkapja a mumpszot a legkisebbtől… és ha rámegy a heréire, tíz napig fekszik két jégakkuval a lába között. 

Nos, azt mondják, vannak olyan regények és filmek, amelyekben a gyerekek, kis kitérő után ugyan, de jobban megszeretik az édesanyjuk szíve választottját, mint saját apjukat. A mama szíve választottja pedig szintén a sajátjaként fogadja el őket.

Szerintem ne olvass fantasztikus irodalmat, és ne nézz sci-fi filmeket!

Címkék: gyerekek, párkeresés, szülő-gyerek viszony, elvált anya, vidám írás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!